2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Teljében a városi konzultáció

A Facebook közösségi oldalon Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke Minden magyar ember véleménye számít! címmel felhívást tett közzé, amelyben arra kéri a város magyar közösségét, járuljanak hozzá az úgynevezett városi konzultáció sikeréhez, mert az RMDSZ szükségesnek és fontosnak tartja, hogy egyfajta belső „népszámlálást” tartson, amely gyakoribb az állami intézmények által tízévenként végzett lakosságfelmérésnél.
A felhívás szerint azért is szükség van erre a felmérésre, „mert számbeli kisebbségként felmerülhetnek olyan sajátságos kérdések is, amelyekről Romániában nincs semmiféle hivatalos kimutatás vagy statisztika. Ilyenek például közösségünk mindennapi gondjai, céljai és igényei, illetve a magyar állampolgársággal kapcsolatos viszonyulása”. De ugyanolyan fontos megismerni a magyarok egyéni problémáit és a szövetséggel szembeni elvárásait is. 
A továbbiakban felhívja a figyelmet, hogy az RMDSZ önkéntesei „az elkövetkező héten is nap mint nap kopogtatni fognak a város legkülönbözőbb pontjain. Minden háztartásban csak egyetlen kérdőív kerül kitöltésre, amely tartalmazza a család minden tagjának adatait”, és arra kéri Vásárhely magyar lakosságát, hogy járuljanak hozzá kezdeményezésük eredményességéhez. 
A városi konzultáció elindítását szeptemberben Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke jelentette be, a Peti Andrással közösen tartott sajtótájékoztatón. A megyei elnök szerint politikai összefogással sikerült elérniük, hogy közelebb kerüljenek a város polgáraihoz. Ezért döntöttek úgy, hogy széles körű városi konzultációt indítanak el, és az a céljuk, hogy több ezer háztartást megkeresnek Marosvásárhelyen, szóba állnak az emberekkel, kikérik a véleményüket a város közigazgatásával, a politikával, a közéleti ügyekkel kapcsolatosan. 
A sajtótájékoztatón úgy fogalmaztak, hogy ez a konzultáció tulajdonképpen a 2016-os választási év bevezetője is egyúttal, tudatosan készülnek arra, hogy összhangban a város közösségével, sokkal eredményesebb választási kampányt folytassanak. Nem titkolt céljuk, hogy elveszített pozíciójukat visszanyerjék, de ennek az a feltétele, hogy sokkal szorosabb, sokkal közvetlenebb kapcsolatban legyenek a város lakosságával.
Az alábbiakban Peti Andrást, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnökét kérdeztük:
– Van-e az RMDSZ-nek kimutatása, adatbázisa arról, hogy kb. hány magyar család van Marosvásárhelyen?
– Természetesen van, ez volt a kiinduló statisztika, 24 ezer család vallotta magyarnak magát Marosvásárhelyen a legutóbbi népszámláláson. 
– A felhívásban az áll, hogy hétezer családhoz jutottak el, de ezt már a múlt év végén bejelentették. Azóta mennyivel nőtt ez a szám?
– A téli ünnepekre való tekintettel leálltunk. December közepétől felfüggesztettük ezt a tevékenységet, és az idén január 4-én kezdtük újra, illetve folytattuk. Tehát volt három hét, amikor nem dolgoztak a munkatársaink.
– Milyen tapasztalataik voltak? Általában hogyan fogadta a magyar közösség az ötletet?
– Az az igazság, hogy ez nem új keletű dolog, hiszen 2011-ben már szerveztünk hasonló konzultációt Erdély-szinten. Jelenleg is Erdély-szerte 39 településen zajlik, ezek közül az egyik Marosvásárhely. A nagy kihívást az jelenti, hogy itt van a legnagyobb magyar közösség, és a magyar családok 35 százalékához eljutottunk. A tapasztalat pedig az, hogy elsősorban azoknak az adatait tudjuk bevezetni, akik otthon tartózkodtak, akik hajlandók voltak megosztani velünk személyes adataikat, illetve a kérdésekre választ adni. Az is igaz, hogy volt olyan személy vagy család, aki/amely nem kívánt nyilatkozni. 
– Mit gondol, a legújabb felhívás mennyiben növelheti esetleg a vásárhelyi magyarok válaszadási kedvét?
– Ennek a kampánynak nem politikai céljai vannak. Elsősorban felmérés és visszaigazolása azoknak a tevékenységeknek, amelyeket az RMDSZ folytat. Másodsorban pedig fel akarjuk mérni, melyek azok a legfontosabb problémák, gondok, amelyekkel a magyar közösség küszködik Marosvásárhelyen. Ezért fontos, hogy úgymond párhuzamos népszámlálást végezzünk, mert így a magyar közösség által jelzett problémákra specifikusan és sajátosan tudunk kitérni és foglalkozni, és természetesen mindent belefoglalunk az elkövetkezendőkben a munkánkba, amit gondként jelölnek meg a közösség tagjai.
– Van-e határideje, meddig folytatják ezt a konzultációt?
– Január 31. az utolsó nap, amikor a konzultációt be kell fejezni. Nagyon jól haladunk, véleményem szerint a határidőre nemcsak teljesítjük, hanem túlteljesítjük a célszámot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató