2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A törvényhozási tanács bírálta az alkotmánytervezetet

  • 2013-07-02 16:40:44

Bírálta a román alkotmánymódosítás tervezetét a szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács.

Bírálta a román alkotmánymódosítás tervezetét a szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács.

A törvényhozási tanács alapvetően azt kifogásolta, hogy a parlamenti különbizottság által kidolgozott szövegtervezet olyan részletkérdéseket is szabályoz, amelyeknek a testület szerint alacsonyabb rangú jogszabályokban lenne a helyük.

A tanács példaként azt a – Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatára elfogadott – rendelkezést hozta fel, amely szerint a hatóságoknak konzultálniuk kell a kisebbségi szervezetekkel, valahányszor etnikai identitást érintő ügyekben döntenek. A szakértők szerint elég, ha az alkotmány garantálja a kisebbségek jogát etnikai identitásuk megőrzéséhez, de azt, hogy Románia miként gondoskodik erről, külön törvényben kell szabályozni.

A testületben dolgozó jogászok azt is kifogásolták, hogy az alkotmánymódosítás tervezete kizárná az államfőt a végrehajtó hatalom gyakorlásából, holott hatásköréből fakadóan szerintük a román elnöknek végrehajtói szerepe is van.

A törvényhozási tanács szerint az egyéni szabadságjogokat korlátozó, a polgárok egyenlőségét sértő rendelkezések is bekerültek az alkotmánymódosítás tervezetébe, és több javasolt rendelkezés ellentmond az alkotmány más, érintetlenül hagyott cikkelyeinek.

A törvényhozási tanács a parlament szakértői testületeként minden jogszabálytervezetet véleményez, de jelentését a képviselőház, illetve a szenátus plénumának nem kötelező figyelembe vennie.

Az alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti különbizottság a héten a Velencei Bizottság (az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete) Bukarestbe látogató küldöttségének is bemutatja az alaptörvény tervezett módosításait – közölte Crin Antonescu, a szenátus elnöke.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató