Szlovénia (2.)

Ljubljana

A különböző országok turisztikailag leginkább látogatott helyszíne az állam fővárosa. Szlovéniára nézve fokozottan érvényes ez a megállapítás, ugyanis az ország mindegyik autópályája, Ljubljana irányába vezet, a város közelében vannak a nagy csomópontok. Utólag elmondhatom, hogy a kis ország látogatása nem is kezdődhetett volna jobban, mint fővárosa megismerésével, még ha az idő rövidsége miatt kissé felületesen is.

Ljubljana neve mellett számos kedvező jelző olvasható a város méltatásaiban, egyet ragadok ki ezek közül: „Európa zöld kedvence”, mert valóban így van. Nem csak azért, mert az Európai Bizottság a várost 2016-ban Európa zöld fővárosának választotta, hanem azért is, mert lakói a környEzettudatos életmód városává varázsolták. A szemét nincs szétdobálva a városban, lombokkal szegélyezett városi sétányok, szép, tiszta közparkok, sétálóutcák sokasága, ingyenes, természetes ivóvizet szolgáltató szökőkutak, a belvárosból kitiltott motorizált járművek hiánya, az ingyenes kerékpárhasználat lehetősége, különösen a helységet átszelő türkizkék folyó, a Ljubljanica partján. A város előkelő helyet foglal el a leginkább kerékpárbarát városok sorában az egész világon, pontosabban a 14., és a biciklizés népszerűsége egyre növekszik.

A főváros gondoskodik a méhekről is, azzal, hogy olyan növényeket ültetnek a parkokba, amelyek között sok a beporzóbarát.

Már az ókorban létrejött itt egy település, fontos kereskedelmi utak metszéspontjában és erőddel jól védhető folyóparton. Itt haladt át Szombathely irányába az ókori borostyánút. A római korban várossá fejlődött, ezt a népvándorlások idején Attila király vezetésével a hun seregek pusztították el. A 6–7. században érkeztek és telepedtek ide szláv törzsek, amelyek a mai nevét adták új településüknek. 1220-ban nyerte el a városi rangot, és nemsokára Habsburg-fennhatóság alá került, Krajna tartomány székhelyeként, több mint hatszáz éven keresztül.

Azok a kedves olvasók, akik valaha orosz vagy más szláv nyelvet tanultak vagy ismernek, gondolhatják, hogy Ljubljana neve összefügg a „ljublju” szóval, amelynek jelentése „szeretlek”. Valószínű (de nem biztos) tehát, hogy a város és folyója neve összefügg a „szeret” igetővel, de vannak más vélemények is. Németül mind a folyó, mind a város neve Laibach (a Bach szó patakot jelent). Az viszont biztos, hogy Szlovénia és talán az egész Európa zöld kedvence, Ljubljana szeretni való város. 300.000 lakosával nem nagyobb, mint Kolozsvár, mégis inkább világvárosnak tűnik.

A Ljubljanába érkezőnek azonnal feltűnik a város fölé magasodó dombra épült vár, és iránytűként szolgál. Régi szólásmondás az utazók körében, hogy Ljubljana „város a vár alatt”. Megközelíteni csak gyalogszerrel lehet, az autóbuszról néhány utcával a vár előtt szálltunk le, de a hosszú út után kellemes volt a sétálóutcákon gyalogolni. A vár irányába gyalogolva első célpontunk a Ljubljanica folyón átívelő Hármas híd belvárosi oldalán fekvő Preseren tér (Presernov trg), amelynek névadója a szlovének Petőfije, a 19. századi költő, a szlovén himnusz és számos más, közkedvelt vers szerzője. A téren álló szobra a helyiek és a turisták kedvelt találkozóhelye. 

A szépen kialakított tér központi figurája természetesen a névadó 1905-ben készült szobra. A monumentális gránittalapzaton álló, egész alakos szobor fölött aranyozott babérvesszőt és leveleket tartó múzsa van. A szobor oldalait történelmi képeket ábrázoló domborművek ékesítik.

A szlovén irodalom egyik legnagyobb alakja, a költő France Preseren (1800–1849) Petőfi Sándor kortársa volt, ennek ellenére nem ismerték egymást. Szülei papnak szánták, de ő a bécsi egyetemen jogi tanulmányai után bírói és ügyvédi vizsgát tett. Irodalmi műveltsége már fiatalon megmutatkozott, költői fejlődése is gyorsan zajlott le a könnyű daloktól a balladákig, szatíráktól a kiábrándultságot tükröző versekig. Tanulmányai befejezése után Ljubljanában telepedett le, hosszú ideig nem kapott állást, munkanélküli volt, versírásból tengette életét. Múzsája egy gazdag kereskedő leánya – Júlija – volt, akit eltiltottak a költőtől. Sok csalódás, kudarc miatt alkoholizmusba fojtotta életét, korai halálát  is ez okozta. 

Nagy befolyással volt a szlovén identitás, a szlovén irodalmi nyelv fejlődésére. Megzenésített verseit a huszadik században is énekelték a szlovén függetlenség harcosai, 1991-ben a Zdravljica (Áldomás vagy Köszöntő) című verse Szlovénia állami himnusza lett. A vers az összes nemzet békés együttélése és a világszabadság eszményét fejezi ki: „Éljenek mind a népek, Kik várják a nagy napot, …mely a földkerekségnek hoz békésebb virradatot”. Nemzeti eposzait, történelmi hőskölteményeit, verseit több nyelvre lefordították, Európa-szerte ismertté vált.

