2024. november 27., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tamás bátya példázata

  Tamásról már beszéltem. Boldog nyugdíjas; nincsenek anyagi gondjai és tűrhetően szolgál az egészsége. Ő is olyan zsörtölődős fajta, akárcsak én. A nézeteink is hasonlítanak, talán azért, mert annak idején ugyanazokat a filmeket láttuk és könyveket olvastuk. A jelenlegi rendszerrel meg van elégedve, de csak nagyvonalakban. Erről így beszélt a minap: „Ádámhoz hasonlítok, Madách Imre főhőséhez, de nekem nincs akkora szerencsém, hogy Lucifer vezessen végig a világtörténelem panoptikumán, s mutogassa meg a különféle társadalmi rendszereket, kritikával illetve mindahányat. Hál’ istennek csak két rendszert ismerek; jót és rosszat a mostaniról, meg az előzőről is egyaránt mondhatnék. Mindkét rendszer hajlamos a túlzásokra, az előzőnek a szabadság megnyirbálása volt a kedvence, a mostani pedig túlontúl szabados. Régen egyszerűbben adminisztráltak bizonyos dolgokat, most hiába van ezer és millió számítógép, mert úgy elkomplikálják az életünket, hogy ihaj. Pár éve, Pesten, azt ígérte az egyik miniszterelnök-jelölt: ha nyernek, akkor a nép egyszerű fia söralátét nagyságú papírra írhatja meg az adóbevallását. Ígéret maradt ez is, mint a többi. Úgy látom, hogy a lónak hol az egyik oldalán vagyunk, hol a másikon, de nyeregben soha.”

 A minap hosszasan sorolta a ’nem tetszik’-típusú példákat. „Amikor ’89 karácsonyán falhoz állították a diktátor házaspárt, akkor azért fohászkodtam, nehogy majd egyszer visszasírjuk azokat az időket. Még nem tartunk ott, de van néhány dolog, amit az új fiúknak nem sikerült megoldaniuk. Negyven éve költöztünk ide, a bútor még le se volt pakolva a dubáról, már azzal jött Karcsi bácsi, ne késlekedjek átmenni hozzá, hogy beírja a család tagjait a házkönyvbe. Fölöslegesen izgult, mert egy ilyen regisztráció nem élet-halál kérdése. Másnap beírt a könyvbe, ő pedig öt évvel ezelőtt kiiratkozott belőle, de már nem volt, aki beírja az eltávozása dátumát. Ugyanis megszűnt a házkönyv, úgymond ’sérti a szabadságjogokat’. Magas ez nekem, mint csirkének a hokedli, hogy miért kell egy logikus és szükséges nyilvántartási kötelezettséget ilyen mondvacsinált okokkal megszüntessenek. 1990 után aztán annyi költözködés volt a blokkunkban, hogy ember legyen a talpán, aki rekonstruálni tudná az eseményeket. Hogy ez miért fontos? Nem ’borzasztó’ fontos, csak ’eléggé’. Példákat mondok, hogy jobban megértsed. Miután a benne lakók megvették az állam által épített lakásokat, kampánya lett a lakásvásárlásoknak. Volt olyan esztendő, hogy három lakás is tulajdonost cserélt; nincs ezzel semmi baj, lassan megszoktuk az új arcokat. Azért volt kellemetlen a sok változás, mert az összeszokott közösségbe olyan fazonok érkeztek, akikre semmilyen szinten nem lehetett számítani. Egy ideig Sanyi bácsitól kértük kölcsön a pisztolyfúróját, a helyébe költöző mukihoz már hiába mentünk.

 A negyedik emelet egyik lakásába egy galaci fickó költözött, rendetlen, lármás ember, kiterjedt rokonsággal. Valami öt évig élt itt, kezdetben módos embernek látszott, aztán kiderült, hogy bankkölcsönből vett bútort, autót s egyebeket. Egy idő után egyre nagyobb tartozásai voltak a közköltségek listáján, ami addig számít magánügynek, amíg nem zavarja a szomszédait. Amikor a tulajdonosi társulás képviselője egy héten kétszer is eljött a tartozásai miatt, majd a banktól is jöttek kíváncsi személyek, akkor már nagyon untuk a fickót. Egyszer csak eltűnt, többé nem láttuk. Utóbb derült ki, hogy az egyik havere megtanította: költözz a Kárpátoktól délre, ott aztán elvegyülsz a tömegben. Még hónapokig keresték a hitelezői, aztán valaki megvette a lakását, ügyvéden keresztül rendezve az adásvételt, kifizetve a tartozásait is. 

 Egy lakásba cégtulajdonos albérlők költöztek. Talán négy év múlva összepakoltak, elmentek. De nem szóltak sem a banknak, sem az üzletfeleiknek, hogy a cégük székhelyet változtatott, ezért még három év múltán is érkeznek levelek a volt címükre, amiket a postás hűségesen visszavisz ’a címzett ismeretlen’ megjegyzéssel. A harmadik lakásba is be volt jelentve egy cég – amolyan ’mostoha sógor idegen komája’ alapon –, de annak a tulajdonosai soha, egy órányit sem ültek a cég székhelyén. A lakást eladták, az új tulajdonosnak fogalma sem volt, hogy a cégbíróság nagykönyvében virtuális lakótársai is vannak. Nem érem fel józan ésszel, ezért kérdem meg: hogyan lehetséges, hogy egy cég az aktáit ne a székhelyén, a nagykönyvbe bejegyzett címen tartsa. Olyan büntetést akasztanék az ilyenek nyakába, hogy rögtön megtanulnák a rendet.

 A legújabb őrültségről a március 29-i Népújságban olvastam. A kormány által adott fűtési támogatást bankkártyán kapnák meg a jogosultak, de bajok vannak, mert aszongya: »vannak olyan jogosultak, akik az előírások miatt háborognak, mert a fogyasztási helynek szigorúan egyeznie kell a személyiben szereplő lakcímmel. Azok, akik egy ideje más lakcímen élnek, ott fogyasztanak, de elmulasztották bejelenteni az új tartózkodási helyüket…« azok most megtanulják, hogy rendbe kell rakniuk a dolgaikat. Panasznak helye nincs, viszontlátásra.” 

 A szerző kiegészítése. Ismerve a hazai káoszt, még azt is el tudom képzelni: valaki úgy kap kormánytámogatást, hogy papíron minden stimmel, csak épp nincs rászorulva, mert a rokonai nevén három blokklakása van, külföldi diákoknak bérbe adva, azokból pedig annyit tejel, amennyit nem szégyell. Csak értő szemmel kell figyelni a tévé híreit, az arra fogékonyak jó recepteket találhatnak a könnyű meggazdagodásra. Lelkük rajta… 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató