2021. szeptember 26., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szinte napra pontosan húsz évvel ezelőtt egy átmulatott éjszaka utáni másnapos felhőben ébredtünk egy barátunk Vár sétány melletti házában. Fiatalok voltunk, vidámak és bohók – bejutottunk az egyetemre, ezt ünnepeltük vadul, mámorban és túlzásosan, olyannyira, hogy ott alvás lett a vége. Lefőztük a reggeli (délelőtti, déli?) kávét, szivarra gyújtottunk, bekapcsoltuk a tévét – és lefagytunk. Mindenhol ugyanaz ment, mintha minden állomás hírcsatornává vált volna: a füstölgő tornyok, a rémült emberek, a szirénázó rohamkocsik, a teljes káosz, a szemmel láthatóan szinte sokkos állapotban lévő bemondók, hírszerkesztők, akik azért láttak, tapasztaltak egyet s mást. Hitetlenkedve, tátott szájjal néztük, azt hittük először, hogy valami vicc, mint Orson Welles ufós rádiójátéka, de hamar kiderült: nem az, korántsem az. Élőben láttuk, amint a második repülő belecsapódik a toronyba, majd ahogyan az az épület is összedől. Már nem számított az egyetemi felvételi, az átbulizott éjjel, csak guvadt szemmel, meredten bámultuk a képernyőt, majd mindenki sietett haza, megtárgyalni az otthoniakkal, hogy mi is történt éppen. Azt a délelőttöt soha nem felejtem el, és elképzelni sem tudom, hogy ha minket ennyire lesokkolt, akkor hogyan voltak vele azok, akik ott voltak, akik túlélték, azok, akiknek szeretteik, barátaik haltak meg az ikertornyok elleni támadásokban, és legfőképpen azok, akik hirtelen megértették, hogy utolsó perceiket élik éppen, teljesen váratlanul, egy átlagosnak induló reggelen.

Eltelt azóta húsz év. Azt gondolnánk, hogy ma, a mindent is látó kamerák, a Nagy Testvér, az azonnali információt nyújtó szociális média világában ez a két évtized aprócska idő. És mégis, mindmáig nem tudjuk, mi is történt pontosan. Ott van ugye a hivatalos verzió, a terrortámadás. És mellette ott van egy csomó olyan kiszivárgott adat, amely ennek abszolút ellentmond, és teszi ezt olyan információhalmaz alapján, amelyet összeesküvés-elméletre alapozva könyökből elvetni botorság lenne. Számos komoly dokumentumfilm, tanulmány és cikk született a témában, vannak, akik belső melót emlegetnek, irányított robbantásokat, biztosítási csalást, casus bellit és hasonlókat. Nem tisztünk ezt megítélni, és nem is fogjuk ezt itt tárgyalni, de a tények tények, és e tények alapján véglegesen mindmáig nem lehet kizárni egyik lehetőséget sem. És az ikertornyok elleni támadásban meghalt ezrek tragédiájának ez az egyik legégetőbb problémája: hogy két évtized után sem tudjuk pontosan, mi is történt. Hogyan bízhatnánk akkor azokban az adatokban, amelyek sokkal régebbiek? Csodálkozunk, hogy azt sem tudjuk pontosan, mi történt a második világháború alatt és azt követően oly sok helyszínen? Ne csodálkozzunk – ha a közösségi média világában, az azonnali információáramlás korában is így lehet ködösíteni, akkor mire gondolhatott az az ember, aki hetven évvel ezelőtt csak a hozzá eljutó, propagandával teletömött napilapokból tájékozódhatott a világ sorsáról? Úgy hülyítették, ahogyan akarták. Ahogyan minket is. És minél mélyebbre ásunk a történelem bugyraiban, mindez csak fokozódik. Pár, a kortársak által bőségesen (és részrehajlóan) dokumentált antik szuperhatalomtól eltekintve, csak elvétve felbukkanó írásokra és tárgyi leletekre hagyatkozhatunk, a közhelyet pedig ismerjük: a történelmet a győztesek írják.

Kérdés, hogy mi fog majd szerepelni a történelemkönyvekben a 9/11-ről, az azt követő, nemrégiben szinte szégyenteljes visszavonulással véget érő, emberek ezreinek életét és dollármilliárdokat követelő háborúról, annak hatásairól, amelyeket majd a jövőben fogunk érezni. Hogy ki fog-e derülni valaha, mi is történt pontosan? Hogy kik írják majd a ma történelmét? Hiszen egy olyan korban élünk, amelyben nincsenek már egyértelmű győztesek és vesztesek. Csak áldozatok vannak és karosszékekből diktáló hóhérok, online tömeghülyítés és hamis hírek áradata, kifinomult propaganda és eltorzított valóságtartalom. A sok igazság korát éljük, amelyben nem találni már az igazat, amelyben a személyes vélemény és az önmeghatározás szentsége felülírja tények száraz adatait. Melyik lesz hát az a kanonizált igazság, amelyet majd rólunk tanítanak?

Az ikertornyok elleni támadás ennek a korszaknak a drámai berobbanása volt a világtörténelem színpadára, a kornak, amely ugyan végletekig dokumentált, leírt és felleltározott, ám amelynek működési mechanizmusairól még így sem tudunk szinte semmit – pedig benne élünk. Akár egy mátrixban.