2018. november 14., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kényes téma, keveset beszélünk róla,

de sajnos sok családban jelen van a szülői elidegenítés. Főként válás előtt álló vagy azon átesett szülőkre jellemző, hogy a közös gyerekre zúdítják az egykori párjuk iránt érzett haragjukat, utálatukat, és próbálják a gyereket ellene hangolni, mit sem törődve azzal, hogy a bosszúállás közepette, a két felnőtt harcában felőrlődik a gyermek, akinek mindkét szülője fontos, és mindkettőre szüksége van. Ezen kényes téma különböző vetületeit boncolgatták azon a beszélgetésen, amit nemrég a marosvásárhelyi Védem Egyesület kezdeményezett. 

A családon belüli erőszak egyik formája a lelki terror. A gyerekelidegenítés ennek egy módozata, amikor a lelki és mentális bántalmazás valamelyik szülő részéről a gyerek/ek felé vagy a másik szülő ellen irányul. A jelenség csíráit már nagyon korán fel lehet fedezni egy szülő–gyerek–szülő hármas kapcsolatban, ahol gyakoriak a „látod, apád milyen”, „most is anyád miatt van az egész” típusú kijelentések, pejoratív jelzőkkel kiegészítve. Tudatosan vagy tudatalatt így kezd kommunikálni egyik vagy másik szülő, mintegy meggyőzve a gyereket a maga igazáról, az ő pártjára állítva, miközben az őrlődik középen, mert neki mindkét szülő fontos. Ennek a jelenségnek a súlyos formája a válófélben lévő vagy válás utáni szülői viselkedés, amikor az egyik szülő megpróbálja a másiktól elidegeníteni a gyereket, ami ahhoz vezet, hogy a gyerek nem akar a másik szülővel élni, csúnyán beszél vele, esetleg látni sem akarja, és manipuláció áldozataként megveti azt a szülőt, akivel azelőtt jó kapcsolata volt. Mivel magyarázható mindez? Miért viselkedik így egy felnőtt ember? Hogyan lehet ezeket a helyzeteket megelőzni, ha lehet egyáltalán? Mit tehet a sértett fél? Miként érinti ez a gyerek mentális és lelki egészségét, hogyan hat ki az érzelmi fejlődésére? – többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ – konkrét eseteket is bemutatva – a Védem Egyesület által szervezett beszélgetésen. 

A szülői elidegenedés fogalmát (Parental alienation syndrome, rövidítve: PAS) 1980-ban vezették be egy pszichiáter, Richard A. Gardner javaslatára. Ő számos válófélben lévő szülővel folytatott klinikai vizsgálatot, és elsőként fogalmazta meg a szülői elidegenedést mint tömegesen létező jelenséget. Lényegében arról szól, hogy az egyik szülő a másik ellen hangolja a gyermeket. Ez egy folyamat, melynek következménye a másik szülővel szembeni indokolatlan tiszteletlenség, ellenkezés és a teljes elutasítás. A legtöbb esetben azért kezdik meg ezt a fajta manipulációt, hogy a másik felet végleg kizárják a gyermek életéből. 

A szakirodalom szerint a manipulatív szülő nagyon finom módon éri el, hogy a gyermek kötődése és érzelmi kapcsolata a másik szülővel lépésről lépésre mérséklődjön, a folyamat végén pedig teljesen megszakadjon. Gyakran bevonja a gyereket a felnőttkonfliktusba, melyben eljátssza az áldozat szerepét, vagy épp olyan helyzetet generál, melyben a másik szülő csak negatív szereplőként tud részt venni. A szülői elidegenítés áldozataiként általában az apákat nevezik meg, holott ritkábban ugyan, de előfordul, hogy édesanyák találják magukat ebben a helyzetben. 

Édesanyák, távol a gyerekeiktől

A beszélgetésen jelen volt két édesanya is, akik saját bőrükön tapasztalták meg, hogy meddig fajulhat az elidegenítés, mennyire kiszolgáltatott helyzetben találja magát egy édesanya, amikor hónapok óta kitartóan harcol a gyerekeiért, akiket az apjuk ellene hangolt, és a törvényesen megítélt láthatást is akadályozza. És hiába kopogtatnak a hatóságok, a rendőrség, a gyámügy ajtaján, hiába bizonyítják az igazukat, nem találnak valós támaszra. Vívják ezt a harcot úgy, hogy közben nem telik el perc, amikor ne azon emésztenék magukat, hogy amíg mindez zajlik, lelkileg tönkremennek a gyerekeik. 

