2021. november 27., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Igen, olvashattak már róla, hogy Romániában bekövetkezett az, amitől mindannyian tartottunk: a humanitárius katasztrófa. Azelőtt pedig cikkeztünk arról is, hogy mi váltotta ezt ki: országunk fejlett medicinai ismeretekkel rendelkező lakossága hatvan százalékának nem áll szándékában beoltatni magát (tisztelet a kivételnek, azoknak, akik egészségi okokból nem tehetik meg). Persze, fel lehet róni, hogy na, megint az istenverte Covidról szól a véleménycikk, de mit tegyünk, ha most tényleg ez a legégetőbb problémánk? Emlékezzünk vissza: másfél évvel ezelőtt elszorult torokkal néztük az olaszországi híreket, a kezdődő karantént, a lakásaikba zárt embereket, a memóriába vésődő videót a szombat esténként a saját erkélyéről diszkót varázsoló lemezlovasról, aki az összes szomszédját kicsalogatta bulizni a teraszra, mert hiába a kór és a távolságtartás, a dolce vita soha nem érhet véget. Arra gondoltunk akkor: ott több ezren már elkapták a betegséget, több százan meg is haltak, szegény fejük, mi lesz ebből? Hiszen akkor még nem volt mód megelőzni a (nagy) bajt. Aztán arra gondoltunk, hogy egy év, és lejár, majd két év, és lejár, csak nem tart négy évig, mint a spanyolnátha, könyörgöm, eltelt azóta száz év, fejlődött a világ, ötven éve kisunnyogtunk az űrbe. És erre most, amikor a viszonylag nyugis nyár véget ért, bumm a fejbe, kirobbant a negyedik hullám, megtalált bennünket a negyedik variáns, a mutálódott, redves anyaszomorító, és ott tartunk, hogy azokat az olaszországi felvételeket, amelyeket anno szörnyülködve néztünk, meghaladta a romániai valóság. És mindez miért? Nos, ennek számos oka van, oldalakon keresztül lehetne boncolgatni a politikától a közéletig, de egy kiugróan jellemző okot bármikor felhozhatunk: mert a Balkánon élünk. Ahol mindenki – de legalábbis az ország hatvan százaléka – büszke egyéniség, orvosdoktor, de ha nem, azért nem, mert ahhoz is túlképzett, szabad akarata van, nem kísérleti nyúl, nem áll be a nyájba, hiszi, hogy csupán az istenhit megvéd a kórokozóktól, tudja, hogy az összeesküvés-elméletek száltól szálig igazak, nem áll be a sorba, őt nem lehet manipulálni, meg amúgy is, a külföldi kutatók mind ki akarnak nyírni bennünket, a média pedig ordináré módon hazudik. 

Persze, ezen hatvan százalék valószínűleg soha nem gondolkodott el azon, hogy ha a vakcinafejlesztő koponyaéscsontokrendbéli, a Bucsecs alá Indiába vezető alagutakat fúró gyíkemberek ki akarnák irtani az emberiség felét, akkor azt nem a fizető, fogyasztó, adózó társadalmi rétegekkel kezdenék (mégsem lehetnek ennyire hülyék, ha már alagutat fúrtak a Bucsecs alá!), hanem kotyvasztanának egy ebola-variola szukkot Afrikának, hogy – a népszerű konteó ellenére – nem kapják el a Covidot az oltástól, hogy azok, akik kifejlesztették, enyhén magasabb képzettséggel rendelkeznek, mint ők, hogy hiába kiáltanak diszkriminációt, ezen diszkriminációnak ők nem az áldozatai, hanem éppen ellenkezőleg, ők az okai, hogy nagy átlagban ők szórnak gennyes szutykot a közösségi médiában azokra, akik beoltatták magukat, és nem fordítva, valamint – és ez a leglényegesebb – hogy minden struccmanőver ellenére a tények tények, és itt emberéletekről van szó! A sajátjukról, a szeretteikéről, a barátaikéról. És mindazokéról, akikkel az előbbiek találkoztak. Van az a pont, amikor a közösségi felelősségtudatnak fölül kell írnia a szabadság fals egén szárnyaló egót, de ismét bebizonyosodott, hogy itt, a Balkánon, nincsen ilyen határ. Köszönjük meg az originál, meg nem törő, felsőbbrendű és mindenből túlképzett hatvan százaléknak, hogy az ország a Föld szégyenfoltja lett, hogy a WHO-nak a világon elsőként szakértőket kellett ide küldenie megoldani a válságot, hogy nem lehet nekik elmagyarázni, hogy igen, tudjuk, az oltás nem véd, de jelentősen csökkenti a veszélyt, hogy ha ez így megy tovább, még évekig kell a jelenlegi körülmények között élnünk. És akkor majd rólunk fognak videókat mutogatni a neten: „– Figyelj, Giovanni, ezek a marhák még mindig a teraszon buliznak, mint mi tíz évvel ezelőtt! – Tudom, Marco, de nem látod, hogy milyen büszkén?”