A természet kalendáriuma (CCCXVIII.)

Az év nyolcadik havába lépve, újólag Gyöngyössi János Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre hónapsorolóját vettem elő. Augustusra tett bölcseletét mai napig megszívlelhetjük.

 

Fordul az Hold: fordul az erszény is, úgy költs,

Elfogy, s majd megtelik, ha van, amit belé tölts.

Oh csalárd Planéta! sok lett általad bölts.

 

A meleg és száraz augusztus a XVIII. század utolsó fertályától a magashegyi túrák és a hegymászás havának számít. Akkoriban egyre többeket izgatott a bércek világa. Már nem csak kalandvágyból, hanem tudományos céllal is fel-felkeresték a magashegyeket: a földabrosz fehér foltjainak feltérképezése, a csúcsok magasságának pontos meghatározása, botanikai, hőmérsékleti, légnyomástani, kőzettani kutatások – nem csupán Európában.

De a  kutatók nem egyedül merészkedtek fel a hegyekbe. Kalauzul a környék pásztorait, orvvadászait, kristálygyűjtőit kérték  fel. Így alakult ki lassan a hegyi vezetők világa.

Amikor megállapították, hogy az Alpok legmagasabb pontja a 4807 méter magas Mont Blanc, megindult a harc a csúcsért. Elsőnek a genfi Horace Benedict de Saussure – akkorra már több, Alpokkal foglalkozó tudományos munka szerzője – tűzi ki célul a csúcshódítást. De az nem könnyen adja meg magát. A Tissay vezette első kísérlet, 1775-ben, sikertelen. Több próbálkozás után, 1786. augusztus 8-án Michel Paccard és Jacques Balmat hódítja meg a csúcsot. A hivatalos hegymászótörténet ezt a dátumot fogadta el az alpinizmus születésnapjának. Rá egy évre, 1787. augusztus 3-án, Saussure is elérte a csúcsot, Balmat segítségével. Ide illik az első alpinistanő csúcsmászása is: Henriette d’ Angeville 1838. szeptember 5-én állt elsőként az Alpok legmagasabb pontján.

De térjünk vissza a magashegyek világából a Kárpát-medence lágyabb tájaira. Ez idő tájt, 1772-ben vetette papírra Bessenyei György a Hunyadi László tragédiája toldalékának verseit, köztük Az esztendőnek négy részeirül darabjait, ami az emberi életen végigtekintő, több mint tízezer soros tankölteménye, A természet világa vagy A józan okosság előmunkálatának is tekinthető.

Ha múlik a tavasz, rá nyár következik,

Melly gyümölcseivel gazdagon érkezik.

Nem nagy gyönyörűség látszik formájába,

De a világ éled készített javába.

Nincsen gyermeki kedv koros személyjébe,

Éltes férfijúhoz hasonlít színébe.

Dologra kiáltja az emberi nemet,

Mellynek gyümölcsével újra ad élelmet.

Süti a nap heve mezei munkásit,

Hallhatni sok sarlók sebes harsogásit.

Emberek lepik el a térjeket széjjel,

Kik közt a szekerek járnak nappal, éjjel.

 

Így vezeti fel a Nyarát a bihari remete.

 

Hordja takarmányját minden, erejével,

Ki-ki áztatván azt sok verejtékével.

Tüzessen süt a nap, lankadnak erdeink.

Sárgulván pusztulnak kirablott mezeink.

Bágyadnak a füvek, fejeket lehajtják,

A nyárnak nagy hevét el nem hordozhatják.

Éget a meleg ég embert, barmot, füvet,

Izzadtan keresi minden a friss vizet.

A megszáradt térség végtére elpusztul,

Mellyre a sok baromnyáj egybe kitóldul.

Ki-ki elhordotta rólla takarmányát,

Kapuk alá zárván keresett vagyonát.

 

Mint egy csinos madárfészek, melly ezelőtt

Rendes üregjébe szép fijakkal megtőtt.

Egy ideig gazdag; de végre magábul

Eresztvén kincseit, üresen elpusztul:

Ekként gyümölcsivel a nyári mezőség

Pompáz, s utoljára lesz elpusztult térség,

Kóróji közt csak a sok kolompok dongnak,

Mellyek a legelő barmokrul hírt adnak.

Gyújtogatnak széjjel az henye pásztorok,

Pipáznak, danolnak, nincsen nehéz dolgok.

Ekként a mezőség elvesztvén javait,

Emberi nemünknek szünteti dolgait.

 

Azonban a csűrök koros gyermekekkel,

Körülveszik magok sok soros rendekkel.

Hevernek mellettek izmos asztagjai,

Eldűltek körültök megnyúlt kazaljai.

Pufog a tót széjjel csikorgó csépjével,

Izzad és küszködik a búza fejével.

Így a nyár megadván világának javát, őszül, s halálához készítgeti magát.

Zöldellik ugyan még néhol az erdőkrül,

S vidámnak is tetszik a kies berkekrül;

De öregségéhez mégis közel érvén,

Bágyad, a világnak adóját fizetvén.

Mint egy asszony, ki ha sok gyermekeket szül,

Megfárad, s véribe végtére lassan hül.

Így a nyár is magát ha kigyümölcsözte,

Idejét az ősznek általeresztette.

 

De ne siessünk annyira az őszbe! Most még Nyár van. Babits Mihály nyara:

 

Esik a nap!

Szakad a súlyos, sűrü zápor

zuhogva istenigazából.

Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!

Óh gyönyörűség!

 

Részeg darázs

ráng körülöttem tág körökben,

ide röppen és oda röppen:

visszatérő csapongás, lenge hűség...

Óh gyönyörűség!

 

Hangos virág 

kiált, bíbor szinekkel esdve,

hogy jöjjön már a bíbor estve,

hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:

Óh gyönyörűség! (…)

 

77 éve, 1941. augusztus 4-én költözött örök nyarába az esztergomi Előhegy remetéje.

Augusztus 5. Havas Boldogasszony ünnepe. Ez a Mária-ünnep eredetileg a Szűzanya római főtemplomának, a Santa Maria Maggiorénak a fölszentelési évfordulója. A középkori eredetrege egy gyermektelen, gazdag házaspárról szól, amelynek egy forró nyári éjszakán Szűz Mária jelent meg álmában és tudatta velük, hogy építsenek templomot Rómában oda, ahova hó hull. Reggelre az Esquilinus hegye hótól pompázott. Azóta „Havi” Boldogasszony napján szerte a világon mise közben hófehér rózsaszirmokat hullajtanak a hívek közé.

 

Az öreg templom füvellő tövében

A nyári éjben ott hevernek ők,

Parasztok, barnák, csöndes és komoly nép,

Mint hajdan őseik, a bessenyők.

 

A vén zsolozsmát egykedvűn morogják,

Az anda hold hint rájuk terítőt,

A közel temető mellett a kósza

Komondorok jelentik az időt.

 

– Juhász Gyula Havi boldogasszony versében a keresztény Mária és a pogány Emese álma fonódik össze. A természetben. Természetesen. –

 

(…) Éjfél után már imbolyog a gyertya.

Szekérvárában szundít a sereg,

Fekete Mária palástja rajtuk

És ajkuk bűvös igéket remeg.

 

Már alszanak, már messze, messze mentek

És míg a Göncöl szekere görög,

Ők ázsiai rónákon robognak,

Emese álma ez: mély és örök.

 

Emese álmáról Anonymusnál ezt olvashatjuk:

 

„nyolcszáztizenkilencedik esztendőben Ügyek… nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu-mogyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álomos nevet kapta. (…) isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg sólyom-forma madár képében (…) Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.”

 

A turul másodszor a honfoglalás legendájában jelenik meg. Még a levédiai tartózkodásuk idején Árpádot álmában turulmadár vezeti Atilla földjére, melyet örökül hagyott rájuk. Addig kell követniök, míg el nem tűnik a szemük elől. Így jutottak el a Kárpát-medencébe. Itt tűnt el a madár végleg a szemük elől. Ennek a mondának a valóságos alapja, hogy a magyarok valóban addig a helyig vonultak Európában nyugat felé, ahol a kerecsensólyom fészkel. A turul, régészeti leletek bizonysága szerint is, a kerecsensólyom (Falco cherrug).

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben indította az Év madara programját. 2000-ben a kerecsen volt, idén legközelebbi rokona, a vándorsólyom (Falco peregrinus) lett.

A vándorsólyom szerte a világon az erő, az ügyesség, a rátermettség jelképe. A késő középkorig, a héja mellett, a legelterjedtebben használt solymászmadár volt. Magyarországon a vándorsólyom volt „a sólyom”, a többi fajt, a kerecsent is, más néven említik a krónikák. A lőfegyverek elterjedésével a solymászat csillaga lehanyatlott, a XX. században azonban újjáéledt.

A 38-51 cm-es, 89-113 cm-es szárnyfesztávolságú madár igazi világpolgár. Bárhol megtelepszik, ahol költésre alkalmas sziklafalat vagy üres fészket talál. Világszerte költ nagyvárosok magas épületein is.

Nyílt légtérben vadászik repülő madarakra, a verébméretűtől a gémig. A magasból indítja támadását. Szárnycsapásokkal gyorsított zuhanása közben a 320 km/h-s sebességet is eléri. Nálunk nem vonuló. Azonban a fiatalok a kirepülést követően, párba állásig nagy területeket kóborolnak be.

Mai peregrinálásom végére érve, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2018 augusztusának 3. napján, amikor Luna mendax utolsó negyedébe lépett.