Zajlik az energetikai árszabályozásról elfogadott, szeptembertől érvényes 119. sürgősségi rendelet parlamenti vitája. Miután az ágazati szereplők már a rendelet elfogadásakor jelezték, hogy komoly gondok vannak benne, az ezt törvénnyé emelő folyamat során, úgy tűnik, újabb hibákat is sikerül elkövetni ahelyett, hogy legalább a meglevőket próbálnák orvosolni. Nagy káosz lehet a végeredmény.
A rendeletet a héten megvitatták, és el is fogadták a szenátusban, ahol voltak módosító javaslatok is. Az egyik, kétségtelenül nemes szándéktól vezérelt ilyen módosítás szerint például a nagycsaládosok akkor részesülhetnének a kompenzált árban, amennyiben a gyerekeik tanulnak, és az iskolakerülés automatikusan kizárná ezeket a családokat a kedvezményezettek köréből. A kritériumok is megérnének egy külön vitát, de maradjunk itt annyiban, hogy ha ezt a jelenlegi formájában iktatják törvénybe, akkor az a gyakorlatban alkalmazhatatlan lesz. Mert ahhoz, hogy az energiaszolgáltatók törvényes számlát küldhessenek a fogyasztóknak, ki kéne vallatniuk a tanfelügyelőségeket az ügyfeleik által nevelt nebulók adatait illetően, aztán meg reggelenként számlálhatják a kölköket az iskolakapuban. És ez csak egy bökkenő amellett, hogy – az ágazati szakértők szerint – egyébként is sikerült annyira bonyolult feltételrendszert kitalálni a jogszabályban, hogy minimum 5-6 hónapot igényelhet egy olyan informatikai alkalmazás elkészítése, ami ezeknek a kritériumoknak megfelelően képes legális számlákat kibocsátani. Kérdésnek már csak annyi maradna így, hogy ha most fél évig nem lesz számla, majd a tavasszal zúdítanak egyet a nyakunkba, benne a teljes téli fogyasztással, akkor nemcsak a nagycsaládosoknak lesznek itt fizetési problémái, hanem legalább a társadalom kétharmadának a jelenlegi bér- és energiaárszintek mellett. Pláne úgy, hogy a szeptembertől érvényes kompenzációs szabályok hatásköre alól teljesen kivették a nagyobb vállalatokat, így alighanem csődhullámot hoz majd a tél a közel másfél millió munkavállalót foglalkoztató nagyipari szektorban.
Kis szerencse, hogy a rendelet törvényerőre emelésének folyamatában a parlament képviselőháza a döntő fórum, tehát itt még sikerülhetne az előbb említetthez hasonló alkalmazhatatlan kritériumokon javítani. De abból kiindulva, hogy az előző árkompenzációs rendelet alkalmazása sem ment simán, és a gondokat látva a kormányzatnak esze ágában sem volt bevonni a kérdéskörben érdekelt cégeket és szakértőket az új rendelet kidolgozási folyamatába, derűlátásra kevés okunk van. Miután a valóságtól nem várható el, hogy haptákba vágva magát teljesítse generalisszimuszunk parancsait, a várható műsor az, hogy kijön a törvény, aztán a szolgáltatók és a politikusok bőszen szidják majd egymást, amiért a gyakorlatban nem működik. Legalább nem lesz unalmas, ha már úgyis sokba fog kerülni a végén.
