A természet kalendáriuma (CCCIX.)

Június. A hónap névadója a rómaiaknál Juno, a gyermekáldás és házasélet istennője, az ógörögöknél Inó dajkaistennő.

A hónap egyik jelképe a napisten szekeréről aláhulló Phaethón. A júniusi égbolton felragyogó Tejút pedig a Phaethón által „félrevezetett” napszekér keréknyoma.

A júniusi égbolton délen látható a Tejút legérdekesebb és legfényesebb része. A dél-délkeleti látóhatár fölött a Nyilast érjük el – nyolc csillaga a „teáskanna”. Majdnem pontosan keleten nemrég kelt fel a Pegazus nagy négyszöge, bal felső sarka az Androméda csillagívéhez csatlakozik. Az északi látóhatár fölött a Capellát, a Szekeres legfényesebb csillagát találhatjuk meg. Ez a nagy „téli hatszög” egyetlen olyan csillaga, amely a Kárpát-medence földrajzi szélességének megfelelően cirkumpoláris, vagyis sohasem nyugszik le. Tőle jobbra, észak-északkeletre a Perzeusz, valamivel magasabban a Kassziopeia W-je, fölötte pedig a Cefeusz helyezkedik el. Északnyugaton a Nagy Göncöl tűnik a szemünkbe, a rúdja balra, felfelé mutat. A saroglyájától öt csillagtávolságra jobbra szerénykedik a Sarkcsillag a Kis Göncölből. A zeniten a Sárkány fejét alkotó három csillag ragyog.

Június régi magyar neve rák hava, de gyakran Szent Iván havának nevezik.

Lekászálódva az égből a földre, folytassuk első júniusi sétánkat Gyöngyössi János két és fél évszázados versezetével, Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre cíművel, annak Június havi csíziójával:

 

Fordul az Hold: fordul a kettős szív, s hány lest.

Hízelkedő szókban van proteusi test,

Sok fekete mérget gyakran sárga méz fest.

 

A számtalan alakot felvenni képes Próteusz, Poszeidón elsőszülött fia öreg jós, de csak annak jósol, aki eredeti mivoltában foglyul ejti őt. A sztoikusok Próteuszban az Eidóthea, „a forma istennője”, által megformált anyag allegóriáját látták.

Induljunk el ebben a június eleji kánikulában mi is, átváltozásokra rácsodálkozni.

 

Nézz csak körül, 

 

– nógat Radnóti Miklós Hónapok versciklusában –

 

most dél van és csodát látsz,

az ég derűs, nincs homlokán redő,

utak mentén virágzik mind az ákác,

a csermelynek arany taréja nő

s a fényes levegőbe villogó

jeleket ír egy lustán hősködő

gyémántos testű nagy szitakötő.

 

Békés nyár eleji kép. Ki gondolná, hogy Radnóti Naptár című ciklusának utoljára papírra vetett darabját, a Júniust, 1941. február 28-án írta? Mindazok után, hogy már túl volt első munkaszolgálatán, ahol éppen a második bécsi döntés alapján elbontották a román erődítésrendszer drótsövényeit a vasoszlopokkal együtt a magyar–román határvonalon, az úgynevezett Károly-vonalat. A tizenkét verset tartalmazó, tizenkét hónapot átölelő Hónapok versciklus 1942-ben jelent meg külön kötet formájában. Életében megjelent utolsó kötete ez.

1941-ben írta Jékely Zoltán is Árvaság című versét. Akkortájt, amikor a költő az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosi állását a kolozsvári Egyetemi Könyvtár könyvtárosi állására váltotta.

 

Rögöcske voltunk,

eső vert, kapa vágott,

szétmállottunk s lettünk az út pora;

most aztán ízenként tör ránk a bánat:

jaj, jaj, eggyé nem válhatunk soha?

 

Hófolt valánk mi,

északos erdőszegélyen,

de utolért a Nap vad mosolya.

Heve elől, csakhogy meg ne emésszen,

szétszaladánk s elnyelt a pocsolya.

Nyájacska voltunk,

havasi esztenában,

támadt veszett farkashad ostroma

s szertefutánk holdatlan éjszakában,

nem terel össze senki, de soha.

 

Június 4. 98 éve e nap a trianoni diktátum napja.

 

Helyét gyümölcsnek adja a szirom.

A déli égen elterül a hőség.

A termő kor jön: érés, felelősség

és nem lehetek virág egy síron.

 

De június az élet hónapja. Az volt az ókoriaknál is. Juno hónapja, a gyermekáldásé s a lassan érni kezdő gyümölcsöké. Ma is.

Dsida Jenő Kalendárium szonettekben versciklusában is Júniushoz értünk. Az érés dícsérete 88 éve, 1930 óta, a transzszilván életérzés Trianon utáni lenyomata: nem vágott virágot hervaszt néma síron, de komoly terhű gyümölcsöt érlel a beköszöntő nyár.

 

Csók-szirmom nem lesz, hogy csokorba kössék

a lányok. Vinnem kell, amíg bírom

a terheket és ha nevem leírom:

komoly szó kell elé, nem cifra bőség.

 

Csak néha jön, hogy szívem elbecéz

egy-egy derengő, árva, gyermeteg

emléket (mely úgy csillog, mint a réz

egy ó-kapun). Gyors nyári fergeteg

jön messziről. Szemem távolba néz

s tavaszt sirat s egy régi gyermeket.

 

Tavaszt sirat a távolról érkező gyors léptű zivatar.

1972. június 5-től 16-ig tartották Stockholmban az ENSZ első, Ember és bioszféra címet viselő környezetvédelmi világkonferenciáját. A világszervezet közgyűlése a konferencia javaslatára még abban az évben határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította a tanácskozás kezdőnapját, június 5-ét.

A világnap célja felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni az együttgondolkodást és a közös cselekvést, terjeszteni a fenntarthatóság eszméjét. Fő célkitűzések: energiatakarékosság és a helyi és megújuló erőforrások használata, a természeti források hasznosítása, a szemét- és hulladékképződés csökkentése s a környezetszennyezés megelőzése.

Globalizált világunkban többnyire távolról szállított termékeket, élelmiszereket veszünk, és szemetünket is távolra szállíttatjuk. Többnyire csak a hírekben olvasunk a terményeinket beporzó méhek és a vadvilág pusztulásáról, a tengerekbe kerülő irdatlan mennyiségű műanyag szemét pusztító hatásáról, ökológiai lábnyomokról, túlfogyasztásról és a klímaváltozásról.

Márpedig világunk minden terméke közvetve vagy közvetlenül a természetből származik.

Fel kellene fedeznünk újra közvetlen környezetünket, és óvnunk kéne azzal, hogy csak annyit fogyasztunk, amennyi jóllétünkhöz épp elég. Mindennap.

Változtatnunk kell szokásainkon, hogy a természet változatlanul szolgáltathasson. Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus szavaival: „Az ember eddig a természettel küzdött, most pedig a saját természetével kell megküzdenie”.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2018. Szent Iván havának első napján