Ha azt mondja, utállak, az nem az ő „lemeze”

Lazsádi Csilla szociálpszichológus elmondta, gyakori, hogy a szülők közötti konfliktus esetén az egyik szülő a másikkal szembeni negatív érzéseit a gyerekre zúdítja, és rendszeresen elhangzik a kijelentés, hogy: olyan vagy, mint anyád/apád. De bármennyire is haragszunk a másik félre, a gyereknek ebben a konfliktusban nincs keresnivalója – hívta fel a figyelmet a szakember. Nem kell a problémákat titkolni a gyerek elől, tudnia kell, hogy vannak nehézségek az életben, és azokat meg kell oldani. Viszont sok esetben csupán érzi a feszültséget a családban, de nem tudja pontosan, mi történik, és nem látja, hogy mi lesz a megoldás. Ez azért veszélyes, mert elindítja a fantáziáját. Az elidegenítés kapcsán hozzátette: a gyerekek, főként óvodáskorban, fokozottan manipulálhatók. A gyerek nagyon nehéz helyzetben van, mivel szereti azt a szülőt is, akiről folyton rosszat hall, ezért védekezési mechanizmusként, mivel neki túl kell élnie a helyzetet, az erősebb fél oldalára áll, és egy idő után elvesztődik a kritikai ellenállása, és átveszi a szidalmazó szülő gondolatait. Mint mondta, nagyon ritka, hogy egy gyerek csak a rosszat lássa a szülőben, a gyerek–szülő kapcsolatra jellemző az ambivalencia, azaz egyik pillanatban borzalmasan haragszik a szülőre, mert például nem vásárolta meg neki az áhított játékot, annak ellenére szereti, és meg akar felelni neki. Tehát amikor az elidegenített gyerek a szülő fejéhez vágja, hogy utálja, az nem az ő „lemeze”.

A kérdésre, hogy milyen nyomokat hagy a gyerekben a szülők között elfajuló viszály, Lazsádi Csilla rámutatott, nagyon sok veszélyt rejt magában az elidegenítés, egyrészt megzavarja a gyerek énképét, ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a szülőktől látott kapcsolati minta majd utólag az egyéb kapcsolatait is negatívan befolyásolja. A szakember határozottan állítja, az elidegenített gyerek részéről érkező visszautasítások, illetve becsmérlő szavak ellenére a gyerekért folytatott küzdelmet nem szabad feladni, még akkor sem, ha a nehéz helyzetben lévő szülő nem tehet mást, mint továbbra is „keresi” a gyermekét. 

Tudni kell, hogy ezekben az esetekben a gyerek az egyikük pártjára állt, és az állítások hitelességét nem kérdőjelezi meg, hiába próbálja a szülő bizonyítani a saját igazát. Fontos azonban, hogy a szülő a gyerek bántó szavai ellenére se vegye fel a másik fél viselkedését, és ő se kezdje el a másikat befeketíteni. Lazsádi Csilla úgy véli, egy válás önmagában nem jár feltétlenül traumatizáló hatással a gyerekre, ha a szülők jól kezelik a helyzetet. A gyerek számára a legfontosabb, hogy védett maradjon a szülői kapcsolat. Tudnia kell, hogy a szüleinek a párkapcsolata romlott meg, de az ő viszonya a két féllel nem változik. A mindennapokban gyakori, hogy annak ellenére, hogy megromlott a párkapcsolatuk, a felek a gyerek érdekeire hivatkozva mégis együtt maradnak, hogy teljes családban nőjön fel. Családon belül is lehet egy gyerek két szoba között hírvivő, és óriási terhet jelent a gyereknek az, hogy ő tartja össze a szülőket. Neki nem dolga összetartani a családot. És bármekkora ellenszenvet is érez az egyik szülő a másik iránt a jelenben, a gyereknek tudnia kell, hogy egykor ő szeretet gyümölcseként fogant meg, és a szülei szeretetben várták őt – mutatott rá a szociálpszichológus. 

Hogy mi lehet az oka annak, hogy valaki tudatosan egykori társa ellen hangolja a közös gyerekeket, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerekek megszakítsák a másik féllel a kapcsolatot, dr. Láday Noémi pszichiáter úgy véli, bizonyos esetekben előfordulhat, hogy az illető személyiségzavarral küszködő egyén. Viszont ahhoz, hogy felállítsák ezt a diagnózist, messze nem elegendő egy-egy félórás-órás beszélgetés vele, mint amit sok esetben a bíróság elrendel, hanem hónapok vagy akár évek szükségesek hozzá. A személyiségzavaros egyén általában jól el tudja hitetni a környezetével, hogy vele minden rendben van, nincsen betegségtudata. Viszont amikor valaki azt állítja, hogy körülötte mindenki rossz, csupán ő cselekszik helyesen, az már nagy felkiáltójel a szakemberek szemében.