A természet kalendáriuma (LXXXIV.)

Január az év leghidegebb hónapja. A sarki szárazföldi magas légnyomású légtömegek beáramlása a Kárpát-medencébe csapadékban szegény időszakot hordoz. Kevés a napsütéses órák száma, de az éjszakára kifelhőtlenedő égbolt a hőkisugárzásnak nem tud gátat vetni.

Téli békabuzogány

Január az év leghidegebb hónapja. A sarki szárazföldi magas légnyomású légtömegek beáramlása a Kárpát-medencébe csapadékban szegény időszakot hordoz. Kevés a napsütéses órák száma, de az éjszakára kifelhőtlenedő égbolt a hőkisugárzásnak nem tud gátat vetni.

Cserébe az égbolt most szikráztatja fel az éj legszebb történéseit.

Tavalyelőtti havas kép. A Kis-Küküllő mentén, Vámosgálfalva és Pócsfalva között, az Ördöngös-híd alatti nádasban a széleslevelű gyékény (Typha latifolia) mozdulatlan mély-rőtbarna buzogányai az eget kémlelik. Mintha az örökkévalóságot.

Sajnos a nagy hévvel beharangozott ISON nem kápráztathatott el minket. Az üstökösök fényességének előrejelzése nem egzakt tudomány, ezek az égi kaméleonok sokszor megtréfálják még a legfelkészültebb csillagászokat is. Üstökösünk november 28-i napközelségét nem élte túl. A képen a november 16-i állapota rögzítődött távcsövön keresztül a Hármashatárhegyről. A keleti égbolton közvetlenül napkelte előtt mindössze 3 ívmásodpercnyi csóvája szabad szemmel nem volt látható. A Nap felszínéhez 1,2 millió km közel került. (A Nap átmérője: kb. 1,3 millió km!) Csillagászati értelemben szinte súrolta a Napot. Jégtömbje a Nap tüzében egyszerűen elpárolgott, s a napszél úgyszólván elfújta hamvát-porát.

Kedves Olvasóm! Maradjunk ma még az örökkévalóság égi mezején! Így, év elején illő szót ejteni azokról a mozgásokról, amelyek magának az évnek a menetét határozzák meg.

Lényegében három mozgást figyelt meg már emberősünk is az égbolton: a Föld tengelyforgását – a Nap pályáját az égbolton, ez a nap; a Hold keringését a Föld körül – ennek időtartama a hónap; s a Föld keringését a Nap körül – ez az év. Ezek függetlenek az embertől.

De hozzájuk igazodik minden ember alkotta naptárrendszer. Egy naptárév durván 12 holdhónap. A különbség jelentős: 12 nap. Egymáshoz igazítani ezeket a történéseket különbözőképpen lehet.

Egyik lehetséges igazítás, ha bizonyos számú évenként beiktatnak egy 13. hónapot: a Hold járását ezáltal hozzáillesztik a napévhez. Ez volt a luniszoláris naptár. A szökőhónap beiktatását Kr. e. a XVIII. században Hammurápi óbabiloni birodalmában a király rendelte el, Rómában a pontifex testület döntésén alapult. (Az ógörögök a poliszok szerint helyi naptárakat használtak.) A zsidó naptár, Babilonra támaszkodva, 19 éves holdciklusokat határoz meg.

Másik lehetőség, hogy csak a Nap járását vették figyelembe. Ez volt a szoláris naptár. Mohamed próféta megtiltotta a szökőhónap beiktatását, így az iszlám világban úgynevezett mozgóévek vannak, az egységes ünnepek – például a ramadán – állandóan eltolódnak, és 33 év alatt végigjárják az egész tropikus évet.

A harmadik mód: csak a holdéveket számolni. Ez a lunáris naptár. A rómaiak első naptárát a monda szerint Romulus alkotta, s 10 hónapos volt. Ez az első római naptár valójában empirikus parasztkalendárium volt, amely csak a mezei munkák szempontjából számba vehető 10 hónapot vette figyelembe. A fennmaradó téli holtidőt a Kr. e. 700 körüli naptárreform idején iktatták be az új 12 hónapos holdnaptárba Ianuarius és Februarius néven – 11. és 12. hónapként. De a lemaradások Julius Caesar idejére már három hónapnyira duzzadtak. Ezért Caesar a görög-egyiptomi csillagászt, Szoszigenészt megbízta egy új naptár szerkesztésével. Ez lett a Juliánusz-naptár. Minden negyedik évben szökőnapot iktattak be február 23. és 24. közé.