A Preseren tér kiemelkedő eleme a rózsaszínűre festett ferences templom barokk épülete, gyönyörű oltárával és egyedi kapujával. A katedrálissal szemben épült barokk palota földszintjén működik a központi gyógyszertár. A téren, a költő szobrával szemben egy palota falán látható a szerelmét, Júliját ábrázoló dombormű, mintha a szerelmesek mindörökké egymásra tekintenének.

Kis pihenés után útnak eredünk a Ljubljánica folyó ellenkező oldalára, a vár irányába. A folyó fölött a főváros másik nevezetességén, a leghíresebb szlovén építész, Jozef Plecnik által tervezett Hármas hídon megyünk át. Innen jól látható a házak fölött magasló vár. A Hármas hídtól észak felé a jobb oldalon húzódik egy oszlopos árkádsor hosszú épülete, még tovább a város másik jelképének számító Sárkány híd, érdekes sárkányfigurákkal. 

A várhegy gondozott ösvényein fel lehet sétálni az eredetileg a 12. században emelt várhoz, csoportunk a kényelmesebb lehetőséget, a vár alatti tér jobb oldaláról induló siklót választotta. A 2006-ban épített, két kocsiból álló sikló síneken közlekedik. Miközben az egyik kocsi felfelé emelkedik, a másik lefelé ereszkedik, az út közepén kerülik el egymást. A helyiek által üvegkabinnak nevezett sikló befogadóképessége 33 fő, emelkedése közben rálátást biztosít a városra. A sikló használatáért fizetni kell (10–16 euró).

A vár udvarára és a várfalakra belépőjegy nélkül is felmehetünk, a vártoronyba és a múzeumba csak belépőjeggyel engednek be. A vár-

falakról, de különösen a vártoronyból szép kilátás nyílik az Alpok csipkézett hegyóriásaira, az alattunk kirajzolódó főváros ódon és újabb épületeire. Sajnos a kommunizmus idejéből származó többemeletes lakóházak itt-ott eltakarják az Alpokra nyíló kilátást.

Negyvenöt fős csoportunk két kabinnal érkezett a találkozóhelynek kijelölt vár piacára, ahol idegenvezetőnk részletesen ismertette a vár történetét. Kelták, illírek, rómaiak használták a várdombot védelemre. A 13. században osztrákok építették az első várat itt, amely a 14. század folyamán elpusztult, a 15. század második felében újjáépítették a várat, hogy megvédjék a Habsburg Birodalmat és a várost a török inváziótól és a paraszti lázadásoktól is. A 18. században lebontásra ítélték. A 17–18. században fegyverlerakat és katonai kórház volt, 1797-ben, majd 1809-ben a várost és a várat megszállta a francia hadsereg, amely a várban levő épületeket laktanyaként és katonai kórházként használta, később börtön lett a 2. világháború végéig. A világháború után rászoruló, szegény családok, hajléktalanok lakhelye lett; ez nagyon megviselte a várat, a város szégyenfoltjává vált, újból szóba került a lebontása. Szerencsére az 1960-as években felújították, majd újjáépült az óratorony is. Ma a város büszkesége, uralja a város látképét, idegenforgalmi, kulturális, vendéglátóközpont, közel egymillió látogatót fogad évente, esküvőket is tartanak itt, az összeházasulni készülő párok nagy örömére. 

Ljubljana város címerében egy zöld sárkány látható, amely egy várhegyen magasodó vártorony tetején ül. A mai város helyén egykor tó és mocsarak voltak, és a monda szerint a görög argonauták vezetője legyőzte az itteni tóban tanyázó sárkányt. Igaz viszont az, hogy az itteni mocsarakban találták meg a világ legrégebbi – hatezer éves – kerékmaradványait. 

A szlovén főváros fölött magasodó várnak nevezetes magyar vonatkozása is van. 1849-ben csaknem három hónapig – május 5. és július 23. között – itt raboskodott az első magyar felelős kormány miniszterelnöke, Batthyány Lajos gróf. 

Batthyány Lajos (1807–1849), akit a márciusi forradalom hatására nevezett ki a császár (!) kormányfőnek, 1848 októberében lemondott tisztéről. Ennek ellenére 1849 januárjában az osztrák katonai rendőrség Pesten letartóztatta, később Ljubljanába hurcolta, onnan Olomouc cseh városba költöztették át, ahol egy katonai bíróság golyó általi halálra ítélte. 1849. október 6-án, egy napon az aradi vértanúkkal, kivégezték Pesten. Kivégzésének helyén örökmécses áll, a szabadság jelképeként.

A ljubljanai vár pincéjében ki-alakított börtönmúzeumban egy Batthyány-emléktáblát helyeztek el. Ezt koszorúzzák meg a ljubljanai magyar nagykövetség képviselői és a Szlovéniában élő magyar közösség képviselői.

Az emlékhelytől számos lépcsőn felmegyünk az órástorony tetején kialakított erkélyre, ahonnan kirajzolódik az óváros szép palotáival, a Ljubljanica folyó jellegzetes színével, a rajta közlekedő hajókkal és a fölötte átívelő hidakkal, a Tivoli park, a környező magashegyek koszorúja és találkozóhelyünk, a Preseren tér számtalan bámészkodóval.

Az „üvegkalitkával” leereszkedünk a várdomb aljáig, onnan a Preseren térre megyünk, ahol találkozunk utastársainkkal, megkeressük társasgépkocsinkat, és továbbutazunk az ország északnyugati részében fekvő Gorenjska statisztikai régióba, ahol a szálláshelyünk lesz néhány napon át.