A természet kalendáriuma (CCXXXVII.)

(…) Köd várta lent.

A ködbe visszament

s házába tért derült aszkétaként.

 

Évkezdet. Idei első utunk Áprily Lajos Téli reggelétől indul, a hegytetőről házába térő ember regéi, legendái mentéről. A köd alól indulunk a köd fölé: az Ebhátról a Somostető felé.

A temetők közén tompa lebegés, köd és hó alatt pihennek a napfénytől fosztott fenyők, körben angyalhajú lombjuk vesztett fák ülnek.

Feljebb, a Munkácsy utcán túl, a fel-fellibbenő köd rápillantást enged fura játékaira.

A látóhatár mögé bukó január eleji nap utolsó sugarát még átküldi a Tisztviselőtelep gátján a Csereerdő felé. A délkeleti égalj ködei halovány vörösre festődnek Hagymásbodon fölött, s délnyugaton a meg-meglebbenő párák furán pipálnak egy-egy égő, vörös foltot a vidrátszegi repülőtér fölé.

Aztán a Maros mente sűrű köde rátelepül a városra. Sejtelmesen világítják alulról a piszkosfehér ködtakarót az utak lámpasorai. Csak a kombinát tömbje töri át a tejfehér ködtengert. Remeteszeg, Szentkirály elmosódott fényfoltok sokasága csupán. Odébb, feljebb már egységes, tompított sárgás rezzenések jelzik Udvarfala határait.

A ködpárna fölött ragyogóan tiszta a gyorsan sötétedő ég.

A Trébely ködéből kigyalogló embert csillagok pislákja fogadja fentről. Egyik-másik a megmozduló levegőben fel-felragyog.

Kiállok a város felett a tiszta ég alá. Amerre Panitot sejtem a dombhát mögött, a beláthatatlan távolból, valahol az Északi-tenger feletti ciklonból, néhány fátyolfelhő nyúlik a Vásárhely feletti égboltozatra. A fátyolon áttetsző csillagok sejtelmes fényudvarkákat kapnak, színük a fény szóródása miatt árnyalatnyival erőteljesebb. A fényudvarok a halványabb csillagok körül épp csak felderengenek, a fényesebbeket látványossá varázsolják.

A véletlenszerű mintázatokat – a csillagképekké álmodott legendákat, regéket – ilyenkor ismerhetjük fel legkönnyebben.

Tündérek kútja, Hadak útja, Szent László szekere, Székelyek csillaga, Bujdosók lámpása, Esthajnalcsillag. Megannyi rege. Legenda. Szó szerint: olvasandó. A csillagos éghez (is) igazodó ember olvassa az eget. A legenda bizonyíték, s egyben elképzelt (élet)történet, mítosz. Transzcendens tudás.

Itt állok a transzcendensen innen, a Város felett, a Világ közepén. A Semmi közepén? A Végtelen közepén.

Otthagyni a jeddi dombok felett felfényesülő csillagvárosokat? Szinte lehetetlen.

Kalandozzunk hát tovább, kissé még bennebb a csak csillagfotózással – asztrográfiával – feltárható csillagvilágban.

A fiatal Nap típusú égitest saját csillagszele alakítja ki a 10-30 fényévnyi térben elmozduló szerkezetben az őt körülvevő gyűrű viszonylag sűrű, átláthatatlan gáz- és portömegében azt az üreget, ahol későbbi csillagok, csillagkezdemények lapulnak, melyek életkora nem haladja meg a kozmikus értelemben vett csecsemőkort, azaz a 100.000 esztendőt. Szavam ne feledjem, már olyan távol vagyunk a Földtől, hogy a szemünkbe érkező fény bizony több tíz éve indult meg 300.000 km/s sebességgel felénk.

