2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Thomas Sydenham volt az angol orvostudomány atyja

  • 2015-01-07 14:19:32

  • MTI

Háromszázhuszonöt éve, 1689. december 29-én halt meg Thomas Sydenham, az angol orvostudomány atyja, a kórtörténet módszertanának kidolgozója, az angol Hippokratész.

Háromszázhuszonöt éve, 1689. december 29-én halt meg Thomas Sydenham, az angol orvostudomány atyja, a kórtörténet módszertanának kidolgozója, az angol Hippokratész.

1624. szeptember 10-én jött a világra a délnyugat-angliai Wynford Eagle jómódú birtokosának fiaként. 18 éves korában beiratkozott az oxfordi Magdalen Hallba, de tanulmányait hamar félbehagyta, hogy a király ellen harcoló parlamenti hadsereg tisztjeként részt vegyen az angol polgárháborúban. Oxfordi tanulmányait végül 1648-ban a baccalaureusi (Bachelor) fokozat megszerzésével fejezte be. Még ebben az évben a tekintélyes All Souls College tagjává választották. Végleges orvosi diplomáját három évtizeddel később, 1676-ban már mint neves orvos szerezte meg a cambridge-i Pembroke Hallban, ahova idősebbik fia éppen ekkortájt iratkozott be.

Magánéletéről csak momentumok maradtak fenn. 1648 után rövid ideig tanult, majd ismét katonai szolgálatba állt. 1654-ben 600 fontot kapott, miután petíciót nyújtott be Oliver Cromwellhez a harcban odaveszett két bátyja utáni járandósága kifizetéséért. 1655-ben lemondott az All Souls College tagságáról, és feleségül vette Mary Geet, akitől három fia született. Családjával Londonban telepedett le, itt kezdett praktizálni 1656 táján. Az Orvosi Kollégiumtól (Royal College of Physicians) 1663-ban kapott működési engedélyt, de a királyi orvostársasággal sohasem lett ennél szorosabb a kapcsolata, mivel kollégáinak többsége bizalmatlanul tekintett újszerű gyógy- és betegkezelési módjaira.

A maga útját járta, korának spekulatív elméletei alig befolyásolták, de orvostársai korszakalkotó felfedezéseiről sem vett tudomást. Haszontalannak ítélte az anatómiát és az élettant akkor, amikor éppen ezek mentén újult meg az orvosi gondolkodás.

Praktizáló orvosként mindent megtett a betegeiért, lelkiismeretesen törődött velük, felelősséget érzett értük, a betegágy mellett tanulta a gyógyítást. Nagy fontosságot tulajdonított a betegek aprólékos megfigyelésének és adataik pontos nyilvántartásának, így sok betegséget írt le kiválóan. Megfigyelte egyes betegségek szabályszerű visszatérését, s kifejtette a „genius epidemicus” elvét, amely szerint egyes korszakokra más-más járvány jellemző. Ennek okát az időjárás, a klíma, az évszakok változásában látta. Mesterien írt le néhány kórképet, így például a köszvényt (amelytől maga is szenvedett) és az orbáncot. Kidolgozta a kórtörténetírás módszertanát. A betegségek klasszifikációjának gondolatát logikusan egészítette ki a gyógyeljárások (methodus medendi) rendszerbe foglalásának elkészítésével.

Az elsők között írta le – és különböztette meg a kanyarótól – a skarlátot, és elsőként világította meg a hisztéria és a vitustánc (Sydenham-betegség) természetét. Ő vezette be az ópiumtinktúra (mákony) alkalmazását a gyó-gyászatban, elsők között adott vasat a vérszegénységben szenvedőknek, és alkalmazta a kinint a malária kezelésében. Az akut betegségeket külső okokból származtatta, a krónikusokat viszont diétahibából, ami miatt a károsító anyag nem tud kiürülni a szervezetből. Legfőbb gyógyerőnek a természetet tartotta, hitt a friss levegő, a mozgás és a természetes növényi anyagok használatának jótékony hatásában.

Munkássága igen jelentős hatással volt az orvostudomány fejlődésére. Gyakorlati megfigyelései alapján írta meg 1666-ban első, feltűnést keltő munkáját, a lázakról szóló könyvét, amelyet 1668-ban kibővített a pestisről szóló tanulmányával. A könyv harmadik, legbővebb és legismertebb kiadása, az Observationes Medicae (Orvosi megfigyelések) 1676-ban látott napvilágot, és csaknem két évszázadig szolgálta alapműként a gyakorlati orvoslást. Legjobb munkájának a köszvényről írt értekezését (1683) tartják. 1692-ben fia kiegészítéseivel, posztumusz jelent meg utolsó, befejezett munkája, a Processus Integri (A gyógyítás folyamata).

Bár munkássága olyan neves, felvilágosult kortársai figyelmét felkeltette, mint Sir Robert Boyle fizikus és kémikus vagy John Locke filozófus és orvos, az angol medicina atyjaként és az angol Hippokratészként csak halála után kezdték tisztelni. Az Orvosi Kollégiumban először 1727-ben említették a nevét, mint Hippokratész vetélytársáét. Ekkor ismerték el a gyógyítás módjainak megújításában és az etikus gyógyászat érdekében kifejtett tevékenységét.

65 éves korában, 1689. december 29-én halt meg londoni otthonában. A St. James temetőben helyezték nyugalomra. 1810-ben az Orvosi Kollégium emléktáblát állított a tiszteletére.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató