Szimin Behbaháni Janus Pannonius-díjas
A perzsa Szimin Behbaháninak ítélték a Janus Pannonius Költészeti Díjat, a művész az elismerést Pécsen vette át csütörtökön.
A perzsa Szimin Behbaháninak ítélték a Janus Pannonius Költészeti Díjat, a művész az elismerést Pécsen vette át csütörtökön.
A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által tavaly alapított, magán- és kormányzati forrásból finanszírozott, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral járó kitüntetéssel olyan jelentős életművel rendelkező költőket ismernek el, akik hozzájárultak a nemzetek, kultúrák közötti párbeszéd erősítéséhez.
Szimin Behbaháni költő és polgárjogi harcos 1927-ben született Teheránban, az egyik legnagyobb és legismertebb élő perzsa költőként tartják számon. Tizenkét éves kora óta alkot, első műveit tizennégy évesen publikálta, sokáig Irán nemzeti költője volt, Irán nőoroszlánjának becézték. Pályafutása során számos irodalmi elismerésben részesült, kétszer jelölték Nobel-díjra.
Szőcs Géza a Janus Pannonius-díj átadásakor azt mondta: Szimin Behbaháni nevéhez korunk egyik nagy művészi teljesítménye, a klasszikus perzsa művészet megújítása fűződik. Hozzátette, hogy a költőnőt világszerte híressé tette morális következetessége és bátorsága, amiért főhajtás illeti.
„A Janus Pannonius-díj azonban nem a bátor embereket, hanem a nagy költőket jutalmazza. A kettő néha egybeesik, mint most is, ennél fogva különös elégtétel számunkra, hogy miközben az első magyar nyelvű Behbaháni-kötetet átnyújthatjuk neki, átadhatjuk a nemzetközi zsűri által neki ítélt nagydíjat is” – tette hozzá a Magyar PEN Club elnöke, utalva arra, hogy a költőnek csütörtökön Pécsen mutatják be Elhagyott szentély című könyvét.
Jeremiás Éva, az ELTE Iranisztika Tanszékének professzora arról szólt, hogy a perzsa vers a mai formájában nyelvének mintegy ezeréves hagyományában gyökerezik. „A vers jelentősége a perzsa nép számára rendkívüli, az testesíti meg a múltjukat, formálja a jelenüket” – mutatott rá.
Szimin Behbaháni újságírók kérdéseire válaszolva nagy megtiszteltetésnek nevezte az elismerést, de nem annak anyagi vagy tárgyi vonzata miatt, hanem amiatt, hogy azt számára fontos emberektől, nemzetközileg elismert kollégáktól, Magyarországon kapta.
