Szómagyarító

• 2012-06-01 15:36:25

• Kuti Márta

A véletlen folytán rábukkantam a világhálón a Szómagyarító.hu közösségi oldalra. Úgy tűnik, vannak, és nem is kevesen, akik azt gondolják, hogy az idegen szavak áradata, különösen a számítástechnika és a személyi számítógép elterjedésével, igencsak nagy szókincsbeli gond.

A véletlen folytán rábukkantam a világhálón a Szómagyarító.hu közösségi oldalra. Úgy tűnik, vannak, és nem is kevesen, akik azt gondolják, hogy az idegen szavak áradata, különösen a számítástechnika és a személyi számítógép elterjedésével, igencsak nagy szókincsbeli gond. Kétség nem fér hozzá, minden idegen, elsősorban az angol nyelvből a magyarba áradó szakkifejezésnek, ha csak egy mód van rá, meg kell találnunk a magyar ill. magyarított megfelelőjét. Ha minden madár és minden növény megnevezésére gyönyörű magyar kifejezéseket találtak elődeink, akkor mi sem nézhetjük tétlenül, hogy nyelvünket elárasztják az angol kifejezések. Ezek jó része tulajdonképpen a latinból való, hisz eléggé köztudott, az angol szókincsnek jó része latin eredetű (közel 50 százaléka), csak saját képükre és hasonlatosságukra szabták.

A magyar csak az 1836. évi III. törvénycikk a Magyar Nyelvről bevezetése óta lett hivatalos nyelv Magyarországon, addig a latin meg a német uralkodott a hivatalokban. Aki elég Jókait olvasott, az tudja, hogy a patvaristák, jurátusok latinul tanultak, dolgoztak. Az Ezer év törvényei adatbázisáról idézem ezt a törvénycikket: „…Egyébiránt a nemzeti nyelv előhaladási gyarapodásának eszközlésére meghatároztatik: hogy

2. § A jelen Törvény kihirdetésétől a perlekedők a királyi Itélő Tábla előtt pereiket magyar nyelven kezdhetik, folytathatják – a Királyi Udvari Fő-Törvényszék pedig azokban Itéletet ugyan magyar nyelven hozzon.

3. § Minden hiteles kiadásoknak szokott bévezetése és befejezése hazai nyelven készíttethetik.

4. § Azon helyeken, hol a Gyülekezethez magyar nyelven mondatnak szent beszédek, az Anyakönyvek is magyarúl irassanak.

5. § Az Ó-Aradi oláh Mesteri és Papi előkészületi Intézetben magyar nyelvet tanítószék felállításáról Ő Felsége kegyelmesen rendelkezni fog.”

Nyelvünk egyetlen más európai nyelvvel sem rokon, nyelvtani rendszere azonban lehetővé teszi az idegen szavak magyarítását. Aztán vagy meghonosodnak, vagy sem, közhasznú lesz, ha elég szellemes, leképezi a fogalom lényegét és lehetőleg könnyen megjegyezhető.

Tehát a nyelvújítás nem ért véget, folyt és folyik Kazinczyék óta, anyanyelvünk tisztaságáért laikusok és szakemberek dolga és kötelessége minden beszüremkedő idegen szóra magyar megfelelőt találni, vagy kitalálni, vagy legalábbis magyarítani. Aztán a kettő versenye, használatának gyakorisága eldönti, ki kit ütött ki.

Csak néhány példa a számítástechnikából, ami megvan vagy megkerült: az internet világháló, a monitor képernyő, a maus egér, a tasztatúra billentyűzet, a szörfözés keresgélés, lájkolni is lehet, de tetszhet is valaki vagy valami, s az e-mailből is imil lesz vagy valami más, pl. villámposta, mert nemcsak kiejteni, de leírni is gond a magyar embernek stb.

Ha nem tesszük, ott az elrettentő példa, a moldvai csángóké. Ennek a magyar népcsoportnak az anyanyelve történelmi okok miatt megrekedt a nyelvújítás előtti állapotában, és az új fogalmak jelölésére a románból vette át a megfelelő kifejezést, mert ebben a nyelvi közegben élt. Aztán csodálkozik az anyaországi, de még az erdélyi magyar is, hogy miért kell őket megtanítani saját anyanyelvükre.

A válasz, ha nem is egyszerű, de világos, hogy ezt a nyelvi állapotot elkerülendő kell foggal-körömmel ragaszkodnunk páratlanul gazdag és óriási kincseket rejtő anyanyelvünkhöz, a nyelvi divatok ellen küzdenünk a lehetőségekhez mérten, és lelkiismeretünk vizsgálata után, azt követve, eldönteni: én magyar anyanyelvű polgár akarok lenni a Földgolyó bármely országában vagy sem!?

A Szómagyarítóról a Petőfi rádió 2012. 01. 12-i egyik jegyzetében olvasom: „A web 2.0 környezete ideális terepet ad a népszerű témák köré csoportosuló öntevékeny közösségeknek, és az egyik ilyen népszerű téma a honosítás, magyarítás. Ez olyan dolog, amihez mindenki ért, legalábbis sokan gondolják így. Az első hiba, amit a laikusok el tudnak követni, hogy mindenáron mindent magyarítani akarnak, még azt is, amit már megszoktunk, és ami már bevált. (…) Például manapság nincs értelme az e-mailt, a monitort magyarítani. További jelentős probléma, hogy hogyan magyarítjuk a kiválasztott kifejezést.” (A népi honosítás – a szómagyarító.hu furcsaságai)

Nos, épp az átlagembert érdekli legkevésbé a nyelv tisztasága, különösen az anyaországban, és a szókincs gazdagsága, de ha mégis gondja, tisztelet a kivételeknek. Míg az ottani szakemberek, rádiósok, televíziósok, filmek szinkronizált szövegeiben néha hajmeresztően magyartalan és idegen kifejezéseket hall az ember: nincs ide csak oda, nem el-, hanem lerendeznek ügyeket, nem megvizsgálnak, hanem bevizsgálnak bizonyítékokat stb., a laikus legalább odafigyel. Sajnos, nagyon hosszú a sor, és a szomorú az, hogy már itt-ott nálunk is fellelhető a jelenség, különösen, ha az anyaországban szakképesítette magát, vagy eleget jár, vagy hallgat, néz arrafelé az újságíró.

Hátha ott van a legszebb szó az aggódó laikus fejében?

Úgy tűnik, idézett okos szerkesztőnknek anyanyelve állapota nem gondja, még kevésbé lehet ismerője anyanyelve történetének és lehetőségeinek, vagy csak egyszerűen többségi magyar, és meg sem érinti a téma igazi mélysége és hatása, mert neki az a természetes, hiszen romlásnak indult nyelvi közegben él.

Nem vagyok egészen laikus, de biztatom a lelkes laikusokat is, böngésszük együtt a szómagyarítót, hátha beválik a sok száz szó közül egy, s akkor már megérte. A szókincs, a nyelv gyarapodása, gyarapítása és megmaradása erről szól. Még mondjam, hogy nyelvében él a nemzet?