2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hárman meghaltak, harmincegyen megsérültek az M5-ös autópályán pénteken kora reggel történt tömegbalesetben. A sérültek több mint fele külföldi állampolgár. A román külügyminisztérium azt közölte, hogy a balesetben három román állampolgár halt meg és 18 megsérült.


Hárman meghaltak, harmincegyen megsérültek az M5-ös autópályán pénteken kora reggel történt tömegbalesetben. A sérültek több mint fele külföldi állampolgár. A román külügyminisztérium azt közölte, hogy a balesetben három román állampolgár halt meg és 18 megsérült.

Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, egy kórházi felszereléssel ellátott katonai repülőgép indult orvos-csoporttal Budapestre, hogy segítséget nyújtsanak a kórházakban ápolt romániai sérültek ellátásában, és lehetővé tegyék hazaszállításukat.

A sérülteket jellemzően végtagtöréssel, fej-, mellkasi és hasi sérülésekkel vitték a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházba, a Péterfy Sándor utcai Baleseti Központba, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába (a korábbi honvédkórházba), valamint a ceglédi kórházba.

Tarnai Richárd, a Pest megyei kormányhivatal vezetője, a megyei védelmi bizottság elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy azonnali intézkedéseket hozott az M5-ös autópályán történt tömegbalesetben érintettek, a kocsisorban rekedtek megsegítésére. Azoknak, akik nem tudják folytatni az útjukat, a gyáli közösségi házban alakítottak ki pihenőhelyet.

A rendőrség nem sokkal dél után közölte, hogy ismét zavartalanul járható az M5-ös autópálya Bács-Kiskun megyei szakaszán a Budapest felé vezető pályatest. Az autópálya Pest megyei szakaszán továbbra sem lehetett közlekedni a főváros irányába.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a baleset körülményei még tisztázatlanok, azokra a szakértői vizsgálatnak kell fényt derítenie.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató