2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi rendező november 14-én a Pesti Vigadóban vehette át az eddigi munkásságát elismerő rangos művészeti kitüntetést.

Sajtótájékoztatón Török Viola és Kovács Levente (Fotó: Antal Erika)


A marosvásárhelyi rendező november 14-én a Pesti Vigadóban vehette át az eddigi munkásságát elismerő rangos művészeti kitüntetést. Laudációját az ünnepségen dr. Kovács Levente, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott konzulens professzora terjesztette elő. Az alábbiakban a szöveg rövidített változatát közöljük. 
Laudáció
1983 óta ismerem Török Viola művészi tevékenységét. Első alkalommal a sepsiszentgyörgyi zeneiskola növendékeivel színre vitt, igen költői, légiesen képzeletdús Szentivánéji álom című zenés színpadi játékát látva figyeltem fel különleges képességeire, melyek révén igen egységesen társította a szöveg, a zene, a mozgás kifejezőeszközeit, ugyanakkor erőteljes pedagógusi rátermettséggel irányította a többnyire 10-14 éves gyerekek népes, közel 50-főnyi csapatát (melyből később több jeles színész nőtt ki, pl. Váta Loránd, Márkó Eszter és mások). Ez alkalommal kialakult kedvező benyomásaim is segítettek abban, hogy Németországból való visszatérése után örömmel fogadjam jelentkezését az általam irányított rendezőosztályban, a marosvásárhelyi – akkoriban még – Színművészeti Egyetemen. Ebben az osztályban kiemelkedő tehetsége, rátermettsége a legjobb eredmények elérését eredményezte. Ő nyerte el az egyetem vezetősége által kiírt pályázatot, melynek alapján megrendezhette a Stúdió Színházban nyilvános vizsgaelőadásként Shakespeare Othello című színművét. Az egyetem elvégzése után fokozatosan alakult ki sajátos rendezői nyelvezete, melyben eredeti módon ötvöződik a darabok szövegének egyéni olvasata, valamint a filozófiai és költői rétegek feltárása. A személyes stílusjegyek egyre határozottabb érvényesítése során rendezői művészetében sajátos színpadi látványvilág megteremtését tapasztalhattuk sokszínűen kibontakozó alkotómunkájában, melybe sajátosan eredeti látásmódja révén szervesen épülnek be az erdélyi irodalom, költészet és folklór alapos ismeretéből táplálkozó néptánc- és népzenei elemek. Rendezői stílusának ezek a jegyei külön színt képviselnek az erdélyi magyar színházművészetben.
Felsorolt erényei talán a legjellemzőbb módon Tamási Áron darabjainak színrevitele során érvényesülhettek, mivel az író sajátos, erdélyi ízekben bővelkedő költői világának színpadi nyelvre való átültetése kínálta Török Viola számára a legszervesebb megoldásokat. Sorolhatjuk akár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál, akár a Spectrum Színház és a Csűrszínház közreműködésével színpadra állított előadásait (a Hullámzó vőlegény, illetve a Vitéz lélek című sikeres produkcióira utalhatunk), vagy a Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen rendezett Boldog nyárfalevél, illetve Tündöklő Jeromos című előadásokat. Különösen a mikházi Csűrszínházban a zárt színpad és a különleges természeti szépségű nyitott tér egyidejű használata adott alkalmat számára egy varázslatos színpadi atmoszféra kialakítására. Az itt kihasznált kivételes lehetőségek révén rendezői világa változatos gazdagsággal bontakozott ki az említettek mellett olyan előadásokban is, mint a Szép magyar komédia, a Vérnász, a Vihar vagy a saját adaptációban színre vitt, Móricz-szöveg alapján rendezett Boszorkány.
Török Viola sorozatos törekvései szükségszerűen vezettek egy saját színházi műhely, a magánintézményként működő Spectrum Színház megteremtéséhez. Itt a módosult, stúdiószínházi környezetben, saját társulattal nyílik alkalma olyan műhelymunka kiteljesedésére, melyben az igényes irodalom, az erdélyi szellemiség és az egyetemes értékek egyaránt otthonra lelnek. A Spectrum Színháznak ez a felvállalt missziója egyedi hangulatával, stílusával, tartásával – akár saját produkciói, akár befogadott előadásai révén – új színt képviselhet nemcsak a város gazdag színházi életében, hanem tágabb értelemben az erdélyi magyar színházkultúrában is. A produkciók fogadtatása, a közönség fokozódó érdeklődése és elismerése már most, a kezdetekkor igazolja a bátor kezdeményezés létjogosultságát.
Mindezeket összevetve: 
az intézményteremtés elkötelezettsége, az igényes kultúra szolgálata és művelése, az erdélyi hagyományok ápolása és az egyetemes kultúra (Shakespeare, Csehov, Ibsen, Molière, Gogol és mások) értékeinek felmutatása olyan áldozatos életmű kiteljesedését jelzik, amelynek alapján messzemenően indokoltan méltónak tarthatjuk Török Violát, a határozott küldetéstudattal és a hivatás iránti példás alázattal megáldott mandátumos művészembert a jeles elődök által megtisztelő rangra emelt Tamási Áron-díjjal való kitüntetésre. 
 
Kelt: Marosvásárhelyt, 2015. október 4-én
Dr. Kovács Levente rendező, egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professor emeritusa
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató