A tehéntől az automatáig

Faluhelyen ritkán látni tejautomatát, a bonyhai Szabó Józsefék portáján azonban egy ilyen gépezet fogadja a betérőt. A kezdeményezésről az idős, de még jó erőben levő gazdálkodóval és feleségével, a serény, szívélyes Idával beszélgettünk.

Szabó Józsefet több mint két évtizede a Kis-Küküllő menti község legnagyobb gazdái között tartják számon. A rendszerváltás utáni években három tehénnel kezdte, ma már hatvan körüli az állatállomány. Nagyobbik fia, József tíz éve vette át a gazdaság irányítását – látogatásunkkor éppen a városban intézte ügyeit, így nem találkoztunk –, de a szülők számára sem jött el még a pihenés ideje.

– Hét évvel ezelőtt merült fel bennünk a kérdés, hogy mihez is kezdjünk a tejjel, a csarnokban ugyanis már akkor nagyon keveset fizettek érte – idézte fel a bátor vállalkozás előzményeit az ősz hajú gazda. – Végül úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk egy másfajta értékesítési móddal. Bankkölcsönt vettünk fel, és 6000 euróért megvásároltuk az első, svéd gyártású tejautomatánkat, amit aztán Dicsőszentmártonban szereltünk fel. Három év múlva 4000 euróért vásároltunk még egyet, azt is Dicsőben hoztuk működésbe. A harmadik gépet, azt, amit itt, Bonyhán működtetünk, már nem készen vásároltuk, egy héderfáji villanyszerelő alakította ki egy hűtőből, amit jóval olcsóbban, 6000 lejért szereztünk be. Már az induláskor 2 lej 50 baniért lehetett az automatából egy liter tejet vásárolni, és az áron azóta sem változtattunk. 

Ha csak 50 litert adunk el egy nap, már akkor is megéri. Pláne, ha arra gondolunk, hogy a csarnokban 40 banit fizetnek literéért.

– Azt gondolnánk, hogy vidéken nem sokan veszik automatából a tejet – szóltam közbe.

– Itt, Bonyhán kevés a tehén, úgyhogy van erre igény. Igaz, a piacon 50 banival olcsóbb, de az automatában 4 fokon tartott tej minősége jobb, és az embereknek ez is számít. Dicsőben napi 200 liter fogy el. Mindennap, vasárnap is bemegyek a városba, friss tejet viszek az automatákba, ami pedig az előző napról megmaradt, hazahozom. 

Később az állatállományra terelődött a szó. Szabóéknak jelenleg 28–30 fejőstehenük és ugyanennyi  növendékük van. Nem szoktak eladni a jószágból, legfeljebb a bikaborjakon adnak túl, a fiatalabbik Szabó József ugyanis úgy gondolja, a fajmaggal táplált, értékes állatokat kár elprédálni vásárokon. A tehenek nyáron 400–450 liter tejet adnak, ősszel kevesebbet, de 320 liter most is kikerül. Egy tejautomatába 120 liter fér, ami megmarad, annak egy részét a csarnokba viszik, a többiből a ház asszonya tejfölt készít.  A család az állattartás mellett földműveléssel foglalkozik. Több mint száz hektáron termelnek gabonát, búzát, kukoricát, árpát és – a községben egyedüliként – cukorrépát is. Jövőre a szójával és a napraforgóval is megpróbálkoznak – mondja Szabó József, majd örömmel nyugtázza, hogy idén minőségében és mennyiségében is átlagon felüli a termés. 

– A kilencvenes évek elején a feleségemmel és József fiammal a dicsői bútorgyárban dolgoztunk. Amikor aztán megvettük az első traktort, a fiam felült rá, és többet nem akart leszállni – lép egy nagyot visszafelé az időben vendéglátónk. Feleségétől közben azt is megtudjuk, hogy Józseftől két lányunokájuk van.  A nagyobbik 17 éves, tizenkettedik osztályba jár a marosvásárhelyi Református Kollégiumban, és nagyon jó tanuló. 13 éves húgát elsősorban a gazdaság érdekli, odavan az állatokért, és alig várja, hogy traktort vezethessen.

 

Az óceánon túl

Már indulni készülünk, amikor a házaspár másik fia, Attila is szóba kerül. Ida fotóalbumot vesz elő, közben büszkén meséli, hogy Attila a dél-ausztráliai, adelaide-i magyar reformátusok lelkipásztora. 

–Miután elvégezte Kolozsváron a teológiát, szórványlelkészként 5 évig Râmnicu-Vâlceán teljesített szolgálatot. 2002-ben ment Ausztráliába, majd hazajött megnősülni, aztán a párját is kivitte. Egy 7 éves kislányuk és egy 5 éves fiuk van, mindketten tökéletesen beszélik az anyanyelvüket. Amíg a leányka iskolába nem került, minden évben hazalátogattak. Most már nehéz megszervezni a találkozást, mert ott éppen fordítva vannak a vakációk, mint nálunk – magyarázza a házaspár, majd azt is elmesélik, hogy az együttlét öröméért már ők is kétszer átkeltek az óceánon, és karácsonykor újra repülőre ülnek.