Templomjavítás és hit a misszióban

Gőzerővel folynak a munkálatok a csíkfalvi református templomnál, de Jobbágyfalván és Búzaházán is dolgoznak már, és következik Nyárádremete. Az egyik nyárádmenti református szórványban fellobbant a reménység lángja.

Új tetőcserepek és sorjázó lécek mutatják, hogy a bádogtető is napok múlva már a múlté, a falakat már meszelik, kis hófehér templom fog kikandikálni a gyümölcsfák közül, továbbá új, jóval magasabb süvegű kapubejáró köszön majd az istenházába érkezőre. Szinte szünet nélkül dolgoznak a munkások, hogy belátható időn belül teljesen újjávarázsolják a csíkfalvi református templomot. A négy éve felavatott parókián Kerekes József lelkész avat be a nem mindennapi méretű felújítás részleteibe.

Négy templom újul meg

A Csíkfalvi Református Missziói Egyházközség tizennégy felső-nyárádmenti település reformátusait gondozza, és négy felújításra szoruló temploma van, ezeket javítják jelenleg – vezet be a részletekbe a tiszteletes úr. A jobbágyfalvi templom nem is ilyen céllal épült eredetileg, 1950 előtt kultúrotthon volt, ezt követően az épület egyik részét megkapták a reformátusok, a másik részében magánlakás van. Apróbb javításokat végeztek ugyan, de a toronyszerkezet meggyengült, a falakat is alá kell támasztani, a tetőszerkezetet, kerítést, járdát, bejáratot teljesen fel kell újítani, a napokban el is kezdték a munkálatokat. 

Búzaházán az 1990-es évek elején svájci önkéntesek renoválták a kis templomot, ezért belseje jó állapotú, de a tetőzet meggyengült, és minden eddigi igyekezetük ellenére az esővíz mindig becsurgott rajta, így itt is elkezdték a javításokat, illetve a külső falburkolást, és új kerítés épült. A Nyárádremete és Nyárádköszvényes határán álló templomot ugyancsak a kilencvenes években kezdték építeni, 2000-ben szentelték fel, viszont sosem fejezték be teljesen, csak használhatóvá tették az épületet. Ezúttal teljes felújításra, tereprendezésre és kerítésépítésre kerül sor, és reményeik szerint megújul az épület végében levő vendégház is, ahol a gyermekek nyári bibiliatáborait tartják.

A legnagyobb lélegzetű munkálatok Csíkfalván zajlanak, ahol 2016-ban kezdték el a templom javítását. Első lépésben a tetőszerkezetet építették újra, de a torony és az épület külső-belső felújítására is sor kerül most, továbbá a templomi bútorzatot is kicserélik. A lelkész érzése szerint ezt a templomot sem fejezték be sosem az építtetők, a tetőzet leszakadófélben volt, a falak repedeztek, s csupán a vakolat leverése után derült ki, hogy mindenféle törmelék volt beépítve a téglák közé. Ezért a falakat külső támpillérekkel és fémkötésekkel kellett megerősíteni. Egyúttal a toronysüveget is cseréppel fedik át, új kapubejáró és kerítés épült a kert köré, amelyet füvesítenek, és ahová a reformáció 500. évfordulója tiszteletére 50 gyümölcsfát ültettek. 

Minden gyermek egyformán fontos

Sokan feltették már a lelkésznek a kérdést, hogy miért nem sorban, hanem egyszerre javíttatja meg a templomokat, amire ő saját példájával tud válaszolni: ha négy lánya közül egyik fagyit kér, akkor a másik három sem nézheti sóvárogva testvérét a hűsítő édességgel. Amikor a csíkfalvi templom javítását elkezdték, a másik három településen is állandóan megkérdezték, hogy az ő templomuk mikor kerül sorra. 

„A főtiszteletű püspök úr támogatásával adódott a lehetőség, hogy egyszerre foghattunk neki a munkálatoknak” – teszi hozzá, kiemelve, hogy bár a csíkfalvi templomhoz kaptak ugyan egy csekély támogatást a román kormánytól is, a pénzforrások nagy részét a magyar kormány és az Erdélyi Református Egyházkerület biztosítja számukra. A támogatás többlépcsős, azaz első lépésben 30 százalékot kaptak, ha ezzel elszámolnak, újabb 40-hez jutnak hozzá, majd a hátralevő összegekhez is. Egyházkerületi szinten várhatóan sok gyülekezet fog támogatást kapni templomjavításra, a csíkfalviak viszont azért vannak lépéselőnyben, mert legalább tíz éve készülnek a javításokra, megszülettek az elképzelések és a tervek – már csak a pénz hiányzott –, és amikor megadatott a lehetőség, hozzá is tudtak látni a munkálatokhoz.