Aztán amikor kiderült ennek pontatlansága is, a tridenti zsinat felhatalmazta XIII. Gergely pápát a naptárrendezés jogával. 1582-ben emelték törvénybe az új, Gergely-féle naptárat. A Gergely-naptár átlagos évhossza néhány másodperccel hosszabb a pontos csillagászati évnél, ezért 3200-ban egy napot el kellene hagynunk az évből, hogy megint pontosan illeszkedjen a naptárunk a csillagászati helyzethez.

A maják (és az aztékok) naptára pontosabb! Míg a Juliánusz-naptár egy éve 365,25 nap, a Gergely-naptáré 365,2425 nap, a maja naptár 365,242129 nap volt. Náluk csak 12.000 évenként kell egy naptáron kívüli extra szökőnapot beiktatni.

Nem mindenütt fogadják el mindmáig a Gergely-naptárat. A kínaiak január 22-én kezdik a 4634. évet, a zsidó naptár szeptember 15-én indítja az 5774. évet, a bizánci naptár pedig a 7522. évet számlálja szeptember 14-től.

De miért lett január elseje az évkezdő nap a keresztény naptárban? Logikus lenne, ha az évkezdet az égbolton történő neves eseményhez kötődne. A napfordulókhoz vagy a napéjegyenlőségekhez. Egyedül az indiaiak kezdik az évet a tavaszi napéjegyenlőség napján. Óegyiptomban a Nílus áradása, pontosabban a Szíriusz Nappal együtt történő kelése, Rómában március 15. volt az évkezdő nap a konzuli évek alatt. De mert Ianuarius hónap névadója Ianus, a kezdet és a vég istene volt, ennek tulajdonítható, hogy a korábbi márciusi, majd szeptemberi évkezdés helyett a rómaiak Kr. e. 153-tól január 1-jén kezdték az évet. A január 1-jei évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá, véglegessé 1691-ben, amikor XI. Ince pápa tette meg e napot a polgári év kezdetévé. Az egyházi év advent első napjával kezdődik. A változó évkezdet következtében az évkezdő szokások és hiedelmek széthúzódtak az adventi időszak kezdetétől március elejéig. A változó évkezdetre utal példaként az újév kiskarácsony elnevezése is.

Lám, lám, mennyi felhajtás, csak hogy a Homo sapiens akaratához idomítsa az időt.

A Föld? Közel kétmillió éve eltűri, hogy az értelmes ember innen bámulja a csillagos ég történéseit.

De például Erdővidék pliocén kori ásatag gyékénye kétszer idősebb az embernél. Százmillió évek alatt gyűrődtek fel a Föld lánchegységei. És az évmilliárdok óta szétúszó és ütköző kőzetlemezei életében az ember csupán az utolsó sóhajtásnyi időt bitorolja.

„a kontinensek… tömbjei… jégtáblához hasonlóan úsznak az alattuk levő, nagyobb fajsúlyú földkéreg burokban, s az eredetileg összefüggő szárazföldek a földtörténet folyamán egymástól elszakadva szétúsztak. Ezt bizonyítják – Wegener szerint – az Atlanti-óceán két partjának összeillő körvonala, hasonló kőzetrétegei s egyes földrajzi megegyezései…”

E kissé szkeptikus ítéletet az Élet és Tudomány minap kezembe akadt régi, ’60-as évekbeli számában olvasom Alfred Lothar Wegener a ’20-as évek elején megfogalmazott lemeztektonika-elméletéről. Az 1880-ban született német geofizikus – többek között ő magyarázta meg először tudományosan helyesen a délibáb jelenségét – 1930-ban Grönlandon tűnt el, negyedik meteorológiai expedícióján. Csak a ’70-es évektől vált elmélete elfogadottá és lett bizonyítottá.

A Föld történetében 50 év? Potomság. Egy ember életében? Akár az örökkévalóság.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2014. január 11-én, öt emberöltővel Wegener születése után.