A természet kalendáriuma (CCXXXIV.)

Két hónapja alig múlt, hogy felavatták a Székelydobót Nagygalambfalvával összekötő utat, nem zsákfalu immár a Rez-tető alatti kis település. 106 éve itt gyűjtötte Kodály Zoltán az alábbi népdalt is.

 

Jaj de szépen cseng a lapi, hezzád megyek rózsám lakni,

Ha hezzád nem megyek lakni, száradjon el ez a lapi.

Száradjon el fügefástól, mér maradtunk el egymástól,

Száradjon el fügefástól, mér maradtunk el egymástól.

 

Hogy mitől cseng egy levél – furfangját kedves Olvasómnak szánom kibogozás végett. S hogy éneklik-e még e dalt a faluban, csak remélem. De hogyan került a fügefa a Rez-tető alá – errefelé nemhogy nem érik be a füge, de fájának még ideje sem lenne kiszáradni, mivel mifelénk csak cserépben nődögél, nem szabadföldben –, azt csak sejdítem, mint a Tinódi-dallam útját idáig. Itt gyűjtötte Kodály a Kifeküdtem én a magas tetőre kezdetűt is, melynek dallama Tinódi Lantos Sebestyén Egervár viadaláról szóló énekéből köszön reánk 1553-ból. Második versszaka azonos A citrusfa levelestől, ágastól szövegével. Mindkettő az 1932-ben Budapesten bemutatott Székelyfonóban csendül fel. Kodály ezeket a népdalokat akarta volt összeilleszteni egy kalevalai ihletésű magyar népi eposzba. Jut eszembe mindez 134 évvel születése után, december 16-án.

 

Ezerkilencszázharminckettő, december tizenhat, péntek: ünnepi est a budapesti Operaházban.

A magyarok ezerévesek.

Kodály ötven – így kezdi Tamási Áron Kodály Zoltánról írott sorait a Pásztortűz 1933. januári első számában. 

…A magyarok széjjelszabdalva sínylődnek a Duna mentén, a Tisza mentén, északon, délen és itt keleten, ahonnét feljött a nap.

…kitágulva röpköd a szemem, …ugrál a vérem, mintha sziklákon csörgedeznék lefelé, …sajognak a gyors rügyek alatt az idegeim.

…Aztán felcsendül a hajnal, muzsika szól…

A Psalmus Hungaricus.

Templomot látok: földje a megdúlt magyar föld és mennyezete az égbolt, amely nemzetiségi különbség nélkül minden embert egyformán véd…

És felzendül a Zsoltár…

…Nemsokára feltünedeznek az akkordok között az erdélyi bércek, kisebb hegyek és nagyobb hegyek, majd egy játékosabb föld.

Székelyek földje.

Szép házba szállunk…

Különböző színű virágokat nyílnak: gyászos violát, pajzán pirosat, szökdöső tarkát és szűzies kéket.

Pompával telik meg a föld és a levegő.

Nagy mester ez a Kodály!

Milyen szépen fonnak neki ezek a csintalan székely lányok! És hogy tud a nyelvükön beszélni: csak alig pendíti meg, amit szeretne, s azok már éneklik és játsszák.

Egészen otthon vagyok. Ha tudnék, én is énekelnék…

 

Jutnak eszembe nekem is éneklések a Somostető decemberi ege alatt, hazafele menet a Németkalapról. Ha kifagyott a levegőből a víz, ilyenkor lehetett megpillantani a Fogarasi-havasok gerincét a Nagyhegyszőlő feletti tisztásról. S a házakat a Csereerdő sziluettje mellé rendezte a korán alkonyuló égbolt. A tisztás helyett mára kivadult szőlős, s annak is több évtizednyi ideje már, hogy a Csereerdő alatt blokkok százai rendezték át a tájat.

