2019. augusztus 23., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Folkfórum a marosvásárhelyi várban

Zenével, tánccal, szebbnél szebb viseletekkel mesélt magáról a hét végén a marosvásárhelyi várban négy, egymás közelségében élő nemzetiség. A Maros Művészegyüttes a budapesti Hagyományok Házával közösen első alkalommal szervezte meg a Folkfórum nevű interetnikai, hagyományőrző fesztivált, amelynek résztvevői a magyar, a román, a szász és a cigány népi kultúra sokszor egymásba villanó színeit vonultatták fel.

Szombat délelőtt több száz székely ruhás gyermek özönlötte el a vár udvarát. A nagyszínpadtól pár lépésnyire már felsorakoztak a népi mesterségek standjai, és az egyedi értékeket bemutató kiállítások is készen álltak a megnyitóra. Az egybegyűlteket elsőként Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója köszöntötte. Az intézményvezető elmondta, hogy az együttes megannyi tájegységhez kötődő színes repertoárja ihlette az interetnikai fesztivál gondolatát, a tervezésben és megvalósításban Kelemen László, a Hagyományok Háza vezetője és Török Isván, az erdélyi hálózat képviselője volt legfőbb partnere. 

 Fotó: Nagy Tibor


– Abban, hogy megkaptuk a várat, a helyi RMDSZ-képviselők segítettek – tette hozzá Barabási Attila. 

Kelemen László a hetvenes évekig pergette vissza az időt, amikor marosvásárhelyi művészetis diákként a városban és környékén lépten-nyomon az élő népművészettel találkozhatott. 

– Negyven év telt el, és amit akkoriban sokan a szívügyüknek éreztek, háttérbe szorult. Ezért annyira fontos, hogy átadjuk az utódoknak az ősök örökségét, és ezért jött létre a Hagyományok Háza is – mondta az intézmény vezetője, majd a színpad előtti látvány kapcsán kiemelte, öröm látni, hogy ilyen sok gyermek be van oltva a népművészet iránti érzékenységgel. A népek testvériségéről szóló bartóki üzenetből kiindulva Kelemen László így fogalmazott:

– Örülök, hogy itt a várban sikerült egy olyan fesztivált szervezni, ahol szászok, románok és cigányok is közönség elé lépnek. Erdély kultúrája így teljes, és csak így tudjuk megmutatni, hogy ebben a hegyekkel körülvett, kicsi országrészben mind összetartozunk.

A Hagyományok Háza vezetője köszöntője végén azt kívánta: „ne csak fölöttünk az ég, hanem bennünk a lélek is felhőtlen legyen”. 

Péter Ferenc, a Folkfórumot támogató Maros Megyei Tanács elnöke kiemelte, hogy térségünkben több történelmi régió találkozik, megyénk Erdély kicsinyített mása.

– Az interkulturalitás nálunk adott, így nincs méltóbb hely egy ilyen fesztivál megszervezésére – mondta a tanácselnök, majd a közelgő európai parlamenti választások kapcsán hangsúlyozta:

– Ha egy olyan Európát akarunk építeni, ahol a hagyományoknak helye van, és ahol a hagyományőrzás kötelező, nem mindegy, kiket juttatunk Brüsszelbe. 


Zoli bácsi kincsesháza

Az ünnepi beszédek után a műsorvezetői szerepet betöltő Vaszi Levente kosteleki hagyományőrző jellegzetes gyimesi csángó tájszólással biztatta az apró és nagyobbacska gyermekeket, hogy gyülekezzenek a kezdő és haladó csoportnak fenntartott színpadok valamelyikén, ahol hivatásos táncosok irányításával perdülhettek táncra. A Mészárosok bástyájában időközben megnyílt a Válaszúti hegy aljában című kiállítás, amely a Kallós Zoltán-féle néprajzi gyűjteményből nyújtott ízelítőt. A szemet, szívet gyönyörködtető kiállítást Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója és a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, Balázs-Bécsi Gyöngyi nyitotta meg. 

– Kallós Zoltán a hagyományápolás óriása. Olyan időkben vállalta a nemes feladatot, amikor ez nem volt könnyű. Példát mutatott abban, hogyan lehet professzionálisan ápolni népi kincseinket úgy, hogy ne vesztődjön el belőlük a lényeg, a népiség – mondta Soós Zoltán. 

– Azzal a céllal hoztunk ízelítőt Zoli bácsi gazdag kincsesházából, hogy mindenkit Válaszútra csalogassunk. Múzeumunkba a világ minden tájáról jönnek látogatók, egyrészt a gyűjteményért, másrészt a szellemiségért, ami ott megtapasztalható – hallottuk a néprajzkutató nevét viselő alapítvány elnök asszonyától. Balázs-Bécsi Gyöngyi a továbbiakban ismertette a múzeum raktárából származó anyagot, a mezőségi tisztaszoba díszleteit: a vetett, azaz „felöltöztetett” ágyat, mögötte a hollóházi tányérokkal és a szegrevaló kendővel, a mezőségi és a kalotaszegi kelengyésládát és a széki, szász, csángó, román viseletbe öltöztetett viaszbabákat. 

