Tizennegyedik nyelvlecke

Végre engem is kíváncsivá formált egy szelíden meghúzódó kétemeletes főtéri épület. Lassan hozzászokom az adott helyzethez, két évtizede élek itt ebben az erdélyi városban, sorsa az én sorsom, s együtt öregedünk lassú tanulással. Szerettem volna független maradni benne, mert akkor nem fájna úgy a Vár sétány fáinak ravasz kivégzése: velem egyidős akácfát ültettek át nyáron, s így szemem előtt játszódott le egy lassú halál csendes hiábavalósága. Ahhoz elég nagy ez a város, hogy ne ismerjek benne mindent, ám ahhoz még elég kicsi, hogy ne jusson el hozzám a rossz hír súlyos fájdalma.

Állunk e szerény és tetszetős főtéri épület előtt, s nem értjük, mit keres egymás alatt a két felirat: PSD – Terasa Tacoo, s fölöttük három rózsa rajza. Jelképben értem én, hogyne érteném: a szociáldemokraták jeles képviselői ezen a teraszon fogyasztják el kedvenc mexikói ételüket: a tacot. Kíváncsian be is merészkedünk az amúgy hangulatos, egyszerű teraszra, és a délelőtti ürességben kedves kép fogad, kétnyelvű felirat adja tudtunkra: „kiszolgálás az étteremben”. Lelkem mosolyogva veszi tudomásul, lehet ilyen igényesen is fordítani, szép magyarsággal megszólítani a vendéget: kiszolgálás az étteremben. Ezért a szép magyar fordításért érdemes volt ide betérni, amikor hirtelen eszembe jut egy fél évvel ezelőtti marosvásárhelyi eset. A lelkészi irodában hívott fel telefonon egy kedves női hang, elmesélte a vele történt esetet, s kért, írnám meg.

Mindennapos kenyérvásárlásakor a péksütemények mellett fedezte fel kedvenc édességét, a képviselőfánkot. A fiatal kiszolgálónő értetlenül nézett a hölgyre, aki rámutatott kedvenc cukrászsüteményére, és képviselőfánkként kért belőle. Az elárusító magabiztosan jegyezte meg:

– Ez ekler – és bizonyságul rámutatott a sütemény mellett díszelgő feliratra. Csakhogy a kedves vásárló valamikor cukrász- – hivatalosan: édesipari – tanulmányokat végzett, s ott nekik egykor azt tanították, hogy a képviselőfánkot a pozsonyi diéta egyik unalmas üléséről kisétáló Deák Ferencnek, a haza bölcsének kedvéért találták ki. Legalábbis ezt akkor így tanították. Deák Ferenc megszokott pozsonyi éttermébe belépve, megjegyezte: milyen unalmas lehet minden alkalommal ugyanazt a fánkot rendelni. A szemfüles cukrász erre kettévágta a süteményt, megtöltötte tejszínhabbal, s lett belőle képviselőfánk. 

Nem néztem utána cukrásztörténeti tanulmányokban a képviselőfánk eredetének, inkább arra voltam kíváncsi, a haza bölcse a pozsonyi országgyűlésen elhangzott beszédeket is annyira unta, hogy előlük az étterembe menekült?  

Városunkban ezért férhet meg olyan békésen egymás mellett a Szociáldemokrata Párt és a Tacoo étterem, hogy politikai unaloműzéskor ne kelljen olyan messzire menekülni a mexikói ételkülönlegességhez – a tacoo-tálhoz.