Szorongó kamaszok
2016-10-26 12:35:47
- Nagy Székely Ildikó
Tövig rágott körmök, karikás szemek, ingerült, tétova mozdulatok – nemcsak az időről időre frissített felmérések figyelmeztetnek, mindennapi valóságunk is azt tükrözi, hogy a tizenévesek a leginkább stresszes korcsoportok közé tartoznak.
Tövig rágott körmök, karikás szemek, ingerült, tétova mozdulatok – nemcsak az időről időre frissített felmérések figyelmeztetnek, mindennapi valóságunk is azt tükrözi, hogy a tizenévesek a leginkább stresszes korcsoportok közé tartoznak. A jelenség lehetséges okairól, az intő jelekről és a megoldási lehetőségekről Kovács Emese iskolapszichológussal beszélgettünk.
– Kisdiákokkal és felső tagozatosokkal is foglalkozol. Tapasztalataid szerint melyik életszakaszban jelentkezik leginkább a stressz?
– Minden korcsoportnál előfordulhat, de talán az ötödikeseknél a legszembetűnőbb. Minden váltás, átmeneti időszak stresszforrás lehet, az előkészítő osztályba kerülő gyerekeknél azonban ez mégsem annyira gyakori. Akkor még főleg játszással, ismerkedéssel telnek a tanórák. Ötödiktől az I–IV. osztályos minősítések helyét átveszik a jegyek, ugyanakkor egyszerre több tanár elvárásaihoz kell igazodni. Ez sokszor a szülőket is megviseli, a felnőttek szorongását, kudarctól való félelmét pedig a gyerek is átveszi.
– Mi a helyzet a nagyobbakkal, a továbbtanulást eldöntő vizsgák előtt álló nyolcadikosokkal?
– Rajtuk nem mindig vevődik annyira észre, hogy stresszesek, mi több, néha úgy tűnik, hogy nem is érdekli őket az egész. Ennek az a magyarázata, hogy a hetedikes, nyolcadikos kamaszok gyakran hárítanak. De ismerek olyan diákot is a nagyok közül, aki azzal keresett meg, hogy vizsgahelyzetben rendszerint leblokkol.
– Milyen más tünetei lehetnek a stressznek?
– Alvászavar – nyugtalan alvás, álmatlanság – is előfordulhat, aminek következtében csökken a koncentrációs készség, figyelemzavar alakulhat ki. A kialvatlanság ugyanakkor felfokozza a viselkedésbeli jellemzőket, a mozgékonyabb gyermek hiperaktívan kezd viselkedni, a visszahúzódóbb természetű még zárkózottabb lesz. Impulzuskontroll-zavar is felléphet, ez azt jelenti, hogy a gyerek nem tud uralkodni a késztetésein, például mindent kimond, ami eszébe jut, zavarja a tan-órát. Pszichoszomatikus tünetek is jelentkezhetnek, van aki fej- vagy gyomorfájásra panaszkodik, bár nincs semmilyen szervi betegsége. Ilyenkor az immunrendszer működése is gyengül, a szorongó gyerek, fiatal könnyebben megbetegszik. Főleg a kisebbeknél dühkitörés, illetve akaratos viselkedés is fennállhat, amikor a gyerek banális, hétköznapi helyzeteket utasít el, például semmiképpen nem akar fogat mosni, vagy nem hajlandó bekötni a cipőfűzőjét. Az ilyen jellegű megnyilvánulások mögött rendszerint a helyzet kontrollálására irányuló vágy áll.
– Ezek szerint már iskoláskor előtt szorongóvá válhat egy gyermek.
– Igen, ez sokszor már óvodáskorban elkezdődik. A gyermekek többsége számos fejlesztő és szórakoztató tevékenységen vesz részt, túl nagy sebességgel kap túl sok információt, amit aztán nem tud feldolgozni. Így alakul ki a kumulatív stressz. Kim John Payne gyereknevelési tanácsadó az Egyszerűbb gyermekkor – Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket? című könyvében ír erről. Egyebek mellett arról is beszámol, hogy egy menekülttáborban poszttraumatikus stresszel küzdő gyermekekkel találkozott, akiken olyan tünetek jelentkeztek, mint a felfokozott éberség, alvászavar, dühkitörés. Ugyanezeket a tüneteket londoni, jól szituált családokból származó, biztonságos környezetben élő gyermekeknél is azonosította.