Nem sokkal az ünnepi pillanat után – amelynek hangulatát Kásler Magda népdalokkal emelte – a történelmi és régészeti múzeum épületében nyílt népviseleti kiállítás a Maros Művészegyüttes, a Maros Megyei Néprajzi Múzeum és magángyűjtők kincseiből. A látványhoz a Fagyöngy citerazenekar kalotaszegi muzsikával kínált hangzásbeli élményt. Miközben Livia Marc muzeológus a kiállított anyagról beszélt, behallatszott a néptánccal párhuzamosan zajló népdaloktatás, a minden korosztályt megszólító rendezvény dinamikájára, sokszínűségére emlékeztetve az egybegyűlteket. Ezt az elképzelést követték a további programpontok is: a tizenéves korosztály számára minden bizonnyal a Hagyományok Házának virtuális bebarangolása jelenthette az egyik legnagyobb élményt, a felnőtt fesztiválvendégek a kibédi posztókészítésről, a sárpataki kosárfonásról, a hodáki furulyakészítésről, továbbá a fafaragásról és a viseletkészítésről szóló bemutatókon tölthettek izgalmas perceket, a fotóművészet iránt érdeklődőket pedig a Marx József fotóklub kiállítása várta. 


Szász tánc az Aranyesőben 

Míg szombat és vasárnap délelőtt a helyi és környékbeli néptánccsoportok új nemzedékei, 400-500 gyermek gyönyörködtette a nézőket, a Folkfórum mindkét délutánját a különböző régiókból érkezett adatközlők, hagyományápolók tették emlékezetessé. Szombaton többek között arról győződhettünk meg, hogy a szászok tömeges elvándorlása ellenére térségünk szellemi örökségének eme sajátos színfoltja megmaradt. 

A szászrégeni Goldregen, azaz Aranyeső néptánccsoportot Balla Dénes csoportvezető irányítja. A csoport 1994-ben házaspárokkal indult, a fiatalítás húsz év múlva következett be, amikor az első táncosok kiöregedtek. A vár színpadán fellépő gyermekek közül a régebbiek 2014-15 óta táncolnak az Aranyesőben. Valamennyien német tagozaton tanuló diákok – az együttes is a szászrégeni Német Fórum keretében működik –, többségük vegyes családból származik. A helyi és környékbeli rendezvények mellett Svájcban, Ausztriában és Németországban is felléptek már. Marosvásárhelyre háromféle népviselettel érkeztek, tipikusan szászrégeni fehér, szászludvégi fekete, színes pántos és bátosi ruhaszerű, színes kötényes viseletben járták keringőalapú, szépséges táncaikat. Ruháikat az Aranyeső egykori táncos asszonyai varrják – tudtuk meg a produkció után.


Cigányszív a színpadon

A nézők sorában szemlélődő kisgyermekek közül többen is utánozni próbálták a marosvásárhelyi Ghy Yagalo (magyarul Király táncosok) Ernő cigány tánccsoport figuráit. A 36 éves Puczi Kozák Ernő két éve hozta létre a csapatot, amely három korcsoportot foglal magába, legfiatalabb tagja 8 éves. 

– Ez az életünk. Nemcsak fellépéseken, otthon is mindig táncolunk – foglalta össze a csoport fő mozgatóját Puczi Loránd, az alapító testvére, a Király táncosok menedzsere. 

– Kicsi koromtól táncolok én is, ha zenét hallok, már dobban a szívem – mondta a 15 éves Grekuly Anna Krisztina, akitől azt is megtudtuk, hogy a Ghy Yagalo Ernő az ország távolabbi vidékein, Vâlcea megyében és Bukarestben is fellépett, és magyarországi közönségnek is táncoltak már.


Gyalog mentek „világpusztítani”

Az Alsó-Küküllő mente fellépői között láthattuk, hallgathattuk az egyik legnagyobb erdélyi brácsást, a szászcsávási cigányzenekarban játszó Mezei Ferencet, azaz „Csángállót”. A színpad mögött őt kérdezgettük múltról, jelenről.

– Hatévesen nagytátámtól, Vén Kránci világhírű zenésztől tanultam muzsikálni. Kilencévesen már jártam a bandával muzsikálni. Akkor nem autóval, hanem vonattal

utaztunk, és volt, hogy 7-15 kilométert is kellett gyalogoljunk a hangszerekkel. A Ceauşescu-időben mindenhova jártunk zenélni, „világpusztítani”. Akkoriban máshol is voltak zenészek végig a Kis-Küküllő mentén, Ádámoson, Királyfalván. Most egy fűszál sincs belőlük, csak mi maradtunk, a szászcsávásiak.

Csángálló hat gyermeke közül öten maradtak meg a zene mellett, mind elismert prímások, bőgősök; fia, Jámbor Ferenc „Tocsila” a Folkfórumon is fellépett. A 36 unoka közül csak Tincutának, a lányának a gyermekei zenélnek. 


Sok száz nóta őrzője

A Felső-Maros mente műsorában lépett közönség elé Horváth Elek,Vajdaszentivány híres prímása. A Népművészet Mestere címmel kitüntetett 84 éves zenész a fellépés után elmesélte, hogy nyolcéves korában a nagyapjától tanult meg hegedülni. Több mint 300 nótát ismer, mindeniket a kedvencének érzi. Gazdag életútja során számos nemzedékkel szerettette meg a hegedűt és az éneklést, a régi nótákat most is tanítja, csak az a baj, hogy idehaza „mindjárt nincs kinek”. Rendszeresen jár Magyarországra is oktatni, és úgy érzi, ott mintha nagyobb lenne az érdeklődés az erdélyi népi kincsek iránt.

Vasárnap délután a Székely Mezőség mutatkozott be, többek között mezőpaniti és kölpényi táncosokat, fafaragót, szövőt, viseletkészítőt láthattak, hallhattak a jelenlevők. A fesztivál mindkét napján az esti órák a legtávolabbról jött vendégekről szóltak, szombaton a szabadkai Róna néptáncegyüttes és a Rézhúros zenekar, vasárnap az eleki és méhkeréki hagyományőrzők léptek közönség elé. Az egymás mellett élő kultúrák ünnepét a Maros Művészegyüttes magyar tagozatának produkciója zárta.