A természet kalendáriuma (CLXVIII.)

Szeptember második dekádja. Félúton a meteorológiai ősz és a csillagászati ősz között, 11-én, 1522-ben született Aldrovandi Ulisse olasz természettudós. A simplicia (gyógyszertudomány, szűkebb értelemben növénytan és gyógyszertan, tágabb értelemben az összes természettudományok) tanára volt a bolognai egyetemen. Ő alapította a világ negyedik – mai értelemben vett – botanikus kertjét és herbáriumát, a Giardino di Simplicit. 1568-ban, Pisa, Padova és Firenze után. A rovarevő Aldrovanda vesiculosa őrzi nevét a botanikában. Békés idők, a tudományok kivirágzása, reneszánsza.

A Kárpát-medencében? A török hódító hadjáratok elől a havaselvei vajda Erdélybe menekül, Orsova török kézre kerül, az adriai várak még állanak, Szapolyai János Nikápolyt ostromolja.

De ez az év, amikor megjelennek a tetőre, az akkori tudományos világ tetejére vágyó első erdélyi diákok a lutheri befolyás alatt álló wittenbergi egyetemen. Ahonnan távolba, távolabbra látni.

A vén Hipp-hopp, az egykori sípálya vezet fel öreg tölgyeimhez a Somostető tetejére, a kollégium egykori sportpályája feletti platóra. Ha a tölgyes széléről az ember a déli szakadás felett elnézett, ritkán – mikor nagyon tiszta a levegő – a Fogarasi- havasok vonulatát sejdítette szeme a távolban. A távolabbra látás bűvköre és igénye lélekmegtartó erő.

Ezt (is) édesapám mutatta meg nekem. A tető fáinak törzsein pedig halványzölden rakódik évről évre a moharéteg, időtlenné varázsolva az erdőt, ahol valamikor hóembert építettünk Annival a gyerekeknek. Kicsik voltak még, ma már nem emlékeznek rá. Ők sem. Csak mi ketten.

Emlékezés. Szeptember idusára, iskolakezdésre.

1815. szeptember 15-én kelt az a vers-levél, amit Johann Wolfgang Goethe írt volt Marianne von Willemerhez, s melléje két préselt levelet mellékelt. A Ginkgo biloba Kálnoky László fordításában így hangzik:

 

E keletről gondjaimra

bízott fának levele

a tanult főt okosítja,

titkát fejtvén vele.

 

Egyetlen élő levélkét

látunk kettéválva mi?

Vagy kettőt, mik eltökélték:

egynek fognak látszani?

 

E kérdésre, mit megoldott

elmém, választ így adok:

nem sejteti-e dalom, hogy

egy s mégis kettős vagyok.

 

Gernyeszegen a kastélypark dísze a több száz éves páfrányfenyő;  a segesvári vasútállomás előtti téren is megcsodálható néhány gyönyörű példány.

Mi a különleges a páfrányfenyőben?

Nyitvatermő létére lomblevelei vannak, de világszerte azért van még ilyen. Ugyanakkor élő kövület, nemzetségének egyetlen túlélő faja. A nemzetség mezozoikum  középső időszakától, a jura óta ismert kövületeiben. A dinoszauruszok kortársa faj 120 millió éves. A Homo nemzetség körülbelül 4 millió, a Homo sapiens csupán 200 ezer éves! Mivel pedig egyedüli túlélő, olyan speciális szerveződést őrzött meg, amely régen gyakori volt, ma különleges.

A levelének kivonatát tartalmazó gyógyszer szédülés, fülzúgás, látászavar, fejfájás, szorongás esetén javallt, s az Alzheimer-kór okozta elbutulás és memóriakárosodás súlyosbodásának lassítására alkalmas.

Egyesek a magját is némileg másnak tartják, mint a többi virágos növényét. Hogy magjának íze miatt ette-e a kínai császár aranytányérról pörkölve, vagy csak mert ritka volt,  nem tudni.

Goethének igaza volt, e levél tanulmányozása nem volt haszontalan. Zimmermann telomaelméletének megalkotásában bizonyára hatása volt a versnek: a ginkgolevél átmeneti állapot a páfrányok levélzete és a lomblevél közt. Ma úgy vélik, hogy összeolvadóban lévő páfrányleveleket látunk, vagyis több levelet, de azok már „eltökélték: egynek fognak látszani”. Mert értelmes ember érdekes dolgokról értelmes kérdésekre jut.

„Sok derék embernek fogalma sincs arról, mennyi időbe és fáradságba kerül, míg megtanulunk helyesen olvasni. Én már nyolcvan éve gyakorolom, s mégsem mondhatom magamról, hogy már elérkeztem a célhoz” –  írta volt, idős korában már, a költőóriás.

Néhány természettudós még emlékszik egy másik hagyományra. Az előző századforduló táján a budapesti egyetem egyik ásványtantanára még szívesen fejtegette Goethe ásványtani eredményeit, és ezt általában valahogyan úgy zárta, hogy a kollégának emellett volt valami költészeti működése is, de ez a földtan szempontjából nem érdekes.

Goethe a tudományos szakosodás előtti „tudós ember” volt, egy Arisztotelész szellemi örökösei közül, aki a „tudás egészével” akart foglalkozni, amikor a tudomány már az ellenkező irányba mozgott. Közép-európai szellemi befolyását lényegesen megnövelte nyelvezetének ereje. S mert a németet mifelénk sokan beszélték még akkortájt, ezért francia és angol nyelvterületen természettudományos hatása jóval kisebb volt, mint Közép-Európában.

Hogy milyen is volt Goethe, a természetvizsgáló? Igazi oumo universale volt-e vagy csak egy oumo dilettante?

Beszélgetni erről egy hét múlva hívlak, kedves Olvasóm.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2015. szeptember 15-én, iskolakezdéskor