Szeretetszolgálat ma a református egyházban

Történelmi visszapillantó, elemzés, a sokasodó feladatok számbavétele, a feladatmegoldások lehetősége és az elvégzett munka értékelése köré csoportosították azokat a témaköröket, amelyekről pénteken beszéltek azon a konferencián, amelyet Szeretetszolgálat ma az Erdélyi Református Egyházban címmel szerveztek a marosvásárhelyi Gecse utcai református egyházközségben.

Kikért is működik a szeretetszolgálat? A szegényekért, az elesettekért, a betegekért, a kirekesztettekért, az árvákért, az özvegyekért, a rászorulókért. Ha figyelmesen körbenézünk, környezetünkben nagyon sok ilyen embert találunk. Az állami intézmények csak részben vállalják fel ezeknek az embereknek a megsegítését, nagyon sok feladat marad az egyházakra vagy az egyházak mellett működő intézményekre. E nagy kihívással mindig is szembenézett az egyház, öregotthonokat, árvaházakat, egészségügyi intézményeket létesített, és teszi ma is, amikor a tönkretett intézményrendszerét kell újjáépítenie. 

– Mindannyian arra törekszünk, hogy a ránk bízott feladatokat hittel és szakértelemmel végezzük. Ennek érdekében a Református Egyházkerület versenyképes és jól képzett munkatársakkal dolgozik, akik biztosítják a diakóniai munka előlendítését, újabb célcsoportokra való kiterjesztését. Ezért tartjuk fontosnak a segítő szervezetek közötti tapasztalatcserét, az egymást erősítő, támogató kapcsolatok fenntartását. Szeretetszolgálat sok és változatos formában minden gyülekezetben folyik, azonban e konferencián azok a gyülekezetek képviseltették magukat, ahol a szolgálatnak intézményi kerete is van, ahol diakónust alkalmaztak erre a munkára – fogalmaztak a szervezők, a vendéglátó egyházközség parókus lelkésze, Lakatos Péter és Zalányi János szociális munkás. 

 

Szeretetet, segítséget adni

A konferencia mottójául azt a mély üzenetet hordozó ajánlást választották, amelyet Pál apostol a Galatabeliekhez írt levelében (6,2) fogalmazott meg: Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét. Ehhez kapcsolódott Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperesé-

nek nyitóáhítata, aki az engedelmesség és engedetlenség között vont párhuzamot. – Azok, akik Istennek engedelmeskednek, azoknak nagyon sok jót tud tenni. Azoknak, akik nem engedelmeskednek, azoknak rengeteget tud ártani. Erre sok bibliai példát lehet felsorolni. Egy közülük József története, aki a szenvedésben is engedelmeskedett Istennek. Saját családjának és egy egész országnak tett jót az Isten, mert engedelmes tudott lenni neki. Az Isten szemében az ember érték. A konferencia meghívottjai számára ez a kiindulópont, s mindannyian azzal a meggyőződéssel jöttek el, mert megbizonyosodtak, hogy jó az Istennek engedelmeskedni, s Isten használni akar bennünket. Minél jobban engedelmeskedünk Istennek, annál jobban szolgálatba tud állítani bennünket – fogalmazott az esperes, aki azt kívánta, hogy minél több olyan ember legyen az egyházon belül, aki szeretetet, segítséget, törődést tud adni embertársainak.

 

A szeretetszolgálat marosvásárhelyi múltja 

Berekméri Árpád Róbert történész, levéltáros, a Cserealji Református Egyházközség diakóniáért felelős presbitere a marosvásárhelyi szeretetszolgálat múltját elevenítette fel érdekes vetített képes előadásában. Elhangzott, hogy a marosvásárhelyi szegénygondozás a középkorban kezdődött, és Európa legjelentősebb betegápoló rendjének (Szentlélek-rend) tevékenységéhez kötődik. A város első ispotályát, azaz szegénygondozó intézményét a rend hozta létre, és a birtokosok támogatásával működtették. Első vezetője István plébános volt, akit 1514-ben neveztek ki az intézmény élére. A szegénygondozás a reformációt követően a Szentlélek-rend távozásával nem szűnt meg, átvészelte a vallásváltást, s a 16. század végétől már újra fogadta az arra rászorulókat. Marosvásárhely kora újkori Szent Miklós utcai ispotálya egy Sásvári nevű személy által adományozott telken épült újjá a református közösség támogatásával. A fejedelemség megszűnése után az új hatalmi berendezkedés és a felekezeti ellentétek miatt a 18. század elején az intézmény megszűnt. A fejedelemségkori ispotály újjáépítése csak a Rákóczi-szabadságharc végén, illetve az első pestisjárvány elmúlását után kezdődhetett meg. Az első erre vonatkozó adatokat Bárdosi Szőcs György egyházfi 1715-ben összeállított számadásában olvashatjuk. Az ispotály 1788-ban átkerült a városi tanács gondozásába, 1810-ben lebontották, helyette 1812-ben városi kórház épült, s ezzel megszűnt a szegénygondozás. 

 

Professzionális szintre kell vinni a diakóniát!

A szociális munka jelentőségéről Nagy Margit-Veronika, az Erdélyi Református Egyházkerület szociális munkatársa tartott előadást, aki hangsúlyozta, hogy a diakóniát, a szociális munkát professzionális szintre kell emelni. Az előadó felvázolta a szociális munka mai modelljeit, jelmondata. „Ne halat adj neki, hanem tanítsd halászni!” Bemutatta a külső, az egyházközségtől független, valamint a belső modellt, amely az egyházközségek szociális szolgáltatásait összesíti. Az előadó jó példaként említette az ortodox egyházban működő modellt, vagy Böjte Csaba ferences szerzetesét is.

A konferencia meghívottja Csép Éva Andrea parlamenti képviselő volt, aki a civil szervezetek munkáját érintő törvényes szabályozásokról, lehetőségekről és kihívásokról beszélt. 

A záró kiértékelést Kovács István, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói ügyosztályának vezetője tartotta.