Visszautazva az időben, vegyük szemügyre, milyen folyamatok vezettek el a csillagbölcső kialakulásához. A nagy tömegű csillagok csoportjának tagjai forróbbak, több energiát és részecskeáramot (csillagszelet) bocsátanak ki, mint Nap típusú társaik. Működésükkel vörös fénylésre késztetik és felforrósítják a környező csillagközi anyagot, ami kifelé sodródik a hőtágulás és a heves csillagszél miatt. Ritka anyagú, forró buborék jön létre, melynek külső héja – a korábbi csillagköd anyaga – összetömörödik, és vörös fényben dereng. Egyes helyeken sűrű csomósodás kezdődik, s ezek jobban ellenállnak a csillagszélnek, és üstökösszerű globulát hoznak létre. Ennek neve elefántormány, mely attól hajlik a térben, hogy az egész rendszer forgó mozgást végez közben valamely nagyobb központ körül. A csomókban idővel kialakul a csillagképződéshez szükséges nyomás és hőmérséklet, és összeroppanásként (kollapszusként) beindul a Nap típusú csillagok keletkezése.

Az egész rendszer körülbelül 7 millió évvel ezelőtt hideg, stabil és sötét molekulafelhő volt. Ilyen állapotban rendkívül hosszú ideig – százmillió évekig – létezhet, piciny belső nyomása ellenáll a saját gravitációs mező erejének. De drasztikus külső hatásra a belső stabilitás megbomlik, s a felhő összeomlik. Évezredekig tart ez az összeomlás – csillagászati szempontból sóhajtásnyi idő.

A kiváltó ok a közelben – néhány tucatnyi fényév távolságban – lévő ősi csillagtársulás szupernóvává való szétrobbanása lehetett. Egy 15 millió évvel ezelőtt beindult folyamat egy 400 fényévnyi átmérőjű gömbben rakott rendet a csillagközi anyagban. Ez az óriási gömb a mi csillagos egünkön jóval kevesebb helyet foglal el, mint a Hold látható átmérője.

Mai tudásunk szerint e csillagtársulások kialakulását egy még korábbi csillagontó folyamat indította be: a mi Tejútrendszerünk mozgása. A hideg és stabil csillagközi felhők közel egyenletesen oszlanak meg a galaxis korongja mentén, és a csillagokhoz hasonlóan lassan körbejárnak a galaxis középpontja körül. A mi Tejutunk spirálgalaxis, óriási karokkal, amelyek gyorsabban mozognak, mint a csillagközi felhők. Így amikor egy-egy kar végigsöpör egy-egy galaktikus felhőn, azokban beindul a gravitációs összeomlás. Évmilliókig tartó láncfolyamatok indulnak be. S ez a folyamat addig ismétlődik – feltehetően sok milliárd évig –, amíg a karok útjába újabb kozmikus felhők nem kerülnek.

A pörgő csillagok ugyanígy söprik tisztára a teret, melyen áthaladnak, s tömörítik bolygókká a rendszeren belüli anyagot.

Az első, Naprendszeren kívüli bolygók létezésére utaló nyom a fiatal csillagok körüli porkorongok felfedezése volt. A bolygók a csillag körül forgó gáz- és porkorongok anyagából alakulnak ki. Ha a cirkumsztelláris (csillag körüli) porkorong szimmetrikus, a bolygófejlődés még meg sem indult. Ahol a porkorongot rések torzítják, ott már megkezdődött a bolygók anyagának tömörülése.

Elsőnek, alig évtizede, a Taurus molekulafelhő – a Bika csillagképből – egyik, CoKu Tau 4 jelű csillagának színképét vizsgálva ismerték fel a rádiócsillagászok, hogy a porkorong belső, forróbb része hiányzik, s ez egy nagyobb tömegű bolygó kialakulására utal. A folyamat meglepően gyorsan lejátszódhatott, hiszen a csillag korát csupán 1 millió évesre taksálják, és a csillagászok eleddig nem nagyon számítottak bolygók jelenlétére 4 millió évesnél fiatalabb csillagok körül.

Mára azonban számtalan olyan csillagot ismerünk, mely körül Föld-szerű bolygók keringenek. S hogy melyiken alakulhatott ki az anyagnak az az összetett szerkezete, amelyet életnek nevezünk mi, a Föld lakói? Nem tudhatjuk.

S hogy meddig maradhat meg az élet egy-egy bolygón? Talány.

De hogy maga az élő is tönkreteheti lakóhelyét? Bizonyosság.

 

Két szemben a csodálkozás kigyúlt:

– Sötét ember, honnan hozol ma fényt?

 

– fejezi be versét Áprily.

Én? Sötét ember. Itt állok városom felett, a Világ közepén. A Semmi közepén? A Végtelen közepén. A fény reményével.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2017-ben, vízkeresztkor