A természet kalendáriuma (CCCI.)

Sötétkék selymét

Az égi sátor

Kitárja – s csönd lesz

A végtelenség.

 

A messze élet

Itt zeng szívemben

S e zene békén

Az égre réved…

 

Ti régi esték,

Ti messzi vágyak:

Ma minden álom

És minden emlék.

 

Ma csillagokra

Néz már a vándor (…)

 

Zenélj szelíden

Szent tavasz este

S mint a virágok,

Mély végtelenbe

Nyílj ki ma szívem!

 

Az éppen nyolcvanegy éve örök tavaszba költözött Juhász Gyula1912-ben írt Tavasz-esti dalával induljuk ma húsvét utáni első, időt és teret átölelő sétánkra.

109 évvel ezelőtt, 1909-ben, a virágvasárnap utáni első szerdán, április 6-án, egy sodródó jégmező tetején érte el először a földrajzi Északi-sarkot az első ember: Robert Edwin Peary. Az amerikai felfedező akkorra már 1891-től több expedícióján feltárta  Grönland belső területeit, és megállapította annak sziget voltát – legészakibb része ma a Peary-föld nevet viseli. Kutatásai közben fedezte fel a legnagyobb, kilenctonnás meteoritot, amelyet New Yorkban állítottak ki. Tanulmányozta az őslakos inuitok túlélési módszereit, megtanulta az igluépítést, ő maga is az eszkimók által viselt prémruhába öltözött. Kifejlesztette a kutyák vontatta ún. száncsónakot, mellyel expedíciói során utazott. Abban az időben valóságos versenyfutás folyt a Föld még ember nem járta területeinek meghódításáért. Ebben vett részt ő is. 1905-ben a kanadai Ellesmere-szigetről indulva az északi szélesség 87° 06’-éig jutott el a Roosevelt kutatóhajóval, amely új világcsúcsot jelentett, de onnan vissza kellett fordulnia – azzal a meggyőződéssel, hogy a sarkot kutya vontatta száncsónakkal kell meghódítani. (Az egy századdal ezelőtti teleken még 4-10 m vastag, a Jeges-tengerbe ömlő folyók édesvizéből kifagyott jég borította az Északi-sark körüli vizeket.) Utolsó expedíciójára 1908. június 6-án indult, szeptemberre érte el a jéghatárt. 1909 februárjában vágott neki a befagyott tengeren 19 száncsónakkal a sark meghódításának. Társai sorra visszafordultak, mígnem az utolsó szakaszt csak Peary és Matthew Henson tette meg. 1909. április 6-án tűzték ki az USA lobogóját, méréseket végeztek, majd 30 óra múlva visszaindultak. 1911-ben ellentengernagyi rangot kapott, s megkapta több mint tíz ország földrajzi társaságának – köztük a magyar – aranyérmét is. A ’80-as évektől viszont egyre inkább terjed az a vélemény, hogy Peary csak az Északi-sark közelében járhatott. A National Geographic szakemberei szerint az általa készített fényképeken látható árnyékok alapján nagy valószínűséggel csak megközelítették – 8 km-nyire – az Északi-sarkot. Hogy valóban járt-e a két felfedező Földünk legészakibb pontján az állandóan sodródó jégmezőkön – örök talány marad.

A sarkkör jeges világából a Kárpát-medence tavaszába vezet tovább sétánk.

Itt tavasz van, visszavonhatatlanul tavasz. Tegnap még előnevelt tulipán és nárcisz, kökény s galagonya feslő bimbójú ága varázsolt húsvétot a szobánkba. Dédnagyanyámtól örökölt, századnyi időt megért szecessziós váza volt menhelye a gyorsan hervadó virágoknak. Ma már a tavaszi áhítatba beleénekli fény-sárga dalát az aranyfa virága.

 

(…) ki akart repülni magából,

inni a kéken át a távol

Nap tündér csókját, mosolyogva

nézni kis öccsére, a somra,

s a barna kertre

s körül az alig-zöld hegyekre

és föl a parázsló egekre,

ahogy ő tud, lánggal, virággal,

mely, néma bár, mint eszeveszett madárdal

csattogva-ragyogva (…) üt be

a szürke

koratavaszba (…)

 

– veszem a szót Szabó Lőrinc A forzícia éneke verséből. François Villonnal folytatom:

 

(…) napszálltakor, újra kérdem,

hogy szőke volt, vagy barna volt a lány,

kinek fehér válláért minden éjjel

felsírt a ciszternából Johanán?

Hol van a melle, mely kígyózva táncolt,

hol van az öle, melyen aranylánc volt,

és hol van teste, mely olyan halvány volt,

mint ezüsttükörben a liliom? (…)

Hol vannak a tébai királylányok,

s mellbimbóikról hova lett a rúzs,

s ámbrától még illatos múmiájuk

fehér csontjáról hova lett a hús?

S a szír nők, kik görög hajósok ölében

feküdtek tarka bambuszágyakon,

s a hetérák, kik kis mellüket nézve

álltak a korinthusi várfalon? (…)

 

Hol van Heloise, kiért a szarkofágban

Abelard szíve még most is dobog,

s hol van a szűz, akit Rouen várában

égettek meg nemrég az angolok?

Odaadnám érte fél életem:

ha a kezét kezembe tudnám venni,

s csak egyszer tudnék vele végigmenni

az alkonyattól lila réteken...

De nyomukat hiába kutatom,

mert hol van a fekete ugaron

a pásztoróra, a szerelmi szó?

De hova lett a tavalyi hó?

 

A Ballada a múlt idők dámáiról szerzője 587 éve, 1431-ben, feltehetőleg április 8-án született. Pontos születési dátuma ismeretlen. Az éppen akkor végrehajtott naptárreformnak tudható be mai bizonytalanságunk. Születésekor tart a százéves háború. Franciaország XV. századát végiggyötörte már a brutalitás, a nyomor, az éhség és a járványok. Villon versét Faludy György átköltésében idézem. Az 1930-as évektől kezdve ő hozta hozzánk közel Villont. Magam is így ismerkedtem a nagy franciával. A kötet – az 1948-ban alakult kolozsvári Józsa Béla egyetemi diákotthon (ki ne emlékezne kolozsvári egyetemista éveiből a Józsára, még a ’70-es évekből is, bár a Bolyai Egyetem megszűnte után az egyesített egyetemi bentlakás megnevezéséből 1964 elején Józsa Béla nevét törölték) kiadványa – már agyonolvasottan öröklődött rám. Az írógépen pötyögött, tökéletlenül sorszámozott, ragasztott füzetecskéből másolom tovább a vers Tanulságos utóiratát:

 

Ezért, ha májusban egy lánnyal járkálsz,

és nem tudod, hogy Platón vén szamár,

s ha a parkban csiklandó nevetése

mögött nem érzed meg, hogy mire vár,

akkor, ha egy nap otthagyott, ne kérdezd,

hogy hova lett és kivel merre jár?

Mert megtudod, hogy a szerelmi szó

számodra volt – mint a tavalyi hó.

 

Hova lett a tavalyi hó? – kérdezhette volna akár a Nobel-díjas Bárány Róbert is. 82 éve, 1936. április 8-án halt meg a nyolcvan évvel azelőtt Bécsben született orvos. Az I. világháborúban hadikórházi fül-orr-gégész a hadifogságban, 1915-ben értesült arról, hogy neki ítélték az 1914. évi orvosi Nobel-díjat. A svéd kormány közbenjárására szabadult ki és 1916-ban vehette át azt. De sem Bécsben, sem Magyarországon nem kapott tanszéket. Svédországba emigrált, s 1926-tól haláláig az uppsalai egyetem fül-orr-gégészeti tanszékének vezetője volt. A Nobel-díjat a belső fül egyensúlyérző szerve élet- és kórtanának feltárásáért kapta. Azt fejtette meg, hogy mi az oka a térbeli tájékozódási hibáknak, a szédüléseknek.

Szédülések. Tavaszi szédülések. Mint Charles Baudelaire Kapcsolatok című versében.

 

Templom a természet: élő oszlopai

időnkint szavakat mormolnak összesúgva;

Jelképek erdején át visz az ember útja,

s a vendéget szemük barátként figyeli.

 

Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak

valami titkos és mély egység tengerén,

mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,

egymásba csendül a szín és a hang s az illat.

 

Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok,

oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,

– s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok,

 

melyek a végtelen kapuit nyitogatják,

mint az ámbra, mosusz, tömjén és benzoé:

test s lélek mámora zeng bennük ég felé.

 

A 197 évvel ezelőtt, 1821. április 9-én született költő versét Szabó Lőrinc magyarította.

Április 11. a magyar költészet napja, József Attila e napon született 1905-ben. 1924 tavaszán írt Tavasz van! Gyönyörű! című versével hívogatom én is a kikeletet.

 

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,

A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,

Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik

Mezei szagokkal a tavaszi szél.

 

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,

Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.

Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!

Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!

 

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!

Mit beszélsz? Korai? Nem volt itt sose tél!

Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel –

A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

 

Április 12. Ceralia. Az ókori Rómában már a gabonaanyát, Cerest ünnepelték.

Április 12. az űrhajózás világnapja. 57 éve, 1961-ben e napon a Vosztok-1 űrhajón Jurij Gagarin 108 perc alatt egyszer megkerülte a Földet. 

Tavasszal történt az is. Megérkeztének bizonyosságát hirdetve, maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2018-ben, két nappal a sorskérdésekben döntő magyar országgyűlési választások előtt.