Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A fűz a vízen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.
A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.
És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén –
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.
Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt…
A fűz letört, a víz megállt. Akár mint Kászoni Zoltán életében.
Kedves Olvasóm! Engedd meg, hogy Dsida Jenő 1930-ban írt Mese, mese, mátkájával indítsam mai kalendáriumunkat. A vers az ez év január 14-én, 86 éves korában az égi horgászvizekre költözött halbiológus utolsó könyvéből, a szülővárosának könyvkiadójánál, a baróti Tortománál megjelent Székelyföld halai erdélyi költők verseivel című művéből köszön ki. Egyetemi hallgatóként került ki Moszkvába a második világégés után, ott végezte a Halászati és Halipari Egyetemet. Mezőzáhon kezdte pályáját, később Erdély, a Bánság és a Partium halászati felügyelője, a román óceáni halászflotta egyik létrehozója, hosszú ideig az Országos Vadász- és Horgászegyesület alelnöke és főtitkára volt. Számos könyve jelent meg akvarisztika, horgászat és vadászat témában, több mint 300 szaktanulmányt közölt. Ő írta az első magyar nyelvű halászati szakkönyvet Romániában 1959-ben. Könyvespolcomon az 1963-as kiadású Akvarisztika és sporthorgászat rongyosra lapozott példánya árulkodik népszerűségéről.
1937. január 26-án halt meg Lenhossék Mihály, a háromtagú anatómus dinasztia utolsó tagja. (Nagyapja, Lenhossék Mihály Ignác vezette be a himlőoltást Magyarországon. Apja, Lenhossék József, a Kolozsvári Orvos-Sebészi Tanintézet – ennek jogutódja a MOGYE – jeles professzora volt; harmad-unokatestvére Szent-Györgyi Albert.) A svájci és a német egyetemek kínálta tudományos karrier lehetőségét kihagyva 1899-ben hazatért, és elvállalta az Anatómiai Intézet vezetését, mely állást 1934-es nyugdíjba vonulásáig megtartott. A magyar anatómia első nemzetközi hírnevű képviselőjét tisztelhetjük benne, különösen az idegrendszer szövettanára vonatkozó vizsgálatai jelentősek. Ramón y Cajal mellett az elsők között ismerte fel, hogy az idegrendszerben az ingerület megszakításokkal, átkapcsoló állomásokon keresztül halad az idegrostokon (contiguitas-elmélet). Ramón y Cajal 1906-ban osztott orvosi-élettani Nobel-díjban részesült Camillo Golgi olasz tudóssal együtt, idegrendszer-szerkezeti kutatásaikért. A Nobel-bizottság egyik igen nagy tévedése, hogy Lenhossék Mihály, a neurontan másik megalapozója nem részesült akkor a Nobel-díjban. A jótollú szakíróként is ismert Lenhosséknak jelentős volt tudománynépszerűsítő munkássága is. Épp egy évszázaddal ezelőtt jelent meg tudománynépszerűsítő könyvecskéje Az ember helye a természetben címmel. Ma is megszívlelendő, amit az első világégésbe belebutuló emberiségről ír:
A kultúra haladásával az emberi értelem és akarat, az emberi egyéniség mint figyelmen kívül nem hagyható önálló tényező jelenik meg a világesemények alakulásában. Ezt a tényezőt egészen kikapcsolni a természet háztartásának számottevő, önálló erői közül éppen olyan önkény, mint a legkalandosabb filozófiai rendszer fantazmagorái. A lelki életet sem a fizika, sem a chemia törvényeiből, de még az életnek e törvényekből meg nem fejthető tüneményeinek analógiájából is megmagyarázni nem lehet. Saját autonómiája van a léleknek, s az, hogy ennek a mivoltát még nem ismerjük, hogy róla fogalmat sem alkothatunk magunknak, még nem ok arra, hogy tagadjuk, hogy nem létezőnek tekintsük.
…a szél, mely átoson/ a füstbe süppedt városon, és megkeresi január 27-én Bolyai János első sírhelyét a református temetőben.
28-a egy másik tudósnemzetség első tagjának születésnapja. Auguste Antoine Piccard fizikus 1884-ben Bázelben született. A kozmikus sugárzást tanulmányozta, és a sztratoszféra tüzetesebb vizsgálatába fogott. Ehhez olyan léggömböt tervezett, melynek 2,1 méter átmérőjű, légmentesen záródó, túlnyomásos gömbfülkéje lehetővé tette a nagy magasságba történő emelkedést emberrel. 1932-ben 16,2 kilométeres magasságot ért el. A sztratoszféra meghódítása után a mélytengeri merülés foglalkoztatta. 1947-től mélytengeri kutatásokba kezdett, és saját tervezésű batiszkáfjával több mint három kilométer mélyre merült. Piccard 1962. március 25-én halt meg Lausanne-ban. Még halála előtt megérte, hogy fia, Jacques Piccard 1960-ban lejutott a Marianna-árok mélyére. Unokája, Bertrand Piccard elsőként kerülte meg hőlégballonnal a Földet 1999-ben.
Kászoni Zoltán és eme három tudósnemzetség megidézésével, maradok kiváló tisztelettel:
Kiss Székely Zoltán
Kelt 2015-ben, január 23-án, egy nappal Himnuszunk születésnapja után