Június 24. előestéje volt a szertartásos tűzgyújtás legfontosabb időpontja.
Bíborszínű kis virág, melyet Ámor íve lőtt
Bíborszínü kis virág,
Melyet Ámor íve lőtt,
Önts szemére báj-erőt,
Hogy, ha ébred s látja őt,
Benne leljen égi nőt,
Mint ott Vénus, oly dicsőt. –
William Shakespeare az 1595-ben írt, Arany János fordította Szentivánéji álomjában Oberon valószínűleg pipacsunk rokonához, a Papaver somniferum beszédes, szép latin nevű mákhoz, a bűvös hatalmú virághoz intézi e szavakat. Többtucatnyi alkaloidája közül a fájdalomcsillapító morfin altat, de a görcsoldó papaverin és a légzést szabályossá „varázsoló” kodein mellett hallucinogén anyagok is vannak benne. Ennek hatásáról is szól a legtöbbet játszott Shakespeare-színmű –
– No, ha ébredsz s látod őt,
Tőle kérd a gyógyerőt.
Június 24. előestéje volt a szertartásos tűzgyújtás legfontosabb időpontja. A tüzet azért gyújtják – a falun kívül, dombon, temetőben –, hogy a gonosz szellemeket, sárkányokat elűzzék. A tűzzel csontokat, szemetet égetnek, hogy nagy füstje legyen. A tüzet a lányok át szokták ugrani, ebből jósolnak férjhezmenetelükről. A XVI. század óta ismert ez a szólás: „Hosszú, mint a szentiváni ének”. Heltai Gáspár 1570-ben ezt írta: „Hallottam, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, hogy az ördög megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta”. A szentiváni tűzgyújtáshoz sokféle hiedelem fűződött. Bod Péter feljegyzése szerint – 1750-es évek – üszögöket vittek a gyermekek, és felszúrták a káposztáskertben, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye, vagy a vetések közé, hogy a gabona meg ne üszkösödjék. A tűzugrás alkalmából a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erőt tulajdonítottak. Szokás volt mezei virágokból, füvekből koszorút kötni s ezt a ház elejére akasztani, tűzvész ellen. Mára a tűzugrás bájoló hatása oda, csupán sport jellege maradt élő.
Istenek ajándéka, sport! Élet éltető vize!
A nehéz munka idejében kiszórod boldog fényedet,
követe vagy te a régen letűnt napoknak,
mikor ifjú örömben mosolygott még az ember
s felfelé hágott a napisten, s kigyúltak a hegyormok,
s távoztakor fénybe merültek a magasságos erdők.
– idézem Pierre de Coubertin emlékét, az által írt Óda a sporthoz részletével. 122 éve, 1894. június 23-án kezdeményezésére ült össze Párizsban a Kongresszus az olimpiai játékok felújítására, amelyen elhatározták az olimpiai eszme újjáélesztését.
A június 23-ával kezdődő csillagászati hónap névadója az Ikrek és az Oroszlán közötti jelentéktelen állatövi csillagkép, amely az időszámításunk előtti 2000. évben volt a nyári napforduló otthona. Az égi Rák (Cancer) mintájául nem a hosszú farkú rákok – amilyen a folyami rák –, hanem a tarisznyarákok szolgáltak. Időszámításunk előtt a napforduló „otthona” volt, s időszámításunk kezdetén a Nappal való együttállása (eltűnése) Egyiptomban a Nílus áradását jelezte. Az óegyiptomiak azelőtt e csillagképet a szent szkarabeuszhoz hasonlították. Kheprit, a ganajtúró bogarat már a korai időkben a kelő Nap megtestesülésének tekintették: a napgolyó is úgy gördül végig az égen, ahogy a szkarabeusz a szamár gombócát gurítgatja.
179 éve, 1837. június 22-én kezdték el a Magyar Nemzeti Múzeum építését. Az építés 10 évig, 1847-ig tartott. Itt lelt otthonra a Magyar Természettudományi Múzeum is. Az első természettudományi gyűjtemény 1803-ban Festetics Julianna ásványgyűjteménye volt. 1989-ben ugyan még a Budavári palotába akarták költöztetni, de végül 1995-től fokozatosan átköltözött a Ludovika épületébe.
Én hiszek a múzeumok értelmében. Értelmében és hivatásában. Hivatásában és szépségében. Nem az idő kriptái a múzeumok! Nem a történelem halottas-könyvei! Nem a mulandóság szarkofágjai! Én hiszek bennük, mert nemcsak a jövőben hiszek, de hiszek a múltban. A múzeumok éppúgy az élet jelentései, mint a természet, mint a társadalmak, mint az ember. A múzeumok éppúgy lét-önmagunkat őrzik, mint a mítoszok, az őskönyvek és az époszok. Nemcsak a természet kőzet-maradványait, a kővé-vált csontokat, tollakat, pikkelyeket, leveleket, virágporokat és koponyákat, nemcsak az ősi tegnap kő-üzeneteit őrzik, de őrzik az emberiség tegnapi-önmagát is: az álmokat, hiteket, vágyakat, mámorokat, bűnöket, önzéseket, tébolyokat, gyalázatokat, szerelmeket és halálokat – írja Juhász Ferenc A múzeumok szerelmében. – Ha jutok bárhova is a világon: mindig megnézem a múzeumokat. Önmagamat keresem bennük, titkos létem volt tartalmait. A Föld-lét tegnapi hangjait, amelyek némák ugyan, mint a kő-kürtök, megkövesedett trombiták, amelyeket kőszájjal kő-katona fúj, de ezek a kő-hangok, kő-rivalgások mégis az eleven vér áramlását és bársony-áradását hozzák, az anyag csoda-virágzását, az emberiség-szellem virágzó mámorát.
Június 25-én a múzeumok éjszakája. Az év leghosszabb napja közelében 1999 óta, francia mintára rendezik meg minden évben, mára (korábban) Erdély-szerte is.
Az első természettudományi múzeum az 1796-ban megnyílt nagyenyedi Raritatum et Rerum Naturalium Museum volt. Javallója s megvalósítója az első magyar nyelvű ásványtankönyv, az 1786-ban megjelent Magyar Mineorológia, az az A’ Kövek s’ Értzek Tudománya című kötet írója, Benkő Ferenc volt, aki 1790. június 24-én foglalta el a nagyenyedi kollégium természetrajz-földrajz katedráját. Ő teremtette meg az ásványtani magyar szakszókincset is.
Június 25. a barlangok világnapja. Hadd búcsúzzam Tőled, kedves Olvasóm, hétnyi időre Panait Cerna Barlangban című verse részletével, Váci Mihály nagyszerű fordításában:
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
