Szilveszteri meglepetés
Keserű Lajos a szeme sarkából lopva oda-odasandított a feleségére.
Keserű Lajos a szeme sarkából lopva oda-odasandított a feleségére. A nappaliban ültek, ki-ki a maga foteljében, s míg ő a távirányítót nyomogatta, az asszony nagy lendülettel fogott hozzá, hogy nemrég vásárolt ünneplő pulóverjének a kibomlott oldalvarrását ákombákom öltéseivel pótolja. De alig vette a kezébe a varrnivalót, szólt a maroktelefonja, s kiment a konyhába, hogy barátnőivel vagy ki tudja kivel nyugodtan csevegjen. Most éppen nem telefonált, s őt próbálta utasítani, hogy melyik műsornál állapodjanak meg. Még azért is tovább ment, nehogy az asszony akarata érvényesüljön. Év végéig szabadnapot kaptak, s a csalóka békességben az indulatok növesztettek mind szúrósabb borostát a gondolataiban. Keserű Lajos el is tűnődött azon, hogy évek óta egyre nehezebben viseli el a feleségét. Sőt, mintha gyűlölné is néhanapján – ijedt meg a gondolattól, amit nem mert bevallani.
Az ellentétek mindig karácsonykor éleződtek ki közöttük. Lajost ilyenkor zavarta, hogy megállás nélkül kellett járnia az üzleteket, hogy a felesége által elgondolt ajándékokat megvásárolja, az ünnepi menühöz szükséges nyersanyagot, a fenyőfát, az ásványvizet hazacipelje, s megvegye az anyósának szánt arckrémet is. Ez bosszantotta a leginkább, s nem tudta megérteni, hogy a hosszúra nyúló őszi áruházi portyázások idején miért nem lehetett az anyósnak szánt ötlettelen ajándékot megvásárolni, ami évtizedek óta ugyanaz maradt. Anyósmama ugyanis fennen hangoztatta, hogy erre a célra sajnálja kiadni a pénzt. Keserű Lajos még inkább sajnálta, ugyanis ezek a vásárlások az ő pénztárcáját terhelték. Ünnep szombatján mindig arra ébredt, hogy a felesége az oldalát böködi: kelj már fel, és faragd be a fenyőfát a talpba, hogy mire megérkeznek az unokák, legyen a fa feldíszítve. Őt gyermekkorában nem ehhez szoktatták. Nagyon későre született egyetlen fiúként a szülei lesték minden gondolatát, s karácsonykor a nagynénihez küldték, ahol kedvére olvashatott, tévézhetett, s megkóstolt minden süteményt. Már a harmincat is eltöltötte, amikor még mindig csengetéssel jelezték a szülei, hogy megérkezett az angyal. Annyira kiszolgálták, hogy meg sem nősült volna, ha nem veszti el őket hirtelen egymás után. Végül a lustaság vette rá, hogy elvegye egy csendes, szinte jelentéktelen, de szorgalmasnak látszó munkatársát, akinek egy kislánya is volt egy ifjúkori „balesetből”. Juci a házasságban kivirult, megnőtt az önbizalma, egyre fontosabbnak érezte magát, s fokozatosan Lajosra hárított minden férfiasnak nevezett teendőt, azokat is, amelyeket bármely más polgári háztartásban az asszony dolgaként tartanak számon. A férfi a karácsonyi terrort csak úgy tudta elviselni, ha már reggel korán megkóstolta az ünnepi asztalra szánt szilvóriumot, amit egy munkatársának a vidéki szüleitől szerzett be jó előre. Mire a vékony talpba nagy nehézségek árán befaragta az utóbbi években mindinkább megvastagodó fenyőtörzset, a víz csurgott róla, s a fél liter erősítő is a végét járta. Utána már a féltudatos józanság ábrándos állapotában telt el a nap, miközben a felségét majd szétvetette a méreg. – Részeges disznó – sziszegte oda, amikor próbált eliszkolni mellette. – Még arra sem vagy jó, hogy elvidd szánkózni az unokákat, akik kihasználva kissé bódult állapotát, jobbára a hátán lovagoltak, amihez ő jó nagyokat nyerített. Anyósa diadalmasan toppant be ebéd után, hogy az unokák jelenlétében játsszák el a délutáni karácsonyestét, majd megérkezett a gyermekek apja, akivel titokban (vagy legalábbis ők azt gondolták) koccintottak egyet karácsony tiszteletére a garázsban. Akkorra már olyan paprikás lett a hangulat, hogy a fiatalok néhány éve inkább a férj szüleivel töltötték a karácsonyestét.
Keserű Lajos később már semmire sem emlékezett. Mióta kikérte magának, hogy hosszú alsónadrágot többet ne vegyenek neki ajándékba, ő is arcszeszt kapott, s egy-két régen divatjamúlt nyakkendőt, amit – a csomagolásból ítélve – anyósa, aki folyton a kis nyugdíjára panaszkodott, a tömbháza földszintjén levő turkálóból szerzett be. Lajos pedig úgy dobta a szemétbe, ahogy kapta, lehetőleg a felesége szeme láttára. Hogy ő se maradjon alul, kolléganői segítségével tangabugyit vásárolt a feleségének, mert tudta, hogy soha nem fogja hordani. Az ajándékozás pillanatában hágtak a legmagasabbra az indulatok, ahogy ki-ki próbált betartani a másiknak. Még az anyósmama sem örült, mivel a leggyengébb márkájú arckrémet vásárolta neki, amitől állítólag kipirosodott a bőre. De ez már Lajost nem érdekelte, mivel kedvenc karosszékében hamar meglepte az álom, s hangos horkolása jelezte csupán, hogy a házban tartózkodik.
Másnaptól feleségének a torkára fagyott a szó, s napokig alig beszéltek egymással. Ez jó is volt, meg nem is, kevesebb lett a kifutói feladata, ugyanakkor azzal a veszéllyel járt, hogy ha nem sikerül kiengesztelnie, nem mennek el szilveszterezni. Pedig a kollégák mindig jó bulikat szerveztek, van néhány vicces fickó közöttük, mások szépen énekelnek, s a legidősebb zongorán játszotta el mindenkinek a kedvenc számát. Az idén Józsi szervezte a szilveszteri mulatságot, akinek egy éve halt meg a felesége, s azt rebesgették, hogy a Juci lányának ő lenne az apja. Ha a bulira gondolt vagy az otthoni unalomra, Keserű Lajos rájött, hogy mégiscsak békét kell kötnie a feleségével. Amikor az asszony újra kiment a fürdőbe telefonálni, egy szerelmes filmet keresett, aztán odament hozzá, megsimogatta a haját, s elrebegte a máskor varázsként ható mondatot: ne haragudj, tudod, hogy mennyire szeretlek. Az asszony lassan ránézett, aztán ugyanolyan kedves hangon válaszolt: te se haragudj, Lajos, de az idén Józsi lesz a partnerem, és januárban beadom a válókeresetet. A férfi levegő után kapkodott, őt felcserélni azzal a balekkel; majd eszébe jutott házasságának minden előnye, fogadkozni szeretett volna, hogy anyósának ezentúl a legfinomabb arckrémet vásárolja, és egy szekrényre való vastag alsónadrágot is elfogad ajándékba, szerette volna magához ölelni Jucit, úgy, ahogy a házasságuk kezdetén, de végül a garázsban találta magát, s a csomagtartóban elrejtett pálinka után kaparászott, majd visszament a konyhába, és egyenként a padlócsempéhez vágta felesége legjobban féltett örökségét, a lila virágos Zsolnay étkészletetet.
Bodó Laji
