Szenczi Molnár Albert 373 éve, január 17-e óta pihen a Házsongárdi temetőkertben.
Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok…
A csillagos januári ég csodája. Köszönt minket a református énekeskönyv CXLVII. Zsoltárából is:
(…) Az csillagokat megszámlálja,
És azoknak számát jól tudja,
És mindeniket úgy esmeri,
Hogy tulajdon néven nevezi.
Szenczi Molnár Albert 373 éve, január 17-e óta pihen a Házsongárdi temetőkertben. A református lelkész, filozófus, zsoltárköltő életének javát külföldön élte le. Olyan európai hírű tudósokat tudhatott barátainak, mint a csillagász Johannes Kepler vagy az Áprily idézte Opitz Márton. Egyik levelében írta volt:
Azt mondják ugyanis mind és erősítik, hogy egyetlen szótár kibocsátásával, amit a deákság egész Magyarországon szomjúhozik, többet csinálhatok mind az egész hazának, mintha egyik helységében több évig tanítom az ifjúságot a vagy az egyházközséget.
Úttörő jelentőségű latin szótárának csonkult példányát iskolai papírgyűjtésből mentettem ki alig pár éve. A XIX. század közepéig használatban volt e szótár. Sok irodalmi, tudományos műszónak nála olvasható első magyar nyelvű meghatározása. Kiemelkedő hatása volt a magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlődésére.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül –
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...
Húsz év múlva című versét Kratochwill Georginának, reménytelen szerelmének címezte a vaáli erdő remetéje, Vajda János. Ady Endre „szent elődje” 120 éve, 1897. január 17-én halt meg. Egyik legszebb versét az akkor ismert legmagasabb hegycsúcs szimbólumával indítja:
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Nincs tudomásunk róla, hogy Benedek Elek volt-e a Mont Blanc közelében, de unokájának, Benedek István orvos-író turisztikai felszerelésének becses darabjai között találjuk a Budapesti Turista Egyesület 1909-es pecsétjével ellátott turistakalauz könyvecskét a Mont Blancról. Mindeme kincsek ma a Magyar Turista Egyesület dobogókői Eötvös Loránd Emlékházának állandó kiállításán láthatók. Maga Benedek István turistaként kutatta a hegymászás történetét, az e témakörben megjelent legismertebb munkája a Csavargás az Alpokban. 102 éve, 1915. január 17-én született Budapesten. Kitűnő írói vénája már gyermekkorában megmutatkozott. Levelei jelentek meg nagyapja gyermekújságjában, a Cimborában, s ezek köré álmodta Benedek Elek határon túlra került legkisebb unokájának történeteit, az Öcsike nadselű gondolatait. 1940-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Budapesten, 1945–47-ben Kolozsvárott pszichológiát tanított a Bolyai Tudományegyetemen. 1948-ban visszatért Budapestre. 1947 végéig a magyar iskolahálózatban – a szászvárosi Kun Református Gimnáziumban – nevelkedett erdélyi, de román nemzetiségű Groza Péter miniszterelnök hallgatólagosan támogatta a magyar egyetemet. A kommunista hatalom előretörésével a hatóság nem kötött szerződést a magyar állampolgárságú professzorokkal. Így kerül vissza 1950-ig Budapestre László Gyula régész-történész, Entz Géza művészettörténész, Imre Lajos radiokémikus, Borbély Samu matematikus társaságában édesapjával, Benedek Marcell irodalomtörténésszel együtt az unoka, Benedek István is. Nagy hatású műveket írt a francia felvilágosodásról, a lamarckizmusról, a darwinizmusról és az orvostudomány történetének számos fejezetéről, Semmelweisről. 74 éves volt már, amikor saját magyarázataival kísért irodalomtörténeti művét, a Rendületlenül (A hazaszeretet versei)t megjelentette. 1996-ban Velencében bekövetkezett halálával talán az utolsó polihisztor távozott közülünk. Gyermektelenül hunyt el, vele megszakadt a három kiemelkedő magyar személyiséget adó Benedek família eme ága.
Harmincöt éve, hogy kiránduláson
vagyok Földünkön s nézek éberen:
csodák csodái nyílnak végtelen
és napról-napra nő csodálkozásom.
Írta volt 1930-ban, az épp 122 éve, 1895. január 17-én született Mécs László premontrei szerzetes, költő a Meseillusztrációban –
Jó néhány ezredéve mást se tesznek,
mint lesben állnak legnagyobbjaink:
ha itt-ott a Teremtő jobbja int,
mit mondjon róla szája Szókratesnek?
Igen régóta költ a Mesemondó:
a Mese megy mint kozmikus nagy ár
és benne csillag, méh-raj, Nap, madár,
sodródik Föld, lég, ember, ciklon, dongó.
Legény legyen talpán ki belelásson
e szövevénybe s tudja titkait!
Talány- s álom-fejtő nem ritka itt:
sok hősünk kotlik Kolumbus-tojáson.
Fizikusok, szám-értők és vegyészek
kikémlelik a rejtett terveket,
sokat meglátnak, aztán megreked
agyuk, mert nem láthatja az Egészet.
Meglesték, hogy van éter, villamosság,
vannak gyógyító Röntgen-sugarak.
Sok minden vár még titok-zár alatt
hogy ember-vágyak egyszer kinyomozzák.
Nyomoznak híres természet-búvárok:
hányféle lény van földön, föld alatt,
hány millió fajú puhányt, halat,
kagylót dajkál tenger, tó, tócsa, árok.
A Mese megy nagy Gondolat-mederben:
bölcsek kutatnak titkai után,
de sokszor gőgösen, zagyván, sután
s magukat mérik a kis agy-vederben!
Sok hősünk kotlik Kolumbus-tojáson:
mit alkotnak, csak illusztráció
a nagy Meséhez! Mesét látni jó
és napról-napra nő csodálkozásom.
A csoda eme semmi cseppjeiből gyöngyöt izzad a lassú megismerés, mint Szőkefalvi Sükei Károly versében:
Harmat hullott a’ tengerbe,
A’ végetlen oceánba,
Egy parányi harmatcsöpp;
És szerényen fölsohajtott:
Ó! mi végetlen a’ tenger
S milly parányi vagyok én!
Mint fogok majd elenyészni,
Elenyészni a’ nagy árban,
Én parányi semmiség!
És alighogy fölsohajtott,
Jött a’ tengerek csigája,
Hozta hátán a’ gyöngyházat,
Melyben a’ gyöngyök teremnek;
Fölvevé a’ harmatocskát,
És elrejté a’ gyöngyházba,
S lett belőle ott a’ tenger
Drága kincse: fényes gyöngy.
163 éve, 1854. január 18-án halt meg a márciusi ifjak egyike. Bukarestben született. Apja Szőkefalvi Sükei Imre református lelkész, a bukaresti magyar református gyülekezet alapítója. A fiú Nagyenyeden és Kolozsváron tanult, 1847-ben Pestre költözött, ahol Petőfi Sándor és Vasvári Pál baráti köréhez tartozott. A dadogó, gunyoros modorú, különc fiatalember egyike volt a legképzettebb magyar forradalmároknak. A szabadságharc bukása után, 1853 végétől haláláig a losonci református gimnáziumban tanított, s ismertette diákjaival Burns, Gogol, Victor Hugo, Thomas Moore, Percy, Shelley gondolatait.
Jómagam hatvanhat éve vagyok kiránduláson szülőföldünkön, a Kárpát-medencében, melynek égi s földi csillagait néven nevezni merészkedve maradok továbbra is kiváló tisztelettel!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató