Tapasztalt utazó vagyok. Ezt bizton állíthatom magamról. Ennyi sok röpködés után már szereztem némi tapasztalatot, ismeretet és megsejtést.
Tapasztalt utazó vagyok. Ezt bizton állíthatom magamról. Ennyi sok röpködés után már szereztem némi tapasztalatot, ismeretet és megsejtést. Bármely sík vagy hegyes terepen habozás nélkül el tudok tévedni, magabiztosan indulok el a rossz irányba térképpel a kezemben, míg észre nem térítenek útitársaim vagy a műholdas forgalomirányító GPS. Biztonságosabb és könnyebben kezelhető, mint a GDP. Vagy pláné a GPU. (Még tudok ilyen g-s rövidítéseket, pl. a GTÁ, amiről a harmadik osztályban tanultunk, és azt jelenti, hogy gép- és traktorállomás. Ma már nincs, csak repülőgép és terminál állomás.)
Könnyedén elfogadom az újratervezést kiruccanásaink alkalmával. Szemrebbenés nélkül megyek át a biztonsági kapun. Úgyis tudom, hogy valami csicseregni fog rajtam. Ezzel is értelmet adok az ott ácsorgó reptéri alkalmazottnak, aki visszaküldhet, és udvariasan rám szól – igaza százszázalékos tudtában –, hogy ürítsem ki a zsebeimet, a fejemet, a véredényeimet. Legyek ragyogóan fémtelen. Türelmesen várom, amíg a forgódobon felbukkan a csomagom, nem tolakszom, nem kapdosok a másé után. Fel vagyok címkézve, különös ismertetőjelekkel cicomázom fel a poggyászomat. Én így poggyászolok.
Apropó: csomagok. Olvasom, hallom és látom öt érzékszervemmel, hogy egy bizonyos ír légitársaság (neve hasonlít a nagy sikerű amerikai film címéhez, a Ryan közlegény megmentéséhez) mostanában nem viszi magával az utazóközönség retyerutyáit. Holott erre a jegykiadás és a megfelelő fizetség elfogadásának pillanatában, jogilag számonkérhető ígéretet tett. Benne van a légi járművet működtető gazdasági társulás, társaság szabályzatában. De, mint mondják sokan környezetemből, a társaság urainak kapzsisága és lelkiismeretlensége folytán többet vesznek el az utastól (túlsúlydíjban), mint amennyit nyújtani tudnának súlyszállításban. Ez is egy neme a súlylökésnek. Odébb.
Én a dolgok másik oldalát is megtekinteném. Nem mintha a mondott fapadon szorongató pajtások védelmére kelnék. Csupán arra gondolok, amire a pilóta: a biztonságos repüléshez ekkora (csakis túlsúlyokból álló poggyászokkal) terüvel elindulni korántsem veszélytelen. Az utasok élete – gondolom, a pilótával egyetemben – mégiscsak fontosabb, mint az egyet-mások: báli ruhák, traktornehezékek, csatabárdok és drótkötélpálya-matricák. Így aztán a csomagok vagy azok nagyobb része ottmarad a reptéren a poggyászhuszárok keze között, és másnap vagy harmad-, hatodnapra érkezik meg. A szerencsésebbekét már az utazás befejezése után feldobja a forgódob. A pechesek pedig naponta kimennek a célállomás repterére, és tudakozódnak. Amennyiben beszélnek idegen nyelveket, és rendelkeznek felsőfokú nyelv- és érettségi vizsgával, valamint vasidegekkel.
Ámde, mondom a magamét: valami nincs rendben az utasoldalon sem. Az utas szeretne olcsón repülni, gyorsan ott lenni, ezért választ egy faszékes járatot. On-line vásárol jegyet. Aztán hat bőrönddel és négy kézitáskával indul neki, nem nézi meg a repülőtársaság feltételeit, hajlandó a csomagdíjakat kifizetni, azzal egy csöppet sem törődik, hogy mekkora is a gép teherbírása. Őt bizony ez a dolog nem érdekli, mert fel volt mentve repüléstanból, fizikából és más efféle hülyeségből. Ő nem fejtörést szeretne, hanem nyaralni a Kanári-szigeteken a kötelező felszereléssel, ruhatárral, cipőraktárral, golyóálló mellénnyel – sohasem tudhatja az ember külföldön, mikor keveredik golyózáporba –, és más kiegészítőkkel. Elvégre egyszer nyaral az ember egy évnegyedben.
Magyarán: a kelet-európai utazók döntő többsége rengeteg fölösleges holmit visz tíz napra magával, amikor repülőre ül. Csomagjai nagyok, ormótlanok, feleslegesen súlyosak. Nem kivándorló, sem menekült. A légitársaságok nincsnek felkészülve ekkora csomagolási ostobaságra, flancra, haszontalan elegancia-hetvenkedésre.
A tapasztalt racionális utazó kis kézipoggyásszal indul nyaralni, amelyben a legszükségesebbek vannak: két-három póló, zokni, alsónemű, rövid-/hosszúnadrág, zsebkendő, tisztálkodási és szépítőszerek, gyógyszerek, naptej. Esténként kimossuk dolgainkat, és műanyag késsel vagdaljuk a szobában az arabnál vásárolt nasit. Különben telefonnal a kezünkben nyaralunk, szelfizünk. Aki pedig kaszinóba készül, éjszakai tobzódásokra, udvari bálra, császári fogadásra, az utazzon bársony VIP-padossal. Oda minden felfér. Még a hülyeség is.