– Az iskolai teljesítménykényszer mellett melyek a leggyakoribb kiváltó okok?
– Stresszforrás lehet az is, ha egy gyereket, fiatalt kiközösít az osztály, illetve ha otthon, a családban merülnek fel problémák. Ezek a stresszhelyzetek egymás kiváltó okai is jelentek, például előfordulhat, hogy a szülői elvárások miatt kezd szorongani a gyerek az iskolában.
– Hogyan segíthet a szülő, ha gyermekén észreveszi a szorongás jeleit?
– Fontos, hogy beszélgessünk a gyerekkel, éreztessük vele, hogy megértjük. Ugyanakkor a különféle művészi tevékenységeknek is van feszültségoldó szerepük. A zsúfolt napi program mellett a legtöbb gyermek nem mozog eleget, és szinte egyáltalán nincs ideje lazítani. A lazításra, pihenésre szánt idő alatt nem a televízió vagy számítógép előtt töltött órákat értem, hanem azt, amikor a gyermek sétálgat, festeget, barkácsol, olvas. Korlátozni kellene a „gépezésre” szánt időt. Lehet, hogy kezdetben unatkozik majd a gyerek, de egy idő múlva úgyis kitalál valamit. Minden gyereknek, fiatalnak szüksége van arra az úgynevezett „üres” időre, amikor nem éri semmilyen külső inger, igazán önmagával lehet. Mint már utaltam rá, jó stresszoldó lehet a testmozgás is, viszont arra is oda kell figyelni, hogy a teljesítménysportok is stresszforrássá válhatnak. Jó szolgálatot tehetnek a különféle relaxációs gyakorlatok. Magyarországon ezek már a tanrendben is benne vannak.
– A romániai tanterv viszont túlságosan leterheli a diákokat.
– Így van. Nálunk nem az átlagos képességű gyermekekhez van igazítva az iskolai követelményrendszer, mi több, még egy magas intelligenciájú gyermeknek is komoly erőfeszítést kell tenni ahhoz, hogy megbirkózhasson a napi kihívásokkal. A gyengébb képességű, netán részképességzavarokkal küzdő gyerek pedig teljesen elveszíti a motivációt. Finnországban öt-hat óra helyett napi négy órát töltenek az iskolában a diákok, a különféle felmérések szerint mégis kiválóan teljesítenek.
– Szülőként hogyan oldhatjuk a túlterheltségből származó stresszt?
– Arra kellene megtanítani a gyereket, fiatalt, hogy menedzselni tudja a rendelkezésére álló időt. Például megmutathatjuk neki, hogyan lehet részfeladatokra bontani egy összetett feladatot. Ha megtanítjuk a gyerekeinket arra, hogy kezelni tudják a felmerülő stresszhelyzeteket, sokkal többet teszünk értük, mint amikor megpróbáljuk megvédeni őket minden stressztől. A mi társadalmunkban nehezen fogadják el a szorongás okozta diszkomfort-érzést, pedig egy bizonyos fokú stressz az életünk velejárója. Az állandó stresszkerülés elszigetelődéshez vezethet. Ezért fontos, hogy a szorongóbb gyermekeket, fiatalokat is arra biztassuk, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból, vállaljanak be olyan helyzeteket, amelyektől szoronganak. Ha megteszik, látványosan nőhet az önbizalmuk. A korlátok, szorongások leküzdésének a különféle kalandparkok is kiváló eszközei, az ott átélt élmény a későbbiekben más élethelyzetekben is segíthet. Nem az a lényeg tehát, hogy egyáltalán ne szorongjon a gyermek, a kamasz, hanem az, hogy szorongásai ellenére is kövesse vágyait.
