Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-05-26 11:00:00
A hír nemcsak pletyka, az aggodalom kapcsán Eddy Cue, az Apple szolgáltatásokért felelős alelnöke beszélt a Google elleni per legutóbbi meghallgatásán. A vezető úgy vélekedett, hogy a jelenleg piacvezetőnek számító iPhone 10 éven belül elveszítheti a jelentőségét, akárcsak egykoron az iPod. A még kérdéses hanyatlás háttérében a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése állhat.
Fontos megjegyezni, hogy ezúttal nem egy rosszindulatú vagy kétes szivárogtatásról van szó, hanem arról, hogy a vállalat egyik vezetője szerint megszűnhet az iPhone. Egyre inkább körvonalazódik az is, hogy az Apple a telefonjai megjelenését illetően készül taktikát váltani. Több pletyka is szól arról, hogy a következő évben tavasszal megjelenhetnek majd a megfizethetőbb iPhone-ok, és ősszel mutatnák be a Pro szériás készülékeket. Viszont Eddy Cue kijelentése nyomán akár arra is lehet készülni, hogy erre nem lesz szükség, mivel az iPhone-t valamilyen más készülék fogja felváltani. A kérdés az, hogy ez mi lesz, illetve elképzelhető-e, hogy egy évtizeden belül az embereknek nem lesz szükségük iPhone-ra, okostelefonra?
Az imént említett feltételezés napjainkban elképzelhetetlen, hiszen egyre inkább azzal szembesülünk, hogy az okostelefonok a digitális svájci bicskák, egyre több feladatra használjuk ezeket a készülékeket, növekszik a képernyőidő, és az is tagadhatatlan, hogy folyamatosan fejlődnek ezek az eszközök, ami még inkább bővíti a potenciális felhasználási kört. Azonban eközben a mesterséges intelligencia is folyamatosan fejlődik, az AI pedig gyökeresen megváltoztathatja a jelenlegi erőviszonyokat a technológiai iparban, akár új kapukat nyitva meg a jelenleg még nem létező vagy nem ismert szereplők előtt. Erre egy nagyon jó példa az OpenAI, amely a ChatGPT-t is kifejlesztette. Ezelőtt 3-4 évvel az emberek zömének még fogalma sem volt arról, hogy létezik a vállalat, mára viszont lényegében a mesterséges intelligencia rokonértelmű kifejezéseként is emlegetik.
A korábban említett meghallgatás során Eddy Cue arról is beszélt, hogy az Apple egyik legbátrabb és legokosabb döntése az iPod megszüntetése volt, annak ellenére, hogy egykoron a zenehallgatásra kifejlesztett eszköz volt az igazi aranytojó tyúkja a vállalatnak. Csakhogy az iPod nem tűnt el nyom nélkül, tudása beépült az iPhone-okba, ahogyan az egykori vezetékes fülhallgatók helyett is átvették az uralmat a vezeték nélküliek. Vagyis ebben a helyzetben kiemelten igaz az a mondás, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul. Továbbá azt is meg kell jegyezni, hogy ezen változások nem egyedül az Apple-t érintették. Elég csak arra gondolni, hogy másfél évtizeddel ezelőtt még mindig slágernek számítottak az mp3 lejátszók, vagy éppen a Sony walkmanek, napjainkra viszont már egy elfeledett kor eszközeiként tartják számon őket. Vagyis, hogyha az Apple arra is kényszerül, hogy leváltsa az iPhone-t, az nemcsak az almás vállalatot, hanem minden konkurenciáját érinteni fogja, hiszen az okostelefonok esetleges bukását a Samsung, a Xiaomi, az Oppo, a Huawei és minden egyéb márka meg fogja érezni.
Nem lehet elmenni azon tény mellett sem, hogy az Apple eladásainak jelentős részét az iPhone-ok teszik ki, azonban Eddy Cue szerint a mesterséges intelligencia olyan változásokat is hozhat, amely a legmegingathatatlanabbnak tűnő termékek terén is változást hozhat. Amúgy egy ilyen – nem az AI-hoz köthető – változás volt az okostelefonok megjelenése, amely következtében nagy piaci szereplők tűntek el, váltak jelentéktelenné, elég csak az egykoron piacvezető Nokiára gondolni. Ilyenformán egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az iPhone, illetve a többi okostelefon is eltűnik a piacról; ha ez valóban bekövetkezik, akkor komoly esélyei vannak annak, hogy egy ismeretlen gyártó veszi át a vezetést. Csak egy kis emlékeztető: 2007-ben mutatta be Steve Jobs az első iPhone-t, akkor még senki nem hitte, hogy ebből nagy durranás lehet, akkor mindenki a teljes billentyűzetkiosztással ellátott telefonokban látta a jövőt, amelyek terén akkoriban a BlackBerry volt az élharcos. A történet végét ismerjük: a BlackBerry és a gombos telefonok megbuktak, az iPhone pedig felemelkedett, és piacvezető lett.
Meg kell jegyezni azt is, hogy a múltban már voltak kísérletek arra, hogy az okostelefonokat valamilyen AI-alapú eszközzel helyettesítsék, de ezek eddig nem jártak sikerrel. Az egyik ilyen próbálkozás az AI Pin volt, amelyet a Humane fejlesztett ki. Ez egy pólóra mágnesesen rögzíthető kütyü volt, amit hanggal lehetett irányítani, a nagy különlegessége pedig az volt, hogy volt benne egy projektor is, amely segítségével a tenyerünkre is tudott vetíteni. Azonban ez az eszköz csúnyán megbukott, ebben egészen biztosan szerepe volt annak is, hogy kimondottan drága volt, használata havi előfizetéshez volt kötve, és összességében – a tesztek tanúsága szerint – elég bugyuta is volt. Végül pedig a gyártó lemondott róla. Kezdetleges és sikertelen próbálkozás volt, viszont egy potenciális utat jelezhet az AI Pin. Persze még számos tényezőt kell beleépíteni, hiszen napjainkban elképzelhetetlen egy okostelefonokat felváltó eszköz kamera és közösségimédia-hozzáférés nélkül, mert –tetszik vagy nem tetszik – rengeteg ember azért vásárol meg egy méregdrága okostelefont, hogy azzal jó képeket tudjon készíteni, amit aztán feltölt a közösségi médiás oldalára. Továbbá sok embernek azért van okostelefonja, hogy legyen min görgetni a TikTokot. Nem kizárt persze, hogy a közösségi média is át fog alakulni a következő években, az előttünk álló évtizedben, ahogy abban is lehet reménykedni, hogy az emberek végre tudatosak lesznek, és nem hisznek el mindent, ami az interneten szembejön velük. De ez már egy másik kérdés.
Nem lehet egyelőre megjósolni, hogy hogyan fog átalakulni (már ha egyáltalán át fog) az okostelefonok piaca, azonban teljességgel ezt a lehetőséget nem szabad elvetni. Elképzelhető, hogy valóban történni fog valamilyen változás, de az nemcsak az iPhone-t, hanem az összes többi, napjainkban hagyományosnak számító okostelefont érinteni fogja. Ha pedig bekövetkezik a változás, esélyes, hogy az egy ismeretlen vagy még nem is létező vállalattól fog jönni, ui. a jelenlegi vállalatok, mivel ki kell szolgálják a piaci igényeket, azaz kell fejlesszék az újabb eszközöket, rugalmatlanok, nincs elég kapacitásuk arra, hogy valóban valamilyen forradalmi megoldással álljanak elő, amivel versenyelőnyre tehetnek szert. Ebből a megközelítésből pedig most, különösen a mesterséges intelligencia segítségével, nem elképzelhetetlen, hogy valaki hatalmas versenyelőnyre tesz szert.
De ne készüljünk az okostelefon temetésére, legalábbis egyelőre ne! Különösen azért, mert két év múlva következik a nagy évforduló: 2027-ben a 20. születésnapját fogja ünnepelni az iPhone. A tizedik születésnap alkalmával dobta piacra az iPhone X-et, ami szakított az akkori formavilággal, bevezette a teljes képernyős kialakítást és a FaceID-t. Mondhatjuk tehát, hogy a jubileumi iPhone nagy változásokat hozott, és minden jel arra mutat, hogy érdemes erre számítani a jövőben is! Az Apple-ügyekben jártas Mark Gurman szerint a két év múlva érkező nagy dobás a hajlítható kijelzővel szerelt iPhone lesz, amelynek a kijelzője teljesen gyűrődésmentes lesz, a jelenleg elérhető konkurens modellekhez képest, amelyeknél kinyitott állapotban a kijelző közepén van egy kis gyűrődés.
Továbbá a jól értesült elemző arról is beszámolt, hogy a hajlítható iPhone mellett – amely egyre nagyobb lemaradása az Apple-nek – érkezik egy teljesen új kijelzőtechnológia is, amelynek a különlegessége az lesz, hogy a FaceID szenzorjai már teljes egészében a kijelző alatt lesznek, az előlapi kamerával együtt.
Kérdés, hogy ezekből a híresztelésekből mi fog megvalósulni, azonban az már biztos, hogy erre hamarabb fény derül, mint arra, hogy hosszabb távon mi lesz az okostelefonok sorsa.