A természet kalendáriuma (CCLXXV.)

(…) Az ősz egének csak borúja van,

Nincs mennydörgő nemes haragja,

Mely a szétvágott fellegekben

Villámostorát pattogtatja,

Az ősz egének csak borúja van,

Mozdúlatlan tespedt nyugalmiban (…)

 

Tompa Mihály, még 1844-ben írt Őszi képek verseinek VI. darabja október hatodikára emlékeztet. Gyászol a természet is a Kárpát-medencében. A VII. képben e nemzeti gyászt oldja természeti képekbe a költő méla búja:

 

Mi úsz a légben ősznek idején,

Mint eltépett fátyol, hosszan, fehéren?

Fehér fátyolt kötött karjára

A szellő, mely temetkezésre mégyen!

Völgyön, bércen halott vagyon...

Halvány lomb függ az ágakon,

Mikép az elszorúlt szivü anya

Karján, végsőt lehellett magzata…

 

Messze maradt a múltban Az erdei lak, az eperjesi 1845-ös április, a Petőfivel és Kerényi Frigyessel vívott költői verseny. Tompa a forradalmat sem énekelte, e napoknak Petőfi volt a költője. Egyik barátját, Petőfit elveszejtette a fehéregyházi mező, s a forradalom után a másikat is. 1850 áprilisában Kerényi Amerikába emigrált – ekkor írta volt Tompa Levél egy kibujdosott barátom után című versét –, s rá két évre meghalt az iowai Uj-Budán. Bizonyára vigasz is volt számára, hogy, bár már 1847-ben levelezni kezdett Arany Jánossal, 1852-ben találkozott (először) vele.

 

Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa, 

Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.

 

– írta volt 1847 februárjában Petőfihez írt Válasz…-ában Arany.

Tompa a szabadságharc gyászának költőjévé vált. Az ő hazafiköltészetének akkor érkezett el az ideje. A gólyához és A madár, fiaihoz kéziratban terjedt országszerte. (Szépnagyanyám irományai közt akadtam volt rá e versek idő fakította tintával másolódott szövegeire.) Aztán Tompa a valóság kegyetlenségéből a Virágregékbe menekült. Lelkiségében református pap elődjét, a középajtai Benkő Józsefet követve, a szimbolizmus terére tévedt: emberi tulajdonságokkal ruházva fel regéi növényvilágát.

 

Szégyenkező leányként áll a nyári tájék

a gyertyafényben úszó ég alatt;

ledobja testéről a tarka rongyokat,

s hideglelős ölelkezésre készül.

 

A tompai ború kései követője, a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó Kálnoky László sorai Az őszből borongós sétára hívogatnak:

 

Kínpadra vont madár

sikoltását utánozza a szél,

majd lenyomja az aggastyántanyák

füstjét a fuldokló mezőkre.

Az erdő sűrűjében láthatatlan

csőrök szemelgetik a haragosvörös bogyót (…)

És mintha csak halálukat siratná,

elered az eső.

Lüktető, személytelen zokogás

rázza a fákat, bokrokat.

Erdők sóhajtozását hallani.

Nyálkás növényi vértől latyakos

zöld leple a mezőnek.

Folyókák sodrában virágmaszat

s üres bogárpáncél hajózik.

És éjszaka

mintha a láthatatlan csillagok

hullatnák könnyüket a földre.

(…) Ilyenkor pókhálósodik meg

arcunkon a mosolygás. (…)

 

Ellenszere e pókhálósodásnak az emlékezés.

A feledés homályából élesztgetem Flór Ferenc nevét. 208 éve, 1809. október 10-én született Váradolasziban a „legmagyarabb magyar orvos”. Hogy mivel érdemelte ki ezt a titulust? Íme, a dióhéjnyi történet.

