A tizedik nemzedék ballagott a Sapientián

Minden ballagási rendezvény felemelő, megható és egy életre szóló esemény hallgatóknak, szülőknek egyaránt. A Sapientia ünnepsége még ennél is több, hangulatában, lelkületében, nemzeti együvé tartozásunk jegyében kiemelkedik más felsőfokú oktatási intézmények közül, hiszen ezt igazán a magunkénak érezhetjük.

Fotó: Nagy Tibor

Minden ballagási rendezvény felemelő, megható és egy életre szóló esemény hallgatóknak, szülőknek egyaránt. A Sapientia ünnepsége még ennél is több, hangulatában, lelkületében, nemzeti együvé tartozásunk jegyében kiemelkedik más felsőfokú oktatási intézmények közül, hiszen ezt igazán a magunkénak érezhetjük. Szombaton az egyetem aulájában e szép ünnepségnek lehettünk részesei, amikor reményekkel és bizakodással tele végzősökkel népesült be az egyetem. A folyosók, a karzatok gyermekeik örömében osztozó szülőkkel, hozzátartozókkal teltek meg. A ballagási ünnepségen részt vett Kató Béla, a Sapientia Alapaítvány elnöke, dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, valamint dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja.

A hit szárnyakat adott a kibontakozáshoz

A szombati ünnepség a hallgatók karonkénti bevonulásával kezdődött. S ez volt az a pillanat, amikor ennyi szép fiatal láttán örömkönnyek csillantak meg a szülők, hozzátartozók szemében. Az ünnepi beszédek sorát Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke kezdte.

– Nem minden esztendőben sikerül mindenhova eljutnom a ballagási ünnepségekre, de most Marosvásárhelyre különösen odafigyeltem, és azért jöttem ide, mert ti vagytok a X. évfolyam ezen az egyetemen. Minden ballagás ünnep, de egyúttal mérföldkő is.

Az Ószövetség népe, amikor valamilyen nagy utat megtett, vagy elérkezett valahová, mindig követ, emléket állított. Ezeknek a mérföldköveknek a neve eben-háézer, ami magyarul azt jelenti: mindeddig megsegített bennünket az úr. Tíz esztendő nem nagy idő egy nemzet, egy nép életében, de úgy gondolom, hogy mi most mindannyian egy mérföldkőhöz érkeztünk, és illik nekünk is ezt megörökíteni. Mindeddig megsegített bennünket is az úr! Ezért most a hálaadás kövét kell felállítanunk, és együttesen kell hálát adnunk ezért a tíz évért. Kedves oktatók, nagyon sokat harcoltatok és harcoltok azért, hogy végül győzni tudjunk, ez a győzelem most itt nyilvánvaló. Tudjuk azt, hogy a Sapientia EMTE nem épp olyan erős, mint amilyennek szeretnénk, lehet, hogy gyenge a hangja, s is lehet, hogy bizonytalanság van körülöttünk, de ez a végzős diáksereg igazolja, hogy mi a szépet, a jót és az értéket akartuk. Mindenki érzi, hogy ennek az egyetemnek az alapja a hit, amely szárnyakat adott a kibontakozáshoz. Diákok, induljatok! Pedig most szeretnénk leginkább megtartani benneteket! Most látjuk a ti fejlődéseteket, és büszkék is vagyunk azokra az eredményekre, amiket elértetek. A kérdés az, hogy hová mentek? Sejtéseink vannak, hogy hová, de biztosat nem tudunk mondani. El kell ismerni, hogy recept sincs arra, hogy hová jó menni a mai embernek. Ez az egyetem, amely most kezd beágyazódni az erdélyi magyarság életébe, igyekezett számotokra tudást adni, de a tananyag a mai gyorsan fejlődő világban mulandó. Még nagyon sokszor kell újra és újra tanulni azért, hogy ebben az életben érvényesülni tudjatok. Reméljük, hogy a Sapientia egy vonatkozási pont marad a ti életetekben. Bárhol legyetek, büszkén tegyetek hitet szülőföldetek, Erdély értékeiről! Az itt kapott szeretetet, türelmet, jóságot és békét mint legfőbb értékeket adjátok tovább. Szeretnénk még itt tartani benneteket, de úgy, ahogy Ábrahámnak is el kellett hagynia otthonát, hogy az Ígéret földje az övé lehessen, úgy nektek is el kell hagynotok az egyetemet. Bátorítson az, hogy Ábrahám nemcsak küldetést, hanem ígéretet és áldást is kapott. Ígéretet arra, hogy nagy nép lesz. Ábrahám hitt, és meglátta, hogyan teljesedik be Isten ígérete. Sok fiatal úgy indul el az életben, hogy nem kéri házasságára szülei áldását, nem kéri életére az Isten áldását, mert úgy gondolja, hogy csak a maga erejében bízhat és erre támaszkodhat. Mégis most megáldalak benneteket, áldott legyen a ti utatok, és higgyetek abban, aki ide vezérelt benneteket, a mi Istenünkben. Isten áldjon meg benneteket! – hangzott el Kató Béla ünnepi beszéde, egy életre szóló útravaló a végzősök számára.

Műveltnek, okosnak lenni jó dolog

Dr. Dávid László elmondta, hogy évről évre hiányérzés tölti el, hiszen a hallgatók bizalommal jöttek ide, belakták ezt a teret, ami második otthonuk volt, barátságok, szerelmek is szövődtek itt. És most egyből vége mindennek. Igazi mérföldkő ez, ami akkor is érvényes volt, amikor a hallgatók a Sapientiát választották, hiszen műveltnek, okosnak, elkötelezettnek lenni jó dolog. Mennyire jó érzés, barátok közt, hasonló értékeket valló emberek között itthon lenni! Egy igazi értelmiségi nemcsak az anyagi világot próbálja megérteni, nemcsak anyagi sikerekre vágyik, hanem szellemi, művészeti és társadalmi téren is vannak elvárásai. Meg vagyok győződve, hogy ti is ilyen módon akartok sikeresek lenni. És itthon akartok sikeresek lenni! Tanács, ami sokéves tapasztalatból fogant: semmilyen megbánás nem teheti jóvá az elszalasztott lehetőségeket! Az erdélyi közösség – sajnos – számtalan lehetőséget elmulasztott! – mondta a rektor.

A beszélők sorát dr. Kelemen András dékán folytatta, majd a tanszékek képviselői léptek mikrofon elé: dr. Forgó Zoltán, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kovács Loránd, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kátai Zoltán, a Matematika-Informatika Tanszék vezetője, dr. Domokos József, a Villamosmérnöki Tanszék képviselője, dr. Tőkés Gyöngyvér, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője, dr. Imre Attila, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője. A ballagó diákok részéről Münzlinger Zoltán, a hallgatói önkormányzat részéről Moni Róbert szólt a ballagókhoz, tanárokhoz.

A beszédek között Kovács Melinda énekelt, majd a néptánccsoport mezőségi táncot járt. Bakos Emília a Boldogasszony anyánk régi himnuszunkat énekelte.

Az ünnepséget a történelmi egyházak lelkészeinek áldása, a magyar, a székely és a régi székely himnusz eléneklése zárta.