2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A választópolgár szemével nézve átlagos évet zárt a Maros Megyei Tanács. 

2015 júniusában felavatták a Nyárádmagyarós–Sóvárad utat (Fotó: Vajda György)


A választópolgár szemével nézve átlagos évet zárt a Maros Megyei Tanács. Rendkívüli vagy világra szóló megvalósítások nem születtek, viszont csendben folyt a munka, sok más megyével ellentétben megyénket egyelőre elkerülték a látványos letartóztatások, a vezetők „fejét követelő” DNA-s botrányok. Szabó Árpáddal, a megyei tanács alelnökével mérleget készítettünk. 
– Az eredmények, megvalósítások felsorolása előtt arról kell beszélnünk, hogy melyek voltak a Maros Megyei Tanács céljai, mire vállalkozott. Ehhez nem árt felsorolni, mi is tartozik a hatáskörébe, milyen feladatokat lát el. Elsőként említem a tanács saját apparátusának működtetését s a megyei tanács alárendeltségébe tartozó intézmények működtetését. Ez nem is kevés: a megyei könyvtár, a megyei múzeum, az Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház, a filharmónia, a személynyilvántartó hivatal, a Vatra és a Látó folyóirat, a megyei hagyományőrző kulturális központ, a Maros Művészegyüttes, az őrző-védő egység, az idecsi öregotthon, a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság, a kisegítő iskolák – az 1-es, 2-es Marosvásárhelyen és a 3-as Szászrégenben –, a hegyimentők, a mezőgazdasági kamara, az oktatást támogató központ, a logopédusok. A megyei tanács koordinálja a Transilvania repülőteret, az ipari parkot, a megyei kórházat, a sürgősségi kórházat és a dicsőszentmártoni kórházat. Ezen intézmények és létesítmények működtetéséhez a finanszírozást is a megyei tanács biztosítja. 6,53 millió lejt szántunk a javításokra, amit nagyjából el is végeztünk. Befektetésekre 60,762 lejt irányoztunk elő. Ezenkívül a megye adminisztrálásába 780 km út tartozik, ennek karbantartása, javítása, felújítása a mi feladatunk. Az intézmények épületeinek felújítása, felszereltségük javítása, korszerűsítése szintén hozzánk tartozik, így a megyei sürgősségi kórház, 18 klinika, a dicsőszentmártoni kórház. Ezeket mind rendben kell tartani. A megyét átfogó befektetéseket is követnünk és koordinálnunk kell, így a víz- és csatornahálózat kiépítését, a hulladékgazdálkodást. A megye közigazgatási egységeinek a befektetési és javítási terveit követjük, segítjük. S mivel év elején vagyunk, a 2016-os évre szóló terveket kell előkészítenünk. 
 
Víz-, csatornahálózat és utak épültek 
– Ezek voltak a feladatok, most a megvalósításokról szóljunk.
– Az összes intézményeink megfelelően működtek, az épületeken az állagmegőrző munkálatokat el tudták végezni, és az alkalmazottaknak megadták a törvény által előírt fizetésemeléseket. Említettem, hogy követnünk kell az infrastruktúra fejlesztését, köztük a víz- és csatornahálózat kiépítését. Új fővezetékek – gerincvezetékek – épültek a Nyárádmentén Nyárádszereda és Dózsa György község között, Mezőbánd és Mezőpanit között, ezenkívül felújították a Szabéd-Nagysármás közötti fővezetéket. Összesen 62 kilométer vízvezetéket újítottak fel és bővítettek, 52 kilométer új vezetéket fektettek le, 84 km csatornahálózatot újítottak fel, illetve bővítettek ki. 
– Mi a helyzet a megyei utakkal?
– A megyei utakat karbantartottuk, idén több mint 40.740 négyzetméteren kátyúzást végeztünk, 35 kilométeren aszfaltoztunk. Fontos munkálat volt a földutak kövezése például Székelyvécke és Zsákod között, aztán Ádámostól Fehér megye határáig, a befejezéshez közeledik a jeddi híd építése. 
 