A pesti egyetemen 1833-ban avatták orvosdoktorrá, ahol elsőként írta és védte meg magyarul Kisdedápolás című disszertációját. Az 1838. évi jeges árvíz idején ő is csónakos csapatot szervezett, és életét kockáztatva mentette a bajbajutottakat, Wesselényi Miklóssal, az árvízi hajóssal vetekedve. Berlinben és Bécsben sebésznek tanult. 1847-ben az elsők között alkalmazta a kloroformos altatást. Felismerve az orvosi nyelv magyarításának szükségességét, Bugát Pállal karöltve teremtették meg a magyar orvosi „nevezéktan” alapjait. 1848 tavaszán – akkor már mint Pest város főorvosa – az elsők között jelentkezett a nemzetőrségbe, majd katonaorvosi szolgálatba, amelynek 1849 januárjától a vezetője lett. Újjáteremtette a honvédorvosi szolgálatot, megszervezte a front- és hátországi betegellátást, felszámolta a műszer- és gyógyszerhiányt, létrehozta a tábori kórházak rendszerét. Indítványára nevezték ki 1849 áprilisában Kossuth Zsuzsannát, Kossuth Lajos húgát, országos főápolónőnek. A honvédségnél addig csak férfi betegápolókat alkalmaztak. Megszervezte a központi katonai gyógyszertárat, a mozgó tábori patikák rendszerét. Újdonságnak számított az újoncok orvosi ellenőrzése sorozáskor, s a rokkantak utókezelése.

1849 augusztusában már az Új épület foglya. Másfél évi börtönre és állásvesztésre ítélték. 1861-ben visszahelyezték Pest tiszti főorvosi és Rókus kórházi igazgatói állásába. Újult erővel látott munkához, de alig tíz hónap múltán, a kormányzati rendszer megváltoztatása elleni tiltakozásul lemondott hivataláról. Ezután az orvosok és természettudósok vándorgyűléseit szervezve hallatta a hangját. A kiegyezés után másodszor is visszahelyezték fővárosi tiszti főorvosi és kórházigazgatói székébe. De 1871. július 7-én a Rókus kórház előtt, máig tisztázatlan körülmények között, a lóvasút halálra gázolta.

Október első hete. A szüret ideje lassan lejár. Hordókba kerül a hegy leve.

Ilyentájt lekívánkozik könyvespolcomról dédnagynéném féltve őrzött filléres könyvecskéje, az 1941-ben kiadott A balavásári szüret. Vécsey Zoltán regényét a székely vértanúkról Balavásár 2000-ben újra kiadta, s iskolája azóta Török János nevét viseli. A kisregény nem történelmi mű, csupán a történelmi események romantikus stílusú bemutatása. De tény, hogy 1851 őszén a balavásári szüret alkalmával titokban találkoztak az erdélyi felkelés szervezői Horváth Károly szőlőjének csőszházában. (Az év szilveszterén tartóztatták le mindnyájukat.) Ma is pontosan tudni azt a helyet: a Vásárhelyt Szovátával összekötő országút halad át rajta.

 

Most

már félévig este lesz.

Köd száll, a lámpa imbolyog.

Járnak az utcán karcsú, roppant,

négy-emeletnyi angyalok.

S mint egy folyó a mozivászon

lapján, úgy úsznak át a házon.

 

Október 6. A város, lett légyen az Arad vagy akár Vásárhely, lassan bebugyolálja magát saját gondjaiba.

 

Acetilén

fényében ázik

az útjavítás. Lenn a mélyben,

iszamos, hüllő-hátu cső,

pára gyöngyösödik a kérgen,

s a városon, mint vér a gézen,

általszívódik a nyirok.

 

Nemes Nagy Ágnes Októbere mintha éppen ráillene erre az urbánus tájra.

 

Vékony

tűz nyüszít, sustorog,

mellette kucsmás, birka-bundás,

mint a makk-ász, guggol a munkás,

fölötte hengerhasu gépek,

rájuk írva: „Consolidated…”

S egy fa. Akár a régi csap,

csöpörésznek a tar gallyak,

szalad, olajjal töltekezvén

a gép gömbölyű béka-testén,

majd a bundára ér a csepp,

s fölsír a tűz: megérkezett.

 

Neonfény

lobban és lehull.

A vizes kőre rácsorog.

Valaki, messze, úgy vonul,

hogy a köd kilométer-odva

énekét tompán sokszorozza –

hallani, amint tántorog.

 

Mintha biza 166 év távolából idehallhatnék egyre tompuló éneke a balavásári szüretelőknek.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2017-ben, az aradi vértanúk napján