A természet kalendáriuma (CCXLVII.)

Fordul a Hold: fordult tavaszra a mord tél,

De tavasszal is még fúhat kedvetlen szél.

Nyisd fel mindkét szemed; mert aki fél, az él.

 

A XVIII. századi alkalmi költő fura szókapcsolata MARTIUS okán mintha előérzete lenne az 1784-es Horea-féle felkelésnek. Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre című verses hónapsoroló szerzője az akkor 25 éves Gyöngyössi János, későbbi újtordai református pap, Kazinczy Ferenc barátja.

Feleltetem reá az 1928-ban tüdőbaj elvitte Tóth Árpád Márciusának áradó optimizmusát:

 

A ritkás ágak zöldjén átveti

A messzi nap a sűrű sugarat,

Mint végtelen aranysodronyt, egy égi

Vezeték dús hálózatát, s a fák

Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák,

Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:

A földnek a Tavasz telefonál…

 

És reszket a liget, mint zsenge szűzlány,

Feszűl ezer kis lombkeble keményen,

S a város, ez a bús, tüdőbeteg

Gyári munkás is mozdul: karjait,

A vézna gyárkéményeket kinyújtja,

Beszippantja a távol illatot,

És mámoros, gyulladt dalokba kezd.

 

(…) Ó, most minden zugát e messzi gömbnek:

Tág tengerek zöld ínyű habtaréját,

Folyók parallel partját, ifjú erdők

Testén az átnyilalló édes allét,

A földeken a millió barázdát

És minden városok sűrűn rakott

Ragyogó ház-sorát valami vad vágy

Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan

Gigászi fogsort, felvonagló ajkat,

Hogy vélük a setét föld felrikoltsa

Örök dacát a titkos végtelenbe:

Ó, élet, élet, élet, Március!

 

S konok trónusán reszket a Halál.

 

A 35 éve, 1982. március 19-én örök tavaszba költözött Jékely Zoltán Koratavasza is csupa életigenlés: ráébredés a tavasz apró csodáira.

 

A hóvirág hagymája mostan

titokzatos hatalmat érez,

s remegve, könnyekig hatottan

ér el a vén föld felszínéhez.

 

Ki ott jár, apró motozást hall:

épp most búvik ki a világra!

S tele a szív csodálkozással:

ily nagy tojásból ily piciny madárka!

 

Ezzel a virágmadárral érkezzünk március 20-ára. A tavaszi nap-éj egyenlőség a csillagászati tavasz kezdete. Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a föld forgástengelyére, éppen keleten kel és nyugaton nyugszik.

Aequinoctiumkor a Föld mindkét féltekéjén megegyezik a nappal és az éjszaka hossza. E nap változóan március 19., 20. vagy 21. Az eltérés oka a naptárrendszer és a Föld mozgásának eltérései. A XXI. században 2011 volt az utolsó olyan év, amikor március 21-én következett be ez az időpont, innentől a század végéig mindig korábban lesz. A Gergely-féle naptár, hogy a húsvét időpontját egyszerűen lehessen meghatározni, a nap-éj egyenlőség időpontját március 21-ére rögzítette.

A tavaszpont nem feltétlenül a tavasz első napja. Azt a helyi éghajlati és időjárási viszonyok szerint határozta meg az ember. A Kárpát-medencében március 1-jétől számoljuk a meteorológiai tavasz kezdetét, a kínaiak – a régi keltákhoz és rómaiakhoz hasonlóan – február elejétől.

A Nap 21-én a Kos jegyébe lép, ekkor indul újra az évkör.

A Kos tavaszünnepi áldozati állat az ókori közel-keleti vallásokban. A bárányt áldozó Ábel kedves az Úrnak. Az őskeresztények az önmagát feláldozó Krisztus szimbólumaként illesztették jelrendszerükbe az „Isten báránya” képét. A Kos olümposzi védnöke Athéné volt, aki Zeusz fejéből pattant ki teljes fegyverzetben, miután a főisten lenyelte Métiszt, várandós első feleségét, mert születendő gyermekeitől – akárcsak apja, Kronosz – ő is féltette a trónját. Héphaisztosz segédkezett Zeusznak a „szülésben”, kétélű bárdjával lékelve meg Zeusz koponyáját. A csatakiáltással előugró dárdarázó Athénébe Héphaisztosz azonmód beleszeretett, s szerette volna elnyerni Athéné kezét, de az nem állt kötélnek: a Kos és a Mérleg oppozícióban van, szemben áll egymással az állatövben. Később Athéné mégiscsak szült egy fiat Héphaisztosznak, méghozzá Apollónt. Naptári jelkép ez is: a tavaszi és őszi nap-éj egyenlőség védnökeihez illik, hogy a napisten szülei legyenek. Ráadásul Athéné havát 9 hónap választja el a téli napfordulótól, melyet az ókori Európában a Nap születésnapjának tekintettek.

25 éve március 22. a víz világnapja. Az ENSZ 47. ülésszaka 1993-ban az 1992. évi dublini környezetvédelmi világkonferencia javaslatára – március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította. E napon világszerte megemlékeznek a vízről, annak fontosságáról és a vízkészletek megóvásáról. A Földön több mint egymilliárd ember él úgy, hogy nem biztosított számára rendszeresen az ivóvíz. 2,4 milliárd ember – a Föld népességének több mint a harmada – csak tisztítatlan vízhez jut. Jelenleg évente 2,2 millió ember hal meg olyan betegségekben, amelyeket a nem megfelelően – vagy egyáltalán nem – tisztított ivóvíz okoz. A víz a világ minden kincsénél értékesebb.

66 éve, 1951. 03. 22-én Salzburgban meghalt Almásy László Ede Afrika-kutató, felfedező. Felfedezte a Zarzura-oázist, feltárta a Líbiai-sivatag addig ismeretlen fennsíkját, a Gilf Kebirt. A történelem előtti korból származó sziklafestményeket talált az Uvainat-hegység barlangjaiban, amelyek azt bizonyítják, hogy 5000 évvel ezelőtt a mai Szahara helyén folyó menti virágzó kultúrák léteztek. 1935-ben a Nílus-szigeti magyarab törzsről tudósított, amelynek őseit XVI. században Szulejmán szultán telepítette oda az „osztrákok országából”. Halála után elfelejtették az Őrvidék Borostyánkő várában született Afrika-kutatót. A kilencszeres Oscar-díjas Az angol beteg című film kellett ahhoz, hogy feltámasszák az utolsó nagy magyar földrajzi felfedező emlékét.

E héten Szabó Lőrinc Feltámadásával köszönök el, kedves Olvasóm.

 

A hegyek zugaiban itt-ott

még villog a hó,

de már meleg a fehér takaró

s alatta fűlve rothad a

múlt ősz temetetlen gizgaza.

Sápadtlila lánynyelveit

kiölti csúfondárosan

a kacér kökörcsin: egy kicsit

fázhat még éjjel, ezüstboa

védi a nyakát… Ibolya

és hóvirág szövögeti

tarka foltjait, s ahol a sí

suhant a völgybe tegnapelőtt,

ma már porhanyodó mezők

lankáin bukfencezik a szél,

március méz-szagú szele, pimasz,

fütyörésző, jókedvű kamasz,

erdők és rétek szárnyas üteme,

mely úgy átlükteti a hegyeket,

mint hangversenytermet a zene…

Óh, a szél

az égbe már bele se fér,

nem fér el a gally a rügyben,

csordul az élet mindenünnen,

feszül a magban a virág:

s nem kérdi, miért nő s minek él,

csak él, és igaza van!…

…Óh, napos

kövek! Lent szürkül a város, és

virágkelyhekben bódult legyeket

gyilkol az éhes pók. Itt pihenek

a fényben, estig…

 

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2017-ben, három nappal a tavaszi nap-éj egyenlőség előtt