Úgy gondolom, egy város főterének vannak közvetlen díszletei és közvetett tartozékai, s ez alól a marosvásárhelyi sem kivétel, hiszen mai, jelenlegi városlakók el sem tudjuk már képzelni virágóra nélkül.
Úgy gondolom, egy város főterének vannak közvetlen díszletei és közvetett tartozékai, s ez alól a marosvásárhelyi sem kivétel, hiszen mai, jelenlegi városlakók el sem tudjuk már képzelni virágóra nélkül. Van egy-két olyan darabja a főtérnek, amely nélkül még jobban el tudnók képzelni, de erről máskor és más helyen.
Szerintem közvetett tartozéka a főtérnek a naponta többször is megkonduló harangok szava. Állításom igazolása a következő: milyen szegényes és idegen lenne a főtér a vártemplomi déli harangszó nélkül, vagy a Keresztelő Szent János plébániatemplom misére hívogató harangozása nélkül. Ezek mellett ott van a főtér két végében a görögkeleti és a volt görögkatolikus templom ünnepeket hirdető harangszava, mert a harangok zengő hangja nem sajátítható ki egyetlen nemzet vagy vallásfelekezet részéről sem. Legalább a harangok zúgása őszintén ökumenikus, mert egyformán hallja azt mindenféle nép.
A harang majdnem egyidős a keresztyénséggel. A legendák szerint egy Paulinus nevű püspök álmodta meg a harangokat. Elmélyült lelki meditációja közben a kertben elaludt, s álmában angyalokat látott, akik virágokra szálltak, azokat megrázták, s a virágok gyönyörű hangjai bűvös zenével töltötték meg a kertet. Az álmából fölébredt püspök hiába rázogatta kertjének virágait, azok nem zenéltek, ezért rézből virágkelyheket formáltatott, s azok ugyanolyan szépen csengtek-bongtak, mint az angyalok által közvetített dallam. A hagyomány szerint így már a Kr. u. 4. században megszólaltak a harangok.
A legenda nem tud arról, milyen virágok zenéje adta az álomdallamot, de a magyar nyelv őriz egy ezzel kapcsolatos virágnevet: harangvirág. Kedves nyelvtani játék lenne kideríteni, a harang alakú virágról kapta-e nevét a templomi használatra öntött harang, vagy éppen fordítva?
A főtérrel együtt a harangok hívó hangja is változott. Száz évvel ezelőtt két katolikus és egy lutheránus templom tornyában zúgtak a harangok, hívták és lelkesítették a háborút meg reményt vesztett marosvásárhelyieket. A főtér fölötti Vártemplom tornyának nagyharangja még siratta két kisebb testvérét, amelyeket 1916-ban szereltek le, hogy hadi használatra elvigyék. Azóta „más beosztású” harangok zúgnak Marosvásárhely főterén, de a változások ellenére is még mindig időtálló szolgálatuk időbe vesző megfogalmazása:
Az élőket hívom,
a holtakat elsiratom,
a villámokat megtöröm.
Sétálok a főtér nyárvégi csendjében, egyik toronyban megszólal a harang holtat elsiratni, valakiért szól, akivel újból szegényebb lett a város. Jelkép és valóság borul most egymásra ég és föld között, toronymagasságban bronzba öntött fájdalom száll fölöttünk, mint utolsó hang, mennybe hazatért ismeretlenért, aki ennek a városnak volt polgára, átsuhanó élete e változó és mégis maradandó városközpontnak, aki kiérdemelte ezt a bronzba öntött álomkíséretet, mert valamikor ő is szeretett sétálni itt a rózsák között.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató