A természet kalendáriuma (CXCVII.)

Benned születtem, édesbús, szeszélyes

Tavaszi hónap, felleges derűs,

Mikor a rétek lelke már fölérez

S brekeg a vízben száz bús hegedűs.

 

A Tisza partján ringatott a bölcsőm,

Holdtölte volt – tavaszi anda hold –

S a szőke fényben az éjet betöltőn

A vizek népe mind nászdalt dalolt.

 

Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,

Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad

És sírva vigad, mint a honi ének...

 

Április bolondja. Magáról írta volt az éppen 133 éve született Juhász Gyula e sorokat. Jut eszembe Miskolczy Dezső Juhász Gyula betegsége és halála című tanulmánya s a tény, hogy a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinika agymúzeuma anyagi mivoltában őrzi mai napig kegyelettel emlékét.

…nem azért nagy a költő, mert sokat szenvedett – mert szenvedni mi egyszerű emberek is tudunk, csak a panaszunk legfeljebb elhaló feljajdulás marad egy-két hozzánk közelálló számára –, hanem azért, mert egyéni életének küzdelmeit és vívódásait oly egyetemes és művészi formába tudta öltöztetni, amit csak szellemi nagyságok tudnak elérni – írta volt a költő sírba szállása után negyedszázaddal, 1962-ben Marosvásárhelyen az iskolateremtő neurológus, talán a MOGYE valaha volt legnagyobb tanára, hogy két évre rá visszatérjen Budapestre…

Juhász Gyula versével feltarsolyozva indulok a szeszélyes áprilisi Somostetőnek az egyetem épülete mögül.

S ha már embertan, álljunk meg szusszanásnyira William Harvey emléke előtt. Épp ma 438 éve született a vérkeringés felfedezője. 1616-ban tette közzé felfedezését, de Londonban nem akadt kiadó, aki meg merte volna jelentetni művét, az Anatómiai értekezés a szív és a vér mozgásáról az élőlényekbent, mely csak 1628-ban jelenhetett meg Cambridge-ben. Még mindig jobban járt, mint a kisvérkör első leírója, a máglyahalált halt orvos Szervét Mihály, akit egykori barátja küldött halálba 1553-ban. Teológusként antitrinitarista nézeteket vallott, ez vezetett végül elítéltetéséhez és kivégzéséhez.

Harmadikán lesz 75 éve, hogy 1941-ben gróf Teleki Pál meghalt Budapesten. A cserkészmozgalom későbbeni irányítójának 1919-ben készült, Trianonban bemutatott híres vörös térképe, a Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján volt hivatott alátámasztani a magyar küldöttség igazát, azonban meghallgatása csupán formalitás volt, a diktátum már megszületett. A sors iróniája: ez a térkép tette világhírűvé Teleki Pál földrajztudóst. Amikor 1941 márciusában Hitler elhatározta Jugoszlávia lerohanását, Magyarország részvételét kérte a támadásban. Teleki miniszterelnökként nem vállalhatta a szerződésszegést, ezért a tragikus helyzetben április 3-ára virradóra főbe lőtte magát.

Nehéz gondolatok ezek itt az egykori Hadapródiskola árnyékában. Inkább Tóth Árpáddal 

 

Örök tavaszban járnék, mikor a rügyek barna

Résén az új levél görbül már szelíden…

 

28 éve, 1988. április 4-én halt meg a fejedelmi család késői leszármazottja, Barcsay Jenő. Számomra az 1953-ban kiadott Művészeti anatómiája volt az első anatómiai könyv – számos nyelvre lefordították és tankönyvként használták még a medikusok is. Éve sincs, hogy újra láthattam a nagyenyedi Református Kollégium féltve őrzött rajzát: a kisdiák Barcsay Jenő őszi kompozícióját. Kevésbé ismert, hogy még az első világégés idején zenésznek készült, zongoraleckéket vett Marosvásárhelyen, közben magántanítóskodott Deák Farkas szülőfalujában, Nyárád-andrásfalván. Vajon, még virágzik idén a sárga kankalin, mely rokonát lestem fél évtizede Nagyenyed határában?

S ki emlékezik még Deák Farkas író-történészre, a Magyar Tudományos Akadémia tagjára? A 184 éve, 1832. április 4-én született diákot 1854-ben, miután a szabadságharc leverését követően ismét Török János tanítványa volt a vásárhelyi kollégiumban, elítélték a székely vértanúk perében. Ötévi várfogság után szabadult.

 

Tavaszban, amikor a hősugár se karmol,

Csak mintha illatos közelű szűzkisasszony

Csiklándná pajkosan lágy fűszállal az arcom:

A zsenge napsugár, mely barnára se kormol…

 

Reggeltől estelig a friss erdőbe járnék,

Amíg a vidám alkony, mely halk sípon dúdolgat,

Mint arany sapkát dobná a magasba a holdat,

S kék csipkével beszegné az utakat az árnyék…

 

Sokat botanizálnék, nem lenne semmi gondom,

Lesném a fák alatt a gyöngyvirág szerelmét,

Ballagó bogarat kék párjához terelnék,

S a pók kötélhágcsóit csodálnám a falombon…

 

Nekem meg egy kolozsvári botanikus került emlékezetembe. 156 éve született Istvánffi Gyula mikológus, ampelológus. 1889-ben a Magyar Nemzeti Múzeum növénytárának vezetője, 1897-től a kolozsvári egyetem tanára, 1898-tól az általa megszervezett Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet vezetője. Az elsők között dolgozta ki a peronoszpóra elleni küzdelem módszereit, előrejelző módszere külföldön is közismertté vált.

Ugyancsak április 5-én emlékezünk meg Juhász Nagy Pálról. A nagy tudású debreceni polihisztor 23 éve már csak távolról lesi a gyöngyvirág szerelmét. Elméleti biológiával, biomatematikával, ökológiával, a biológia kultúrtörténetével foglalkozott, Magyarországon az ún. szupraindividuális biológia elméleti alapjainak megteremtője. Jelentős eredményeket ért el a biomatematikai modellezés, az információelmélet biológiai alkalmazásai és a társulások szerkezeti modelljének kidolgozása terén. Nevéhez fűződik az ökológia egységes fogalomrendszerének, módszerelméletének megalapozása.

 

…S elfáradnék s nem kéne zsongító mérgű vegyszer

Hogy alhassam, puhán elringatna a pázsit,

S megálmodnám a tündérleányok arcvonásit,

Milyen lesz, amelyik hozzám szökik el egyszer…

 

…Bocsásd meg nékem, Élet, te sok jajjal kemény,

Az álmokat, de lásd, oly jó ha még terem

Pár ábránd, elfeledni: ezer fejszés teren

Mint ritkul drága erdőnk: ember, hit és remény…

 

– fejezi be versét Tóth Árpád.

Hitében annak, hogy erdőnk nem ritkul tovább, maradok kiváló tisztelettel. 

 

Kelt 2016-ban, április elsején, a Somostető örök tavaszában