Ég veled, Skype!
Májusban végleg leállítja a Skype-ot a Microsoft, az alkalmazás használóit a vállalat arra buzdítja, hogy térjenek át a Teams használatára. Ezzel a döntéssel pedig pont kerül a Skype 22 éves történetére.
A Skype-ot 2003-ban alapították, és 2011-ben került a Microsoft tulajdonába, amikor is a techóriás több mint 8,5 milliárd dollárért vásárolta fel. Az elmúlt közel másfél évtized alatt a Microsoft sok energiát fektetett a Skype felfuttatásába, 2015-ben még azt is megpróbálta, hogy integrálja az alkalmazását a Windows 10-be. Ez a kísérlet végül 9 hónapig tartott, mivel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nagy valószínűséggel ekkor döntött úgy a Microsoft, hogy valami új megoldást talál, ami kiválthatja a Skype-ot. Ennek eredményeképpen született meg 2017-ben a Teams, amelynek az is a feladata volt, hogy szembeszálljon a Slack nevű alkalmazással, ami egy vállalatok számára kifejlesztett üzenetküldő program. A Teams megjelenésével és elterjedésével már egyre biztosabb volt, hogy a Skype csillaga leáldozott. Ma már számos más és a Skype-nál jobb alternatíva van, egyrészt házon belül a Teams, de azon túlmenően a Google Meet, a Zoom, a Messenger, és még lehetne sorolni az alternatívákat.
Hamarosan tehát végleg elbúcsúzunk a Skype-tól. A sokáig népszerű program szép lassan elavult, a felhasználói megfogyatkoztak, de ezzel együtt is egészen biztosan megvan az a réteg, amelyik mind a mai napig használta a felületet a kapcsolattartásra. A felhasználóknak hatványozottan fájdalmas a Microsoft döntése, hiszen így kénytelenek megtanulni egy teljesen új program használatát, hogy kapcsolatban tudjanak maradni az elszármazott szeretteikkel. Ez nagy valószínűséggel nem lesz egyszerű számukra.
Végre-valahára: hozzánk is eljut az Apple mesterséges intelligenciája
Áprilisban az Európai Unió országaiban, így Romániában is megjelenik végre-valahára az Apple mesterséges intelligenciája, amely Amerikában már október óta elérhető. Azonban van üröm is az örömben.
Az almás vállalat mesterséges intelligenciájának a rajtja nem volt éppen zökkenőmentés. Egyrészt azért, mert az Apple már amúgy is lemaradt a versenytársakhoz, például a Samsunghoz képest. Másrészt júniusban mutatta be a mesterséges intelligenciáját, és azt ígérte, hogy szeptemberben az IOS 18-cal együtt meg fog érkezni, de végül csak az IOS 18.1-be került bele, októberben. Harmadrészt azért is problémás volt a rajt, mert a világ többi részén még mindig várni kell rá (igaz, nem sokáig), azért, mert nem felelt meg több európai uniós biztonsági előírásnak, de a saját adataink, virtuális identitásunk védelme érdekében kijelenthető, hogy megérte várni.
Az Apple még február végén jelentette be hivatalosan, hogy az IOS 18.4-gyel az Európai Unióban is elérhetővé válik a mesterséges intelligencia, amely kapcsán van számunkra egy rossz hír is. Áprilistól több nyelv is felkerül a támogatott nyelvek listájára, de ezek között nem szerepel a magyar, és arról egyelőre nincs hír, hogy ez mikor fog változni.
Az, hogy az Apple mesterséges intelligenciája nem tud magyarul, főként azért lehet zavaró, mert a konkurens gyártók mobiljaiba épített mesterséges intelligenciában elérhető a magyar nyelv is. Persze sokan vannak, akik amúgy is angol nyelven használják a telefonjukat, vagy akiknek nem jelent problémát az angol nyelv, de ezzel együtt is egy hiányosságként élhetik meg a magyar felhasználók, hogy az Apple Intelligence nem érhető el az ő nyelvükön is.
Áprilisban, azt követően, hogy elérhetővé válik az Apple Intelligence Romániában is, részletesebb cikkel is jelentkezünk.
Megszorongatná a TikTokot az Instagram
Ezelőtt hét évvel, 2018-ban a Meta tett egy próbálkozást azzal kapcsolatban, hogy piacra dobjon egy rövidvideós alkalmazást Lasso néven, azonban ez korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így később leállították. Most azonban úgy fest, hogy ismét megpróbálkoznának egy olyan alkalmazással, amivel a TikToknak állítanának konkurenciát.
A The Information értesülései szerint Adam Mosseri, az Instagram vezetője beszélt arról az alkalmazottainak, hogy a közösségi médiás felület anyacége, a Meta egy újabb alkalmazás kiadását tervezheti. Ennek a fő mozgatórugója a TikTok körüli bizonytalanság. Az új alkalmazással tehát az Egyesült Államokban a betiltás szélén táncoló kínai TikTokkal szeretnének versenyezni. Nem mellesleg már rég látszik arra törekvés, hogy konkurenciát állítsanak a távol-keleti platformnak, hiszen mind az Instagramon, mind a Facebookon már egypár éve elérhető az úgynevezett Reels funkció, ahol szintén rövid videós tartalmakat lehet fogyasztani. És éppen a Reelseket vinné tovább az új alkalmazás is, amelynek a nevét még nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit lehet tudni, hogy az Instagram alá sorolnák be az újdonságot.
A Reuters és a BBC is megkereste a Metát, azonban a vállalat nem árult el további információkat. A történethez viszont egy adalék az, hogy az Instagram már idén januárban meglovagolta a TikTok körüli bizonytalanságot, és létrehozta saját videóvágó alkalmazását Edits néven, amivel egyértelműen a TikTok tulajdonában álló CapCutnak igyekszik elszívni a felhasználóit.
Összességében a Meta tehát arra törekszik, hogy az Amerikában bizonytalan sorsú TikTok felhasználóit elszívja, vagy éppen arra, hogy legyen egy saját alkalmazása arra az esetre, ha a tengerentúl betiltják a kínai felületet. Azonban illúziói senkinek ne legyenek. A Trump-adminisztráció mellé teljes vállszélességgel beálló Mark Zuckerberg kivezette az Egyesült Államokban a Meta minden felületén a tényellenőrzést, tehát hogyha létre is hoznak egy saját rövid videós felületet, akkor azon pont ugyanúgy megjelennek a hamis hírek, a dezinformáció, mint a TikTokon vagy az X-en. Európában szerencsére még jobb a helyzet, mivel itt a Meta-vezér (még) nem vezette ki a felületekről a tényellenőrzést. Hogyha ez így is marad, akkor a mi esetünkben megvan annak a lehetősége, hogy lesz egy valamivel hitelesebb rövid videós tartalmakat szolgáltató felület. Természetesen ebben az esetben sem szabad mindent készpénznek venni, ami a közösségi médiában megjelenik, sőt éppen ellenkezőleg: kimondottan fontos, hogy hiteles forrásokból is leellenőrizzük az onnan származó információkat!
Nagy előrelépést hozhat az iPhone 17 Pro
Sok van még szeptemberig, amikor is az Apple bemutatja az új iPhone 17 modellcsaládot, azonban a pletykák már rég beindultak azzal kapcsolatban, hogy milyen fejlesztéseket fognak tartalmazni az új eszközök. Az egyik erre vonatkozó híresztelés, hogy több memóriával fogja ellátni a csúcsmobilokat az almás vállalat.
A legújabb hírek szerint az idén szeptemberben érkező Pro modellekben már nem 8, hanem 12 GB RAM fog helyet kapni. Erre többek között azért is szükség van, mert a mesterséges intelligencia alapú alkalmazások kimondottan hardverigényesek. A 9to5Mac arról írt, hogy Jeff Pu, a GFHK Tech Research elemzője úgy értesült, hogy 12 GB RAM lehet az Apple mindkét idei csúcsmodelljében, azaz az iPhone 17 Próban és a Pro Maxban. Ez a fejlesztés egyrészt kimondottan időtállóvá teszi majd a telefonokat, másrészt megnyitja a kaput az újabb mesterségesintelligencia-funkciók előtt is, amelyek értelemszerűen nagyobb hardverigényűek. Azzal kapcsolatban, hogy több RAM fog kerülni az új Pro iPhone-okba, korábban Ming-Chi Kuo is említést tett, vagyis egyre több, megbízhatónak számító forrás beszél erről, ami azt is jelenti, hogy az almás vállalat ténylegesen készülhet a memória növelésére.
Sőt, a várakozások szerint nemcsak hardveresen, hanem külsőleg is változásokat fog hozni az idei széria. Erre valóban szükség is van, hiszen lényegében a legutóbbi érdemleges designváltás az iPhone 11 esetében következett be 2019-ben, vagyis hat évvel ezelőtt. Tehát nagyon ideje lenne, hogy az Apple valami ténylegesen szembetűnő újítással álljon elő.
A változtatások, a jelenleg rendelkezésre álló híresztelések szerint, elsősorban a hátlapi kameraelrendezést érinthetik. Szintén a 9to5Mac írt arról, hogy az iPhone 17 Pro és Pro Max esetében a hátlap tetején a kamerákat egy teljes üvegsziget venné körbe, kitöltve azt a sávot, ahol jelenleg is megtalálhatók a kamerák. Különböző források arról is írtak, hogy az „üres” részre az Apple egy kijelzőt építene be, ahol megjelennének az értesítések, vagy éppen lehetne látni a hátlapi kamera képet, így a nagy felbontású, jobb képminőséget adó optikával lehetne többek között szelfit készíteni. Hasonló megoldásra már volt példa az okostelefon-iparban, de kevés esély mutatkozik arra, hogy az Apple is erre készülne. Ezzel együtt pedig adja magát az a kérdés, hogy de akkor mire is lesz jó az az „üres” rész a kamerák mellett? Nos, erre a kérdésre egyelőre nem lehet biztos választ adni, ezzel kapcsolatban meg kell várni a további fejleményeket vagy éppen a szeptemberi bemutatót.
Azt viszont már tudni vélik a tűzhöz közeli források, hogy az Apple ismét komolyan fejleszteni akarja a kamerarendszerét, viszont nem elsősorban a fotós, hanem sokkal inkább a videós képességeket. Ebben, mondjuk, nincs is semmi meglepő, hiszen az almás vállalat mindig is a videózás terén volt igazán jó!