A Nyárádmagyarós–Sóvárad út a legnagyobb beruházás a Nyárádmentén 
– A megyei tanács több uniós pályázatot bonyolított le. 
– Követtük az uniós pályázatokat és ezek kivitelezését is. Az első helyen van a Nyárádmagyarós–Sóvárad közötti út, amit 2015-ben adtunk át. Ez több mint 520 milliárd lejbe került. 25 éve a Nyárádmentén ekkora beruházás nem volt! A sürgősségi kórháznál a járóbeteg-rendelőt újítottuk fel és láttuk el új felszereléssel uniós pénzből, ez 19,4 millió lejbe került. A megyei kórház járóbeteg-rendelőjének a korszerűsítése is befejeződött. Ennek az értéke 10,47 milló lej. Idén futott a gyermeksegélyvonal projekt (547 ezer lej). A társadalom szélére szorult személyek felzárkóztatását célzó projekt keretében a Caritasszal és a szociális ellátási igazgatósággal vagyunk partnerségben.
Javaslatokat küldtünk a kormányhoz, a minisztériumokhoz bizonyos munkálatok, prioritások ügyében. Ismeretes, hogy a 28-as sürgősségi kormányrendeletet, a 7-es sürgősségi rendeletet, az 577-est – amelyek pénzalapokat biztosítottak a vízhálózat, a sportbázisok, a csatornahálózat kiépítésére – most összesítették. Nyárád-szeredában befejezték a szentannai iskolát, hidakat, átereszeket építettek, Sárpatak községben leaszfaltozták a pókakeresztúri utat, Balavásár községben a szentdemeteri és a szénaverősi utat, Szentdemeteren még egy kilométernyi leaszfaltazandó út van, Dózsa Györgyön és Nyárádmagyaróson a sportbázist sikerült befejezni. Mikefalva község falvaiban, Abosfalván, Désfalván, Haranglábon elvégezték az aszfaltozást, Erdőszentgyörgyön, Nagyernyében, Küküllőszéplakon, Marosvécsen, Gernyeszegen a vízhálózat bővítésére kaptak pénzt a 28-as sürgősségi rendelet révén. Szép összegek, 1-1,3 millió lejig terjednek. 
 
Elkezdik a bözödi út aszfaltozását
– Mi lesz a bözödi úttal? 
– 2015-ben a tervezésre és a kivitelezésre elkülönítettünk 5,5 millió lejt, megvannak a jóváhagyások. Reméljük, hogy rövid időn belül, legkésőbb tavasszal nekiláthatunk a munkának. Komplex projekt, Erdőszent-györgytől Hargita megye határáig lesz leaszfaltozva az út, hidak, átereszek épülnek. A projekt lefutási ideje három év.
– Mi a helyzet a motorsportpályával? 
– A megyei tanács célja, hogy minél hamarabb „kilakoltassuk” az olasz építőt, most folyik a tárgyalás erről. A megyei tanács felvállalta, hogy saját költségére – ami 35 millió lejt tesz ki – befejezi az építkezést, így az eddig kapott uniós támogatást nem kell visszaadni. 
– Történik-e fejlesztés a repülőtéren?
– Idén is voltak beruházások, gépeket vásároltunk a hó eltakarításához, a kaszáláshoz, jégtelenítéshez. Reméljük, hogy hamarosan lezárul az unió „kutakodása”, mellyel azt vizsgálják, hogy a megyei tanács a repülőteret állami támogatásban részesítette, bár pontosan meg van szabva, hogy milyen tevékenységeket támogathatunk, amelyekre külön-külön tanácsi határozatot hoztunk. 
 
Rendezvényeket támogattak 
– A megyei tanács több rendezvényt támogatott 2015-ben. 
– Pályázatokat finanszírozunk: 239 kulturális pályázatot 600 ezer lejjel, 285 egyházi pályázatot 600 ezer lejjel, 58 szociális pályázatot 400 ezer lejjel, 79 sportpályázatot 400 ezer lejjel. Ezenkívül a megyei tanács támogatta a nagyobb lélegzetű, fontosabb rendezvényeket, amelyekben partnerként is részt vett. Több mint 33 rendezvényről van szó, ezeket 1,3 millió lejjel támogattuk. Ezek közül fontosabbak a Maros-völgyi, Görgény-völgyi fesztivál, a nyárádmenti fesztivál és kézművesvásár, a Kis-Küküllő menti fesztivál, a Harmonia Cordis gitárfesztivál, a Vásárhelyi Forgatag, az Alter-Native és a TIFF filmfesztivál, a nemzetközi könyvvásár, a marosszéki lófuttatás, a román tarka szarvasmarhafajtának szánt nemzetközi kongresszus, a fogathajtó bajnokság, az ákosfalvi mezőgazdasági vásár és még sorolhatnám.
– Bár év közben is figyelemmel követjük a megyei tanács munkáját, összegezve többnek és szerteágazóbbnak tűnik a tevékenység.
– Valóban, sok munka áll e felsorolás mögött. 
– A 2016-os esztendőre kívánunk kitartó és eredményes munkát! 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató