Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A Bohinji-tó megtekintése utáni napon Szlovénia másik világhírű vidéke, a Karszt-hegység felfedezése, pontosabban ennek egyik látványossága, a Postojnai-barlang (Postojnska jama) meglátogatása következett. Európa valamennyi barlangja közül ide érkezik a legtöbb látogató.
A szálláshelyünktől mintegy 130 kilométer távolságra fekvő barlanghoz nagyon forgalmas országút vezet. A megszokottnál korábban ébredünk és indulunk el, két óra elteltével érkezünk a világ összes mészkőhegységei belsőjében kialakult látványos jelenségek névadójához, a Karszt-hegységhez.
A nemzetközi karszt elnevezés a német Karst szóból terjedt el, amely a szlovéniai Kras német változata, olaszul ez a név Carso, az eredeti latin Carusardius volt. A szlovén nyelvben 1177-től mutatható ki a Grast alak, a horvát Kras alak 1230-tól ismert. A mai Szlovénia területén, a Karszt-hegységben figyeltek fel először azokra a jelenségekre, amelyek létrejöttének feltétele a karsztosodó (oldódó) kőzet víz jelenlétében. Így a karsztjelenségek
– mint például a kőzetoldódás, cseppkövek képződése, dolinák, barlangok kialakulása – első tanulmányozási helye Szlovénia (részben Horvátország is) volt. A Karszt-hegység a Dinári Alpokban (Dinaridák), Szlovénia délnyugati részében terül el, az óriási mészkőtömeg számos barlangrendszert rejt magában. Legismertebbek ezek közül a Postojnai- és a Skocjani-barlangok. A két barlang megtekintésére két napot szántunk, előbb a Postojnai-barlanggal ismerkedtünk meg.
Az autópályán Ljubljana irányába, majd a főváros után délnyugati irányba utazunk. A mészkőhegyekhez közeledve a föld felszínén nem sejthető a föld alatti csodálatos világ, olíva- és szőlőültetvények, barack-, szilva-, almafák váltják egymást az autópálya mentén végig.
A Postojnai-barlang közelében kialakított óriási parkolótól gyalogosan megyünk a barlang előtti nagy épülethez, kombinált belépőjegyet veszünk, ugyanis a barlang közelében még van egy híres látnivaló, nevezetesen a Predjama nevű várkastély, és a kombinált jegy ára lényegesen olcsóbb, mint a két híres hely belépőjegye külön-külön. A barlanglátogatás nagy csoportokban történik, indulás minden egész órában, maradt időnk a nagyépületben kialakított múzeum megtekintésére is. A múzeumban tíz-tizenöt perc alatt áttekinthető a barlang százéves története. Megtudjuk, hogy a barlangban az átlagos hőmérséklet 8-10 fok, jól fel kell öltözni, esőkabátot is érdemes viselni, ez egyúttal a hidegtől is véd.
11 óra előtt néhány perccel lemegyünk a barlang bejárata előtt kialakított állomásba, ahonnan a barlang látogatására indulókat nagy csoportokban kisvonat viszi be 8 perc alatt. Belépéskor figyelmeztettek, hogy a barlang területén tilos a fényképezés, de amint később tapasztaltuk, ezzel senki sem törődik, mindenki fényképezi a csodálatos képződményeket. A várakozó vonatba röviddel indulása előtt kell beszállni. Az 1,9 km-es bejárati útján a vonat kezdetben jól kivilágított alagúton halad, majd egyre táguló és szebb, cseppkövekkel tele termek következnek (hosszúságuk összességükben több mint 24 km), mintha álomszerű filmet látnánk.
Az Avka folyó által kivájt barlangrendszer a 17. századtól ismert, de a helyiek már a 13. században ismerték, 800 éves írás is látható a barlang falán. 1818-ban I. Ferenc császár tett látogatást itt, egy évvel később megnyitották, bárki fáklyákkal szabadon bemehetett, ha az akkori mostoha körülmények között volt hozzá elég bátorsága. 1857-ben I. Ferenc József császár és Erzsébet királynő is meglátogatta, hordszéken vitték be őket a barlangba, de a vállalkozó szellemű Sissi bejárta a barlang nagy részét gyalogosan is. Ezután a barlangot egyre jobban kiépítették, és meredeken megnövekedett a látogatók száma is.
A vasúti pálya alapjait 1872-ben fektették le (1534 m), amelyeken emberi erővel hajtott vagonok voltak, mert a barlang útjai egy vízszintes síkban vannak. Egy-egy kocsit a barlangi túravezető akár egyedül is képes volt tolni a bejárható szakaszon. A látogatók száma annyira megnőtt, hogy szükség volt benzinmotoros mozdonyra. Közben 1883-tól (!) kiépült a villanyvilágítás is (hamarabb, mint sok nagyvárosban).
Benzinmotoros mozdony az első világháború miatt csak 1924-ben tette meg első útját, naponta négyszer, évente 16000 látogatóval. További korszerűsítések következtek, de a második világháború idején ezek megtorpantak.
1957-ben a benzinmotoros mozdonyokat kivonták a forgalomból, elektromos meghajtásúakat vezettek be, egy vágányon. 1964-től a vonatok két vágányon közlekednek és körbefutó pálya is épült, összesen 3,8 km távolságon. Ma már 20000-nél több utast szállítanak naponta.
A barlang mélyében levő második állomáson leszállunk, és jól kiépített gyalogúton folytatjuk utunkat, állandóan ide-oda fordítjuk fejünket a csodálatos formák megtekintésére.
A természet elképesztő formákat tud létrehozni, leggyakrabban hegyes, lapos jégcsap alakú függő cseppköveket (sztalagtit) látunk. A földből „kinövő” oszlop, vagyis az álló cseppkő neve a sztalagmit, az összeérő cseppkövek neve sztalagnát. A barlangban a cseppkövek milliója mind másféle, kicsi, nagy, óriási, és különböző színű.
A cseppkövek színe a felszínről lejutó vízben feloldott anyagoktól függően (például vas-oxid, mangán-oxid, kalciumsók, rézsók) különböző – hófehér, vöröses, barna, szürkés, kékes színűek. Száz év alatt 1 centimétert (!) nőnek a cseppkövek. A turisták egyik kedvence a Felhőkarcoló névre keresztelt, 16 méter magas sztalagmit, korát 150000 évre becsülik. Néhány függő cseppkövön a lassan lecsepegő víz vékony mészkőréteget rak le, ami fényes fehér színt kölcsönöz a cseppkőnek, ilyen a látogatók másik kedvence, a barlang szimbóluma, az 5 m magas Briliáns és a mellette álló, gazdagon díszített oszlop. A két említett képződmény előtt állandóan nagyobb tömeg gyűl össze, villognak a fényképezőgépek és az okostelefonok, habár a barlangban nehéz olyan fotókat készíteni, amelyek kellően érzékeltetik az élményt, magam is tapasztaltam. Pedig a lélegzetelállító barlangi képződmények „maga a paradicsom” – mondhatom egyik méltatójával együtt! A cseppköveket sok helyen színes lámpák világítják meg, fokozva az ember képzelőerejét. A Postojnai-barlangot eddig legkevesebb 40 millió turista látogatta meg.
Hidakon, hatalmas termeken, magaslatok, barlangocskák mellett megyünk el, és végül a tízezer ember befogadására alkalmas Koncertteremhez érünk. Itt működik a világ egyetlen föld alatti postája, emléktárgyakat is lehet vásárolni.
A kisvonat elszállít a kijárathoz. Az itt található akváriumban lehet megtekinteni a barlang érdekes élőlényeit, köztük a leghíresebbet, a sárkánybébinek becézett barlangi gőtét. Ez az alig 10 cm-es sárgásbarna állat száz évig is elél, és tíz évig is kibírja élelem nélkül. Tízévenként peték lerakásával szaporodik, nagyon ritka, csak itt élő „minisárkány”. Nem mondhatnám, hogy kedvenc állatom, de a környező üzletekben barlangi emléknek mindenféle formában, méretben árusítják a hasonmását.
A barlangban szerzett élmény évekig megmarad!
A nap hátralevő óráiban a Postojnai-barlangtól alig tíz kilométerre, vadregényes környezetben, egy szép szurdokvölgy végében felépített Predjamski Grad nevű várkastélyt (Predjama vár, de igazából egy rablóvár volt) kerestük fel.
A várat 1200 körül kezdték építeni egy barlangrendszer hatalmas bejárata elé. Neve is innen származik: a Pred (előtt) és a Jama (barlang) szavakból, tehát egy „barlang előtti” reneszánsz várkastélyról van szó. A dokumentumok 1274-ben említik először Luegg néven.
A szurdokvölgyet lezáró 123 m magas mészkő sziklafalnál egy patak bukik le a föld alá. A barlang óriási bejárata a sziklafal felénél van, az eléje épített vár a világ legnagyobb barlangvára. A vár mögötti barlang rejtekhelyként szolgált mindenkori lakóinak, védőinek. Kívülről egy mély árokkal és sziklafallal körülvett, bástyákkal ellátott hatemeletes épületnek látszik.
A várba egy felhúzható hídon érkezünk, előbb a sziklás részbe, majd az épített részbe, meredek lépcsők vezetnek a felső szintekhez. A legfelső szintről föld alatti járatok vezetnek a hegy távolabbi részein a szabadba. A különböző szinteken lakószobák, konyha, hálószoba, iroda, ítélőszoba, kínzókamra, a várakra jellemző minden helyiség helyet kapott. A különböző helyiségekben múzeum van kialakítva, korabeli fegyverek, háztartási cikkek, eszközök, képek másolatai vannak kiállítva. Belépéskor ingyen, magyarul beszélő idegenvezetést lehet igényelni. Útközben a falakon (ajtókon) számok jelzik, hogy a maroktelefonszerű készüléken hányas számot kell megnyomni, hogy az ott látható résszel kapcsolatos információkat hallgassuk meg.
Egykor a vár lakói összegyűjtötték a meredek sziklafalakon lefolyó vizet egy tartályba, így megoldották minden időben a vízellátást.
A várnak magyar vonatkozásai is vannak. Leghíresebb ura Erasmus von Luegg volt, aki a III. Frigyes osztrák császár és Mátyás magyar király közötti konfliktusban ez utóbbi szolgálatába állt. A két uralkodó közötti ellentét Mátyás király trónra lépésétől kezdve évtizedekig tartott, mert Frigyes is próbálta megszerezni a magyar királyságot. Mivel Erasmus von Luegg Mátyás király szolgálatába állt, a császár bosszúból megölette egyik barátját, válaszképpen von Luegg párbajban megölte a császár egyik rokonát, de a halálbüntetés elől kénytelen volt a család tulajdonában levő Predjama biztonságos várába menekülni. Az ellene küldött hadsereg vezetői a kiéheztetés stratégiáját választották, de a várvédők egy év után is friss gyümölcsöt, húst mutogattak az ostromlóknak, mert a vár mögötti titkos barlangrendszeren keresztül gondoskodtak a folyamatos utánpótlásról.
Végül egy szolga árulása folytán megölték kőgolyó záporral a vár legfelső emeletén nyílt erkélyen kialakított árnyékszékre tartó Erasmus von Luegget, és így véget ért az ostrom. A történet vége lehet, hogy csak legenda – az idelátogató turisták számára találták ki, de tény, hogy a nyílt terasz és az árnyékszék ma is látható, a vár falaira hajított gömb alakú kőbombákkal együtt.
A jelenleg látható kastélyt 1570-ben átépítették. A helyszínre látogatók száma évente bőven meghaladja a háromszázezret.
A cseppkőbarlang és a vár meglátogatása igazi kuriózum, tartalmas, felejthetetlen napot nyújtott számunkra.
Id. Veress László