2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén 16 gyerek és egy felnőtt konfirmált a gyülekezetben, ami szép szám. A templomlátogatás megfelel a Maros-mezőségi Egyházmegye átlagának.

Fotó: Nagy Tibor


– Idén 16 gyerek és egy felnőtt konfirmált a gyülekezetben, ami szép szám. A templomlátogatás megfelel a Maros-mezőségi Egyházmegye átlagának. Havonta egyszer Szénáságyon, az iskola épületében hirdetem az igét. Az itteni híveket sátoros ünnepeken busszal hozzuk be a madarasi templomba. Az egyházközséghez tartozó gyerekeknek heti rendszerességgel vallásórát tartunk. Az egyházközségben az elmúlt években jelentős munkálatokat végeztünk. 2009-től minden évben pályázatokat nyújtottunk be az államtitkársághoz, s az így nyert 200.000 lejes finanszírozást templomjavításra fordítottuk. Nagy munkálatokat végeztünk az 1802-ben épült templomon, a terveket az Arhing Kft. készítette el. Kívül vízelvezetést, szigetelést végeztünk. A drénezés után belül is felújítottuk a templomot, kicseréltük az ablakokat, konvektorokat szereltettünk. Megújult a torony is, az egész templom új födémet, új cserepeket kapott. Az önkormányzat 20.000 lejjel támogatta a templomjavítást – mondta a lelkész. 
Az egyháznak 50 hektár legelőt szolgáltattak vissza, amire évente megkapják a területalapú támogatást. Ezenkívül 24 hektár erdő is a tulajdonában van. Ezt a törvényes keretek között termelik ki, s a fát egy sóváradi cégnek adják el. Az egyház további 120 hektár területet igényelt vissza, aminek a természetbeni visszaszolgáltatásához és nem a kárpótláshoz ragaszkodik. 
Az egyházközség idén ravatalozót épít, aminek munkálatait el is kezdték. Bár vita volt arról, hogy hol épüljön meg ez a közösséget szolgáló épület, végül az a döntés született, hogy a temető a legalkalmasabb hely. Presbitériumi határozat értelmében az egyháztagok személyenként 30 lejjel járultak hozzá az építkezés költségeihez. Az önkormányzat 20.000 lejt különített el erre a célra.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató