Tiltott kastély

A Kultúrpalota kistermében vetített képekkel mutatták be Margittai Gábor Tiltott kastély című könyvét. A szerző a mű keletkezésének körülményeiről beszélt, és a Magyarország határain túli magyar és magyar azonosságtudatú közösségekben alkotótársával, Major Anitával szerzett tapasztalatait is megosztotta. A könyvből Kilyén Ilka színművésznő olvasott fel részleteket. 

A hallgatóságot Haller Béla a Castellum Alapítvány nevében köszöntötte, majd Margittai Gábornak, az igényesen szerkesztett, sok képpel illusztrált könyv szerzőjének adta át a szót. 

 

Templomok, melyekből fák nőnek

– Mostanában egyfajta divattá vált az erdélyi arisztokráciával foglalkozni, a kastélyokkal és ezek visszaszolgáltatásának kérdésével, azoknak az anekdotáknak a feldolgozásával, amelyek az arisztokráciát övezik. A mi feleszmélésünk nem is Erdélyben történt, hanem a Felvidéken, az egykori Sáros és Szepes vármegyében, ahol olyan arisztokratatörténetekre és sorsokra bukkantunk, amelyek megváltoztatták a gondolkodásmódunkat. Szembesültünk azzal, hogy az egykori magyar vidékeken a magyarság léte veszélyeztetetté vált. Olyan területeket fedeztünk fel, mint Dél-Erdély, ahol megrendülten álltunk meg egy-egy elhagyott templom előtt, melyből fák nőttek ki – fogalmazott Margittai Gábor, aki előadását e tapasztalásoknak szentelte. 

A szerző elmondta, hogy Székelyföldön beszélgetések alkalmával tapasztalta, hogy az ottani emberek többségének fogalma sincs arról, hogy Dél-Erdélyben mennyire a peremre került a magyarság, hogy itt az eltűnés veszélyezteti őket. Például a Hátszegi-medence, amely a magyar történelem kiemelt területe, már-már elfelejtődött. – Alig láthatóak a nyomok, a hátszegváraljai templom jól szimbolizálja a helyzetet, az egykor virágzó református gyülekezet hívek nélkül maradt, a templomból ma fák nőnek ki. Megannyi ilyen templom van Dél-Erdélyben. Nagypestényben a magyar nemesi sírkertben földbe taposták a sírköveket. Voltunk a malomvízi Kendeffy-kastélynál, ami már csak a térdig érő kastélyok kategóriájába sorolható. Ezek a nemesi kastélyok ebek harmincadjára jutottak. Ugyanez a helyzet Szacsalon is a Nopcsa család – amelynek egyik tagja Jókait ihlette meg a Fatia Negra regényhős megmintázásakor – kastélyával. 

 

Beszélni kell az eseményekről!

A március 15-i ünnep után vagyunk. Magyarországon ez az ünnep egyértelműen a siker, a vereségben is dicsőséges forradalom és szabadságharc jelképe. Azonban a szórványterületeken, ahol már csak „nyomokban”, vagy abban sincs magyar, másként értelmezett az 1848-49-es forradalom. – Ott van Nagyenyed, amelynek várfalán ott található a magyarok ellen elkövetett gyilkosságok dátuma. A városiak közül sokan nem tudták megmondani, milyen dátum ez, nincs tudomásuk arról, hogy ez az enyedi polgárság kiirtásának dátuma. Nem az a célunk, hogy gyűlöletet ébresszünk, de beszélnünk kell a román és magyar közös történelem ezen eseményeiről is. Az elcsángósodás nem csak a peremen vagy a szórványban zajlik, hanem egyre beljebb kerül, a Székelyföldre. Ennek olyan lesz a következménye, mint Borbereken vagy Alvincen, ahol eltűnt a magyar lakosság, a templomok elnéptelenedtek, s romosan jelzik, hogy egykor népes gyülekezetük volt. A felsőmarosújvári templomban például ma birkákat tart egy román pásztor – mondotta Margittai Gábor. De nem csak Erdélyben ez a helyzet. A felvidéki Kassán, ahol a múlt század derekán a lakosság 80 százaléka volt magyar, ma 2,6 százalék ez az arány. 

A szerző beszámolt a núbiai magyaráboknál, aztán Almásy László, a legnagyobb magyar földrajzi felfedező és Szahara-kutató nyomdokaiban tett expedíciójukról. Ez utóbbi történetét Az angol beteg című Oscar-díjas film teljesen meghamisította, s ez a történet ismert ma a világon. Aztán említést tett a Szamár-sziget katonái című könyvben leírtakról, az 1914–15-ben a szerb hadszíntérre, majd a Szardínia melletti asinarai fogolytáborba került magyar katonákról. 85 ezerből hatezer érte meg a szabadulást – mondta az előadó. 

 

Múlt és jelen 

A Tiltott kastély – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőiben című kötetet érdemes elolvasni. Olyan megdöbbentő képek, adatok, gondolatok szerepelnek benne, amelyek minden bizonnyal nyomot hagynak bennünk, azokban is, akik eddig nem sokat foglalkoztak e társadalmi réteg múltjával és jelenével. A kötetben részletesen szó esik az erdélyi nemesi családok ingatlanjainak – kastélyok, gazdasági épületek, földek, erdők – az államosításáról, az évszázadok alatt összegyűjtött vagyon szétlopkodásáról, a nemesi családok meghurcoltatásáról, a kényszerlakhelyen töltött évekről, a kisemmizettség utáni mindennapi megélhetésről, a méltóság sárba taposásáról, a kivándorlásáról, a konok kitartásról s a kommunizmus rombolásáról, a romos ingatlanok visszaszolgáltatása körüli hercehurcáról. 

A Behorpadt város című fejezetben a felsőmarosújvári Telekiekről, az Aranybánya – Aranytemetőben a fugadi Bánffyakról, a Dracula nem jött címűben a keresdi Bethlenekről, a Három kiló zsírban az uzoni Mikesekről, a DO-Rend fejezetben az altorjai Aporokról, míg az Előretolt helyőrségben a küküllővári Hallerekről olvashatunk.

Valamennyi fejezet gazdagon illusztrált, a nemesi családok korabeli fényképei is láthatók, családról, kastélyokról, életvitelről. Ami a legszomorúbb képet nyújtja, azok a mai lepusztult állapotokat ábrázoló felvételek.

Vannak benne sikertörténetek is, mint például a miklósvári, a zalánpataki, az uzoni vagy a keresdi, ahol a kastélyok, udvarházak újra élettel teltek meg. 

 

Két kastély a múzeum kezelésében 

A könyvbemutató végén a hallgatóságból többen is hozzászóltak, főként a kastélyok siralmas állapotát fájlalták. Szó esett a kerelőszentpáli Haller-kastélyról, amelynek a tetőzete visszaszolgáltatáskor még megvolt, azóta beszakadt, s most már csak a romos falak állnak. Menthetetlenül. Bár a polgármester többször felajánlotta a segítségét a római katolikus egyháznak, amely kezelésbe kapta a kastélyt, ezt visszautasították. A katolikus érsekség inkább a történelmi szempontból jelentősebb radnóti kastélyra fókuszált, megjavíttatta a pár évvel ezelőtt leégett bástyákat. A közben beszakadt kapubástya is helyrehozható. 

Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója elmondta, próbálták kinyomozni, mi volt az épületekben, és hová tűntek a kastélyok gyűjteményei. Az a szellemi és kulturális örökség, ami ott volt, még nagyobb pusztuláson ment át, mint az épületek, hiszen itt életformákról volt szó, olyan anyagi kultúráról, amit több száz év alatt gyűjtöttek össze a családok. Tulajdonképpen az egész erdélyi múlt „bennük volt”. Ezek eltűnése óriási veszteség! Nagyon kevés esetben történik meg, hogy az eredetihez közeli állapotba tudják visszaállítani a kastélyokat. Jó példa erre a zabolai vagy miklósvári Kálnoky-kastély, ahol szakemberek bevonásával, pályázat útján sikerült szépen berendezni az épületet. Ezeknek a tárgyaknak az előteremtése éppen olyan nagy terhet ró a családokra, mint az épület helyreállítása. A kastélyokhoz több száz vagy ezer hektár erdő, föld tartozott, amiből mindent fenn lehetett tartani. Volt gazdasági erő. Most elég nehéz elvárni nyugdíjas vagy akár fiatal örökösöktől, akiknek átlagos jövedelmük van, hogy saját erőből felújítsák az épületeket. A cél: minél több épületet megmenteni, ehhez anyagi és emberi erőforrásra van szükség, hogy legalább most megállítsák a pusztulást. A Maros Megyei Múzeum két kastélyt, a görgényszentimrei Bornemissza- és a mezőzáhi Ugron-kastélyt kezeli, utóbbinál nemrégiben végeztek állagmegőrzési munkálatokat. Ezen épületeknek a rendeltetése a következőkben dől majd el – fogalmazott Soós Zoltán.