2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több a turista az EU-ban idén, mint tavaly

  • 2013-09-27 15:07:05

  • MTI

Öt százalékkal több volt a turista az Európai Unió (EU) tagállamaiban 2013 első felében az egy évvel korábbihoz képest – közölte pénteken az ENSZ adataira hivatkozva az Európai Bizottság.

Öt százalékkal több volt a turista az Európai Unió (EU) tagállamaiban 2013 első felében az egy évvel korábbihoz képest – közölte pénteken az ENSZ adataira hivatkozva az Európai Bizottság.

Brüsszel arra is kitért, hogy a legnagyobb bővülés Közép-Kelet-Európában volt, ahova átlagosan 9 százalékkal több látogató utazott az év első hat hónapjában, mint tavaly ugyanilyenkor. Dél-Európa és a földközi-tengeri térség 6 százalékkal több turistát fogadott ugyanebben az időszakban. Európában Spanyolország a legnépszerűbb a turisták körében, a sorban pedig Olaszország, Franciaország, Ausztria, Németország, Görögország és Nagy-Britannia követi. Spanyolországba az év első felében 34 millió turista érkezett.

A legnagyobb növekedés viszont Szlovákiában volt, ahová 19 százalékkal érkezett több látogató, mint tavaly ilyenkor, Lettország pedig 11 százalékkal érdekelt több turistát, mint 2012-ben. A válság sújtotta Görögországba 9,2 százalékkal utaztak többen az év első felében, és a Litvániába látogatók is kilenc százalékkal voltak többen idén, mint tavaly ilyenkor.

Örömmel nyugtázza a bizottság azt is, hogy a kérdéses időszakban az európai repterek forgalma is nőtt, külön kiemelve, hogy a nagyjából 450 ezer lakosú Málta nemzetközi repülőterén csak augusztusban minden eddiginél több, félmillió légi utas fordult meg.

Brüsszel az adatokkal kapcsolatban annak a reményének ad hangot, hogy a turisták számának növekedése bővítheti a foglalkoztatást, több tízezer munkahely jöhet létre és kínálhat megélhetést a 26 millió uniós állástalan legalább egy részének.

Emellett a bizottság arra is kitér, hogy a turisztikai szektor bővülését a vízumkiadási eljárás egyszerűsítésével és javításával is igyekszik majd elősegíteni, amire még az év vége előtt javaslatot is tesz majd a testület, mivel az Oroszországból és Kínából érkező turisták száma négy év alatt megkétszereződött, és például Indiából is mind többen látogatnának Európába.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató