Szűkös költségvetés és személyzethiány

Tavaly október óta Miklea Hajnal Katalin tölti be a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezérigazgatói tisztségét. Az intézményvezetővel, aki több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a szociális ellátás és gyermekvédelem terén, az idénre tervezett beruházásokról, a személyzethiányról, illetve a mindennapi munkájuk során tapasztalt nehézségekről beszélgettünk. 

 

– Az utóbbi években folyamatosan gondot okozott a szociális szférában tapasztalt személyzethiány. Jelenleg is szembesülnek ezzel az igazgatósághoz tartozó intézményekben?

– Tavaly júniusig nagyon alacsonyak voltak a bérek a szociális szférában, ugyanakkor, valljuk be, nem könnyű munka például fogyatékkal élőkkel dolgozni. Szerencsére tavaly elég sok munkatársat sikerült alkalmazni. Miután tavaly növekedtek a bérek a szociális szférában, azt tapasztaljuk, hogy már nincs olyan méretű elvándorlás, illetve személyzethiány, mint azelőtt. Sajnos a törvény előírásai értelmében két kollégától meg kell válnunk ahhoz, hogy egyet tudjunk alkalmazni. Ez nem is lenne akkora gond, mivel idén is elment hat kolléga, tehát felszabadult hat állás, amire három új embert tudnánk alkalmazni, viszont a költségvetésünk nem engedi meg. Az igazgatóság idei költségvetésében a bérekre előirányozott összeg csupán nyolc hónapot fed le, tehát a jelenlegi alkalmazottak bére sincsen fedezve az év végéig. Bízunk az év közepéig beígért költségvetés-kiegészítésben. Jelenleg 270 betöltetlen állásunk van. A gyerekvédelmi részen nincsenek jelentősebb gondok ezen a téren, viszont súlyosabb a személyzethiány a felnőtteket gondozó központokban. A standardok szerint ezekben a központokban a személyzet és az ellátottak aránya egy az egyhez kellene legyen, ami azt jelenti, hogy például, ha Marosvécsen 300 ellátott van, akkor ugyanennyi alkalmazott kellene legyen. Marosvécs viszonylag jól áll, de nagyon rossz a helyzet a segesvári központunkban, ahol 23 alkalmazottra 43 beutalt jut. Legfőképpen ápolókban, illetve beszerzési szakemberekben van hiány. 

– Lévén hogy a bérek sincsenek fedezve egész évre, tudnak-e idén nagyobb lélegzetű beruházásokat tervezni?

– Az idei költségvetésünkben a bérköltségek legtöbb nyolc hónapra vannak lefedve, a többi költségre, a számlák kifizetésére, a gyógyszerek beszerzésére, az élelemre, azaz kimondottan arra, ami az ellátottakat szolgálja, legtöbb hat hónapra elegendő az erre elkülönített összeg. Mindemellett a szükséges kisebb-nagyobb javításokat próbáljuk elvégezni az idén is. Illetve két nagyobb beruházásunk van, az egyik a dicsőszentmártoni családi típusú ház bővítése, a projektet már tavaly elindítottuk, és idén kerül sor a konkrét kivitelezésre, manzárdszinttel bővül a ház. Egy másik jelentős beruházás a szászrégeni neuropszichiátriai rehabilitációs központot érinti, ahol 50 felnőtt 

sérültet látnak el, ennek a központnak nincs konyhája, ezért egy konyhát és egy étkezőt alakítunk ki ott. 

– Milyen tendenciát mutat a rendszerbe kerülő gyerekek száma? 

– Bizonyos – például az elhelyezési – szolgáltatások esetében a gyerekek száma kissé csökkent, de összességében véve tavaly mind a gyerekek, mind a felnőttek köréből jóval többen fordultak hozzánk segítségért. A gazdasági helyzet állhat ennek a hátterében, például sok szülő külföldre megy dolgozni, és nincs aki vigyázzon az itthon hagyott gyerekekre.

– Tavaly a törvénymódosítások következtében számos, szociális szolgáltatásokat nyújtó nemkormányzati szervezet esett el az addigi támogatásoktól, amelyek nappali központokban sérült gyerekeknek, fiataloknak biztosítottak fejlesztő foglalkozásokat. Sikerült-e az igazgatóságnak alternatívát nyújtani ezeknek a családoknak? 

– A tavaly óta remélhetőleg tisztázódott a helyzet, vannak olyan szolgáltatások, amelyek a polgármesteri hivatalok hatáskörébe tartoznak, ilyenek a nappali foglalkoztatók, függetlenül attól, hogy sérült vagy egészséges gyerekek képezik a célcsoportot. A törvény nagyon jól elkülöníti, hogy mi az, amit a helyi, illetve megyei önkormányzatok, illetve amit mi mint igazgatóság tudunk finanszírozni. Gondolom, hogy a polgármesteri hivatalok az idéntől ezekre a szociális szolgáltatásokra különítettek el pénzalapokat, annak érdekében, hogy segíteni tudják ezeket a szervezeteket. Ugyanúgy a megyei tanács költségvetésében tavaly 600 ezer lej volt, idén pedig 800 ezer van elkülönítve azon szociális szolgáltatások finanszírozására, amiket mi nem tudunk biztosítani. Viszont nappali központok működtetésére, illetve otthoni idősgondozásra nem lehet finanszírozást igényelni. 

Egyértelmű, hogy nagyon nagy segítségnek bizonyultak a szülők és gyerekek számára azok a szolgáltatások, amelyeket ezek a civil 

szervezetek nyújtottak, ennek alternatívájaként próbáltunk olyan ingyenes szolgáltatásokat keresni – a kisegítő iskolák révén –, ahol ugyan mozgásterápia nincs, de legalább logopédiai, pszichológiai tanácsadásban részesülnek a gyerekek.

Ugyanakkor működik az igazgatóság keretében egy mozgó kezelőközpont, ennek lényege, hogy a kollégák heti két-három alkalommal kimennek olyan családokhoz, ahol fogyatékkal élő gyerek van és különféle fejlesztő szolgáltatásokra szorul. Sok olyan család van, amelynek a távolság vagy az anyagi körülmények miatt nincsen lehetősége behozni a gyereket azért, hogy a fejlesztésben részesüljön. Sajnos jelenleg a mozgó kezelőközpontnak nincs külön személyzete, az állások nincsenek betöltve, de ezeket a szolgáltatásokat az adott szakosztályon dolgozó két kolléga végzi, akik bevállalták, hogy az irodai munkájuk mellett heti három alkalommal kimennek terepre a fejlesztésre szoruló gyerekekhez. Sokkal nagyobb az igény erre a szolgáltatásra, mint amennyit le tudunk fedni, de megpróbáljuk a legsúlyosabb eseteket ellátni. Van kinetoterapeuta munkatársunk, aki például megtanítja a fejlesztő gyakorlatokat a szülőknek, hogy majd otthon tudjanak dolgozni a gyerekkel. Hosszú távon nem megoldás az, hogy a kollégák az irodai munkájukon felül vállalják ezt a feladatot, ezért mindenképpen kellene erre külön szakembereket alkalmazni, vagy átcsoportosítani a személyzetet. 

– Nemrég Szászrégenben sor került egy beszélgetésre, amelynek a hivatásos nevelőszülői hivatás népszerűsítése volt a célja. Mennyire vevők a párok erre? 

– Kívülállók szemében a hivatásos nevelőszülőség csupán egy állásnak, egy biztos havi bérnek tűnhet, de ennél sokkal komplexebb, hiszen ez egy hivatás, a gyerekek, akiket elvállalnak, családtagokká válnak, és a nap 24 órájában velük vannak. Az évek tapasztalata alapján úgy érezzük, hogy a gyerek szempontjából ez a legjobb, leghatékonyabb szolgáltatás, azért is, mert háromévesnél kisebb korban kerül hivatásos nevelőszülőkhöz a gyerek, abban az életkorban, amikor a legnagyobb szüksége van egy családra. Megpróbáljuk a testvéreket együtt tartani, és a lényeg az, hogy családban, nem intézményben nő fel a gyerek. Nagyon sok hivatásos nevelőszülő van, akiknek vannak saját gyerekeik, de esetleg már kirepültek a családi fészekből, és szeretnének ismét gyerekeket nevelni. Maros megyében a január végi adataink szerint 231 nevelőszülő 431 gyereket nevel. A munkaszerződés értelmében, abban az esetben, ha semmi régisége nincs a nevelőszülőnek, akkor a minimálbért, 1900 lejt kapja, a 20 év szolgálati idővel rendelkező hivatásos nevelőszülő pedig bruttó 2251 lejben részesül. Ehhez hozzáadódnak még különféle pótlékok, például a vállalt gyerekek számának a függvényében, valamint ha fogyatékkal élő gyerek nevelését vállalja fel az illető, akkor az 25 százalékos pótlékot feltételez. Emellett jár még a gyerekpénz, illetve egy úgynevezett elhelyezési juttatás, ami 600 lej. Vidéken is egyre több a hivatásos nevelőszülő, Dicsőszentmárton, Szászrégen környékén, illetve a Nyárádmentén is vannak családok. 

A nagyobb gyerekek a családi típusú házakba kerülnek, ahol egy házaspár 8-10-12 gyereket nevel.

– Mi történik a fiatalokkal, miután betöltik a 18. életévüket?

– Addig, amíg befejezik a tanulmányaikat, maradhatnak a rendszerben, egészen 26 éves korukig. Ameddig tanulnak, maradhatnak például a családi típusú házban, azzal a családdal, amely addig nevelte őket. Abban az esetben, ha nem szeretnének tovább tanulni, 26 éves korukig maradhatnak az igazgatóság által működtetett átmeneti központokban, két erre a célra fenntartott lakásunk van. Ez valójában egy átmenet számukra a védelmi rendszer, illetve a nagybetűs életbe való kikerülés között, amikor szokják a szabad életet, de megtanulják, hogy kötelezettségeik is vannak, és közben munkát keresnek maguknak. A költségeik fedezve vannak az első hat hónapban, ott már nincs 24 órás felügyelet, viszont van pszichopedagógus, szociális munkás, aki segíti őket a munkakeresésben, az önéletrajz elkészítésében, illetve a mindennapi teendőkben. 2007-ben nyitottuk meg az első átmeneti központot, az első generáció még az egykori árvaházak lakóiból került ki, és bizony nehézségekbe ütköztek, amikor önmagukról kellett gondoskodjanak.