2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Tízezer darab egyszer használatos maszkot adományozott Szovátának az egyik anyaországi testvértelepülés, Budapest XIII. kerülete. A felajánlás április végén érkezett, hamarosan meg is jött a szállítmány. Mivel a járvány miatt a legtöbb intézmény zárva volt, és a lakosság az otthonába kényszerült, csak a május közepe óta érvényes lazítás után kezdődhetett el a szétosztása. Azóta már többször juttattak belőle a Nyárád-Szováta kórházba, egészségügyi intézményekhez, az önkormányzat közönségkapcsolati irodájába, ezen a héten újabb adagot osztottak ki – tudtuk meg a kezdeményezést vezető Kiss Jánostól. Ezres tételben vittek maszkot a két nagy iskolába, a vizsgákra készülő nyolcadikos és tizenkettedikes diákoknak és tanáraiknak, bár azok a megyei tanfelügyelőségtől is kaptak a napokban. Juttattak az egyházaknak is, továbbá ismét a kórháznak, mentősöknek és más egészségügyi intézményekhez a magyar kormánytól az RMDSZ révén érkezett adományok után is, míg az önkormányzat szociális osztálya az ellátásban részesülők és a társadalmilag leginkább rászorulók célcsoportjainak adott maszkot, bár az államtól is fognak kapni. A budapesti adománynak több mint felét osztották ki, a következő időszakban további tételeket adnak ott, ahol hiányzik, pótolják, ahol elfogyott, így előreláthatólag mindenhol lesz elegendő maszk.

 A jelképesen minden szovátai lakosnak egy-egy maszkot biztosító kezdeményezés gesztusértékű és becsülendő, a testvérkapcsolat és a nemzeti összetartozás jegyében valósul meg, a budapesti közösség igazi „nagy testvér” módjára mutat utat és nyújt segítséget a nehéz időkben az erdélyi barátoknak. „Hálásak vagyunk, nagy segítség ez számunkra, köszönjük, hogy gondolnak ránk, és tesznek is ezért” – fogalmazott lapunknak az önkormányzat testvérkapcsolatokért felelős munkatársa, Kiss János. 

Folyamatosan zajlik a maszkok szétosztása a tanügyi és egészségügyi intézmények,
 egyházak és a szociális ellátásban részesülők között
 Fotó: Szováta város önkormányzata



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató