2020. február 19., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tulajdonképpen a délutáni alvás dicséretét kívántam volna elzengeni mindenhonnan begyűjtött mellék- és főállású szavakkal. Mert nem szégyen, kedves olvasó, bevallani, hogy olykor, gyakran, naponta, évente egy-két alkalommal, de ebéd után ledőlsz egy kicsinyég. Így öregesen, mikszáthosan egy rövid szunyókára. Hogy aztán ebből lehet akár kétszer egy órácska is, az már tényleg nem a te hibád, a természetedbe, az életműködéseidbe ekként van bekódolva.

Ez az, megvan a kulcsszó: az alvás benne van a pakliban, nem lehet megúszni, kiciglizni, elmaszatolni. A délutáni a legtöbb ember számára afféle ráadás, pótóra, különjárat, ajándék. Tudom, gyermekkorodban nem így értetted, érezted, értelmezted. Akkor áldozat voltál, fölösleges marhaságnak, időpocsékolásnak tűnt, fékevesztett felnőtt hozzátartozók – anyák, nagyanyák, dadusok –, óvó nénik és pesztrák által diktált terrorcselekmény, merénylet vagy fakszni (ha még emlékszel erre a szóra) személyes szabadságod – értsd a játék – ellen. 

Amint kinőttél a kisiskolások számára fenntartott privilégiumokból, és az önmegvalósítás merész bérceit akartad meghágni, már szó sem lehetett a délutáni szunyáról. Ostoba, kispolgári csökevény, a drága idő pazarlása, a felmenők bekattant monomániája, de nagyapád, apád, a személyi szabadság és az állampolgári jogok korlátlan tulajdonosa mégis lefeküdt, és ilyenkor lábujjhegyen kellett óvakodni a lakásban, az ajtó akaratos és figyelemfelhívó becsapását, mely személyiséged, jellemed cselekvési szimbóluma volt, kénytelen voltál felfüggeszteni, ha nem akartál cirkuszt.

Dolgozni úgy jártál, ma is úgy járnak az emberek, urak és igavonók, hogy a délutáni szunyára kiválóan alkalmas időzóna nem létezik, az itáliai szieszta vágyálom, egyszerűen nem érvényesíthető, mert a munkanap később kezdődik – főleg Váradtól nyugatra –, és délután négy-ötkor, sőt 18 óra 30 perckor vagy akár este nyolc után ér véget. Nincs délutáni alvás a boltokban, közhivatalokban (bár az ügyed intéző hivatalnok alvajáróan lassúdad) és az állomásokon, még a két váltásban dolgozó nők számára sincs fenntartott szundiszünet, mert a hagyományokhoz ragaszkodva kötelező a sebtiben bekanalazott vagy ráérősen elporlasztott (est)ebéd előkészítése, a közös családi étkezés, egy tányér meleg leves párolgása, amelyről anyukád ezerszer azt tanácsolta, kötötte feledős lelkedre: édes fiam, legalább azt vedd magadhoz naponta. És akkor már az élet-show nemcsak a délutáni alvásról szól, hanem a táplálkozás gyönyöréről/gyötrelméről is.

Na de mi van akkor, ha az ember munkanélküli, betegállományban van, kórházban lábadozik, vagy csak úgy szőrén-szálán nyugdíjas? Számos lehetőség közül választhatsz: betegtársaiddal traccsolsz, sakkozol, kártyázol. Sétálsz egy nagyot a szobában, előveszed a könyvet, benne a jel napok óta – egy darab kemény papír, régi fénykép, csicsás könyvjelző, rádiót hallgatsz, kinyitod a tévét, mert épp megy az a török sorozat, amelyben Szulejmán brazilból törökkávét főz Izaurának, és elcsábítja fél kézzel a hegyi doktor nejét, mindezalatt a másik doktor, tudod, az a morc, szolgálatban van, és meggyógyítja az autópálya-rendőrök Rex kutyáját. Vagy az idő múlatására ágynak dőlsz a szó nemes értelmében, és alszol egy pihentető jó mélyet. Páratlan a délutáni alvás, jegyzed meg kezed dörzsölve később, esténként a tévé előtt.

Mialatt a délután fénypoharát fenékig üríted Morpheus oldalán, családod óvatosan lépdel, settenkedik körötted a többi (kór- és idő-) termekben, konyhákban, folyosókon, tömegszálláson, a történelemben, az ajtót vigyázva teszik be, nem nyikorgatják a padlót, a vízöblítős mellékhelyiségben a lehúzás sotto voce művészi változatát valósítják meg sikerrel, nem kerregtetik a villanyos kávédarálót és a kétütemű kukoricamorzsolót, a szinkrofazotront is repülőmódra állítják, suttogva veszekednek a konc felett, mert az öreg alszik. Micsoda alvókája van! – irigylik kánonban.

Pedig fogalmuk sincs, hogy milyen gyötrelmesen hosszú az éjszaka, és alig várja, hogy hajnalban kávét főzhessen, és unokáját óvodába-iskolába vigye, megsétáltassa a família imádott ölebét, vagy a kenyérboltban megvásárolja az egész családnak a ropogós meleg kiflit. 

Legalább azt.