 

…a székely ház nem más, mint a székely nép ezen az erdélyi földön töltött ezeresztendős kultúrmunkájának eredménye. És ha ez az ezeresztendős munka eredménye az, hogy a székely házban a székely nép, illetve a székely-magyar faj ki tudta fejezni a maga minden más népétől különvaló és nem alacsonyabb rendű kulturális egyéniségét, ha a székely ház …gazdagítását jelenti az emberiség kultúrértékeinek, akkor ez a székely nép kulturális erejének, művészi képességének sokkal szebb és méltóbb eredménye, mint ha a székely ház csakugyan nem volna más, mint az ősi dicsőségnek, a homályba veszett egykori hatalomnak valami koldusmaradványa…

 

– írta volt Kós Károly A székely házban 1929-ben. S az eredmény:

 

Külseje méltóságosan egyszerű, becsületes szerkezettel, kevésfajta anyaggal felépítve, cifrálkodás nélkül komoly; belseje színes, de nem rikító, vidám, de nem léha, gazdag, de nem hivalkodó. És mindenekelőtt magyar, sőt székely. Mint ahogyan a szász és román falusi embert első pillantásra meg tudjuk különböztetni székely földmíves társától, bár talán falvaik évszázadok óta szomszédok, mert viseletükön kívül arcuk, testtartásuk, sőt szemük járása ma is más és más, úgy különbözik a székely-magyar ház általában a román avagy szász háztól. Különbözik egészen természetesen azért, mert a székely háznak székely az építője, díszítője, bútorozója és lakója, a maga különváló természetével, lelkével, fajtájával és – tradíciójával.

 

Egy évvel Kodály születése után, 1883. december 16-án, Temesváron látta meg a napvilágot… Kosch Károly.

 

…Tudom: vágni fogjuk kemény, vad sziklába az utat, melyen egy kemény, régi nép lép majd velünk és utánunk újra csak felfelé – az 1921-es Kiáltó szó…-ból idézek. – A mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak; a látni akaróknak, az előrenézőknek. Álljanak elő, ne szégyenkezzenek, ne aludjanak, ne duzzogjanak. Az Élet nem vár; az Élet rohan. Kiáltó szómmal ezt kiáltom!

 

Az idei december? Az első hó után, az állandó hótakaró lehullta előtt. Választások és Luca-nap után, karácsony előtt.

Luca után, karácsony előtt született 1740. december 20-án Bardócon Benkő József református lelkész, polihisztor: történész, nyelvész, botanikus. Mintegy tucatnyi könyve jelent meg nyomtatásban, számos művét levéltárak őrzik feldolgozásra, kiadásra várva. Legnevezetesebb az Erdélyt bemutató, kétkötetes munkája. Ő volt az első hazai kutató, aki a növényvilágot az akkor korszerűnek tekinthető Linné-rendszer alapján ismertette, megalapozva a magyar botanikai terminológiát. 1778-ban elkészítette Erdély első flóraművét, a Flora Transsylvanicát. A kéziratos munka sajnos elveszett, magyar nyelvű változata a Teleki Tékába, innen a nagyenyedi könyvtárba jutott, ahol 1848-ban megsemmisült. A munka jelentőségére csak a kortársak és utódok hivatkozásai alapján következtethetünk.

 

Nem azt mondja Idevezitő Urunk, hogy a virágos házakba s kertekbe menjünk, nem hív minket a tanult kertészek által mesterségesen oltatott, csokrosíttatott és különösön megszelídíttetett füveknek és virágoknak szemlélésére, hanem csak azokat mutatja, melyek önként, gyomlálás, kapálás, öntözés és minden egyéb emberi munka nélkül a mezőkben nőnek, és azokról erősíti, hogy ama dicsőséges Királynál, Salamonnál, és az ő pompás öltözeteinél ékesebbek.

 

– idézem őt az 1781-ben megjelent Téli bokrétából. Ez a temetésen elmondott prédikáció volt hosszú időn keresztül az egyetlen bizonyítéka Benkő megsüvegelendő botanikai tudá-sának.

Kodály Székelyfonójának dalai, Kós ház- és hazaépítő gondolatai mellé Benkő virágneveit tűzve télváró bokrétámba, maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2016-ban, Kodály és Kós születésnapján, négy nappal Benkő születésnapja előtt