Elejét venni az „elpárolgásnak”

Egy ekkora méretű beruházásnak mindenki örül – gondolhatjuk első látásra-hallásra, ám amikor azt is megkérdeztük a lelkésztől, hogy milyen hatással vannak a munkálatok a gyülekezeti életre, más választ kaptunk. A felújítás idején a templomokat nem lehet használni, így például a jobbágyfalvi híveket arra kérte, járjanak fel addig Csíkfalvára, ahol a gyülekezeti teremben tartják az istentiszteleteket. Azonban a hívek ragaszkodnak a megszokott helyükhöz, ezért más ideiglenes megoldást keresnek, akár magánháznál is gyülekeznének. Figyelni kell erre, mert a felújítás után lesz gyönyörű templom, de megtörténhet, hogy addig a hívek „elpárolognak” – inti önmagát is a lelkipásztor. A gyülekezetekben ennek ellenére béke van, a presbitériumokkal együtt, közösen döntötték el, hogy milyen munkálatok szükségesek, és hogy milyen sorrendben kezdik el azokat.

Remetén és Iszlóban egy-egy harangláb is készül hamarosan – derül ki, ám Kerekes József ragaszkodik ahhoz, hogy ne csak támogatási forrásokból történjenek a megújulások, hanem a hívek is járuljanak hozzá, mert akkor értékesebbnek, a magukénak fogják érezni a közösségi életben igen fontos értékkel bíró templomot. Iszlóban birtokolnak egy kis harangocskát, amelyet azonban leemeltek az út melletti régi haranglábról, mielőtt még „lába kelne”, most pedig az unitárius parókia területén kapnak egy akkora helyet, ahová az új haranglábat felállíthatják. Remetén harangláb épül, de harangra is szükség lesz, és ebből a hívek is ki kell vegyék a részüket – szögezték le. Iszlóban csak 7 református van, Köszvényesen is 20 alatt van a számuk, de Remetén már 50 fölötti, így, ha megvan a kellő hozzáállás, a két falu már tud egy kisebb harangot készíttetni. Amúgy a remetei templom építésekor a hívek becsületesen kivették a részüket a közmunkából, de Csíkfalván is a tavalyelőtt, amikor elakadt a tetőjavítás. Mivel tudták, hogy 50-50 lejjel nem sokra mennek, a hívek segítségét kérték, és nagy örömükre igen nagylelkű adományok érkeztek helyi vállalkozók, kertészek, gazdák részéről.

A missziói egyházközség minden év augusztusában hálaadó istentiszteletet tart, ilyenkor mindig más-más gyülekezetben találkoznak, hogy együtt imádkozzanak, elfogyasszanak egy közös ebédet, érezzék a közösség erejét és örömét. Idén a helyhiány miatt az augusztusi alkalom biztosan elmarad, de nem véglegesen. A következő hónapban már látni fogják a munkálatok végét, akkor leszögeznek egy időpontot, amikorra a ft. püspököt is az egyházközségbe hívják, és közösen avatják fel a négy templomot, együtt adnak hálát, és köszönik meg a támogatást mindenkinek, beleértve a Magyarországról várt vendégeket is.

Büntetőhelyből békesség szigete

Kerekes József tizenöt évvel ezelőtt, szinte pályakezdő lelkészként érkezett Csíkfalvára, néhány éve pedig folyamatos építőtelep van itt, hiszen nemcsak a templomok újulnak meg, hanem már új parókia és gyülekezeti ház is épült vendégszobákkal és melléképületekkel. Mindezt felvállalni nem volt könnyű 14 település reformátusainak pasztorálása mellett. „Az első reakcióm az volt, hogy ebből a gyülekezetből minnél hamarabb tovább kell lépni” – vallotta be. Missziói egyházközségről lévén szó, kevés lélekszámmal, nehéz anyagi helyzetben és nagyon rossz állapotban levő épületekkel – egyáltalán nem vonzó egy fiatal lelkészcsaládnak, amelybe érkeztek a kisgyerekek is. Régen ez a papi állás büntetőhelynek számított, ahová fegyelmi vétség esetén helyezték át a lelkészeket, így nem csoda, ha fiatalként neki is a menekülés volt az első gondolata. Mégis vállalta a küldetést, és ma már megállapíthatja, hogy legalább annyi imádság van az építkezések mögött, mint amennyit a munkások dolgoznak a vakolókanállal vagy lapáttal. Rengeteget segített neki az az ige, hogy „mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerhessünk”. Továbbá fogadalmat is tett magának, hogy Isten segítségével befejezi ezt a munkát. Kapott már több meghívást más gyülekezetektől is, de nemet mondott, mert „ezt a munkát én kezdtem el, én vittem bele a gyülekezetet, és úgy gondolom, hogy a gyülekezet is bízik és bízott bennem annyira, hogy neki tudtunk kezdeni a munkálatoknak. Az elején mindenki kételkedett, sokszor nagyon elkeserítő volt a helyzet, évekig nem tudtunk semmire sem haladni, de volt bennünk egy olyan, hogy eljön az idő, amikor le tudunk ülni összekulcsolt kézzel hálát adni. Most is ez a reménység van bennem, hogy ha a Jóisten segít, akkor van hálaadási ünnep, és van amiért hálát adni”.