Tehetségnap emléktábla-avatással

A bolyais diáköntudatot megteremtő, évtizedeken át védelmező egykori iskolaigazgató, dr. Kozma Béla emlékének megidézése tette minden korábbinál ünnepélyesebbé a hatodik alkalommal megszervezett Bolyais Tehetségnapot.

„A Bolyai-szellem az önmagunkhoz való hűség parancsa” – hangzottak el szerda délelőtt a zsúfolásig telt díszteremben a néhai pedagógus, intézményvezető szavai, majd a két műsorvezető diák – Kovács Anna és Domokos Ferenc – Mátéfi István igazgatót szólította a színpadra. Mátéfi István arra emlékeztette a nagyrészt diákokból álló hallgatóságot, hogy iskolájuk nevét Kozma Bélának köszönhetik, az ő kezdeményezésére lett ugyanis 1956-ban a Iosif Rangheţ Magyar Tannyelvű Fiúlíceumból Bolyai Farkas Elméleti Líceum, és neki köszönhető az 1957-ben felállított Bolyai-szobor, illetve a szobrot befogadó tér neve is.

– Ő volt az a széles látókörű pedagógus, aki szembeszállt a kommunizmus megaláztatásaival – hallhattuk Mátéfi Istvántól, aki arra intette a diákokat, hogy legyenek bátrak, vállalják az áldozatos munkát, és keressék mindennap az újat, a szépet. 

A továbbiakban Némethi Zsolt, az 1984-ben végzett öregdiákok Bolyais Nyolcvanasok Alapítványának tagja, a Kozma Béla-emléktábla elkészítésének egyik kezdeményezője osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Azt a mozzanatot idézte fel az egykori pedagógus életéből, amikor a rendszerváltás után visszatérhetett szeretett iskolájába, ahol 1990 őszén megszűnt az akkori igazgató megbízatása. Kozma Bélát javasolták az intézmény élére, végül mégsem tölthette be újra azt a tisztséget, amit 1954-től.

– Azt az érdemet azonban, hogy az ő igazgatása alatt sikerült megvalósítani a névváltoztatást, senki nem tagadhatta meg tőle – emelte ki az öregdiák.

Az elkövetkező percek múltidézése során teljes összhangban simultak egymáshoz az évtizedek. Csáki Károly nyugalmazott lelkipásztor 1949-ben került az alma materbe, amely akkor még a 2-es Számú Magyar Tannyelvű Fiúlíceum nevet viselte. Érdekfeszítő korrajzában a korábbi évekről, kiemelten az államosítás utáni drasztikus változásokról is szólt, amikor az egykori Református Kollégium elveszítette egyházi jellegét, díszterme szószékének helyére színpad került, tanárait szétszórták, diáksága zsoltárok helyett munkásdalokat énekelt. 1952-ben vette fel az iskola a kommunista Iosif Rangheţ nevét, amelytől Kozma Béla új igazgató közbenjárására négy évvel később szabadult meg. A névváltoztatásnak kedvezett az 1956-os politikai helyzet, az államhatalom attól félt, hogy a magyarországi események hatására itt is zavargások következhetnek be.

Kozma Béla az iskola alapításának 400. évfordulója kapcsán kérte a Bolyai nevet. Tette Csáki Károly szerint „nem volt veszélytelenebb, mint Pompeji katonájaként megállni a tüzes lávafolyam felett”.

A kiváló pedagógus pályájának végső szakaszát Kádár Botond, Kozma Béla utolsó osztályának diákja elevenítette fel. A rendszerváltás hirtelen jött szabadságában bolyaissá vált öregdiák derűs emlékképekből rajzolta meg a lázadó tanítványokat elnéző szeretettel, de határozottan, példát mutató bölcsességgel irányító osztályfőnök portréját, aki önálló gondolkozásra és az erkölcsi normák megértésére is megtanította a rá bízott fiatalokat.

Az emlékidézés óráját a mostani bolyais nemzedék szavalattal, énekkel színesítette: Holbach István Károly Szilágyi Domokos Hétmérföldes csizma című versét adta elő, később az iskola zeneköre lépett színpadra. Végül a tehetségnap első előadója, a XII.-es Engel Botond mutatta be a Kárpát-medencei diákkonferencián, a TUDOK-on különdíjat nyert dolgozatát, melynek címe: Rangheţből Bolyai a kommunizmus tüzében.

A legszentebb anyag szobrásza

A díszteremből az egybegyűltek a Kozma Béla nevét felvevő iskolakönyvtárhoz vonultak, ahol az egykori intézményvezető emléktáblája helyet kapott. A leleplezés előtti ünnepi hangulatot az iskola kórusa teremtette meg, majd Hajdú Zoltán aligazgató szólt a pillanat jelentőségéről. Végül az egykori iskolaigazgató fia, ifj. Kozma Béla osztotta meg a jelenlévőkkel édesapjához fűződő gondolatait. „Kötelezettség a megmaradásra, szellemi, erkölcsi, hitbéli erőtartalék, híd Marosvásárhely és Európa között” – a fiú emlékezete szerint ezt jelentette a Bolyai-szellem az apa számára, aki 23 és fél évesen, az ország legfiatalabb igazgatójaként került a tanintézet élére.            

– Tanítói, nevelői munkájának nem volt sem hajnala, sem alkonya, sem kezdete, sem vége. Nagy szobrásza volt a legszentebb anyagnak, amit embernek hívunk. Harcba szállt a kommunista rendszerrel, vállalta a lehetetlent, és győzött – hallhattuk ifj. Kozma Bélától, aki végül édesapja utolsó üzenetét is tolmácsolta: „Hajtsatok lélekben fejet, ha iskolám mellett elmentek, és én ott leszek veletek”. Ifj. Kozma Béla Mátéfi István igazgatóval közösen emelte le a leplet az emléktábláról.

Dolgozatok, díjak

A tehetségnap második felének főszereplői a bolyais diákok voltak. A korábbi évek forgatókönyve szerint a TUDOK diákkonferencián díjazott dolgozataikat mutatták be a bolyaisok – a tematika ezúttal is igen változatos volt, az iskolai szorongás pszichológiájától az almasavon és „lángokba fojtott költői szón” át a Maros megyei élsportolókig, illetve azok román sajtóban való tükrözéséig. A nap a megyei versenyeken díjat szerzett, illetve az iskolát országos vagy nemzetközi megmérettetéseken képviselő tanulók és felkészítő pedagógusaik kitüntetésével zárult. A hatodik Bolyais Tehetségnapon 210 diák és 53 tanár részesült elismerésben.