2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ákosfalva Polgármesteri Hivatala, a helyi tanács, valamint a Napsugár Emberjóléti Egyesület az idén is megszervezi az immár XV. alkalommal sorra kerülő Ákosfalvi Napokat.

Fotó: archív


Ákosfalva Polgármesteri Hivatala, a helyi tanács, valamint a Napsugár Emberjóléti Egyesület az idén is megszervezi az immár XV. alkalommal sorra kerülő Ákosfalvi Napokat.

Augusztus 21–23-a között változatos, színvonalas programmal, kikapcsolódási és szórakozási lehetőségekkel várjuk a résztvevőket, vendégeket. Részt vesznek az európai unióbeli testvértepelülések elöljárói, országos, megyei képviselők.

A hivatalos nyitóünnepség augusztus 21-én 18 órakor lesz a polgármesteri hivatal előtti téren.

A nyitóünnep fénypontja azon személyek – volt polgármesterek, helyi tanácsosok – méltatása, kitüntetése lesz, akik az elmúlt évtizedekben munkájukkal, tevékenységükkel hozzájárultak Ákosfalva község fejlődéséhez. Ugyanitt sor kerül a huszárfelvonulásra fúvószenekar kíséretében és más eseményekre. Az ünnepségen helyet kapnak a kulturális, sport- és civil szervezetek által rendezett tevékenységek, valamint a helyi közbiztonsági intézmények – helyi rendőrség, tűzoltóság, rohammentő-szolgálat (SMURD) és önkéntesek – tevékenységi beszámolója és bemutató rendezvényei.

Pénteken, szombaton és vasárnap a rendezvények helyszíne a sport- és szabadidőközpont lesz, ahol sor kerül kirakóvásárra, termékek bemutatására, sport-, kulturális rendezvényekre, fergeteges szabadtéri bulikra, ahol a résztvevőket térzene, könnyűzene, rock- és népzene, fellépő sztárvendégek és más, titokban tartott meglepetések várják. Ezúttal is lesz gulyásfőzés, ugyanakkor az érdeklődők részt vehetnek egy hagyományos disznóvágáson, amit disznótoros ebéd követ. A jó ebédhez szól a nóta hangulatról szombaton és vasárnap klasszikus- és népzeneművészek gondoskodnak a meghívottak vendégsátrában. Rossz idő esetén, illetve a hűsölni vágyóknak óriássátrat biztosítunk. Az esemény fénypontja a hagyományossá vált szépségverseny. Mivel az utóbbi években nemcsak nyárádmenti lányok neveztek be, lévén, hogy Ákosfalva a Nyárádmente közepén és központi helyén fekszik, az idén is kiterjesztjük a versenyt az egész megyére, Marosszék szépe néven. A megmérettetésre vágyó hölgyek, lányok jelentkezését augusztus 17-ig várjuk a polgármesteri hivatalban, illetve az esemény Facebook-oldalán. A rendezvényt a már hagyományos tűzijáték zárja.

A helyfoglalás, valamint a torlódás elkerülése végett a kistermelők, kézművesek, kereskedők, élelmezési egységek, vállalkozók időben jelentkezzenek! A résztvevőknek a polgármesteri hivatal segítséget nyújt a sport- és szabadidőközpont helyszínén az ügyintézés lebonyolításában. A végleges programról a későbbiekben tájékoztatunk.

Kapcsolattartók: Kocsis Róbert, tel. 0744-509-168, Tóth Zsuzsánna, tel. 0740-186-006, Orbán Ágota, tel. 0742-948-380.

Osváth Csaba polgármester

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató