Szeretet és megbocsátás

– Mi volt hamarabb  az  életedben: a borászat, a   bor vagy az irodalom?

– Mindenképp a bor; első versem 1955-ben jelent meg az Utunkban.

– Akkor kezdjük a borral. Hol találhatók Erdélyben a legjobb borok, és mi ennek a titka? 

– Erdélyben a legjobb borok Erdélyi-Hegyalján, Arad-Hegyalján és a Küküllőmente borvidékén teremnek. Ebben az éghajlat, a fekvés és a talaj összetétele játssza a legfőbb szerepet. 

– Már Vergilius, a nagy ókori költő megírta, hogy Bacchus szereti a dombokat. Ha 

Bacchus Erdélyben élt volna, a legjobb borok hazájának kiáltotta volna ki a Kárpát-medence ezen tájait? 

– Bacchus valóban kedvelte a dombokat, az erdélyi borvidékek koronagyémántja Csombord, ahol minden karó egy napóra pálcájának felel meg, a nyár nem égeti el a zamatokat, az Érchegység koronája védi a vidéket, a Maros párái kedvezően hatnak a szőlőre, a hosszú ősz pedig mézesre érleli a bogyókat. 

– Igaz, hogy a jó bor nemcsak jókedvűbbé teszi az embert, de a szívünket is megnyitja: egy szép nőt még szebbnek látunk, a bensőnkben lakozó szürke lélek pedig átlényegül... 

– A jó bor derűlátóvá teszi az embert, gyógyítja a keserű csalódások sebeit, szeretetet és megbocsátást csepegtet szívedbe, a legjobb múzsa, mert ihletet ad, és csodás igék kimondásának a képességével ajándékoz meg.

– Mennyi az a bormennyiség, amit naponta el lehet fogyasztani?

– Hét deci. Persze nem egyszerre!

– Melyek a legrégebbi szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink?

– A legrégibb szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink igen gazdagok. A Római  Birodalom kultúrtörténetével foglalkozó szakírók Probus császárt (270-282) említik előszeretettel. Ibn Roszteh arab író a X. században leszögezi, hogy a magyarok már az őshazában is foglalkoztak szőlőműveléssel. A honfoglalás után az arad-hegyaljai szőlők terméséből, melynek kitűnő voltáról 1175-ből és 1196-ból eredő oklevelek tanúskodnak, V. István alatt már az egri és csanádi püspökök szedik a tizedeket. A küküllőmenti borvidék Bethlen Miklós önéletrajzában is szerepel. 1377-1439-ből való a közel százéves per anyaga Kolozsvár város és a kolozsmonostori bencés apátság között. Apafi Mihálynak már „Egy új főzésről való könyv” szerint készítették a fejedelmi lakomát, amelynek ételeit gyakran borban főzték meg. Apafiné Bornemissza Anna fejedelemasszony szakácskönyvének függelékeként az alighanem első kéziratos magyar borászati munkára bukkanunk, melynek Kultsármesterség a címe (1680). Fontos még megemlítenünk Pápai Páriz Ferenc szótárát (1690), melyben 109 szó ismertet szőlészeti és borászati fogalmakat.

– Melyek Erdély legjobb  szőlőfajtái, amelyek híressé tették borkultúránkat?

– Erdély leghíresebb szőlőfajtái a szürkebarát, fehérleányka, olasz rizling, rajnai rizling, piros tramini, fűszeres tramini, királyleányka, kövér, furmint, sauvignon, és Arad-Hegyalján a kadarka, melyből egykor aszút is készítettek. 

– Te milyen fajtát kísérleteztél ki? 

– Több elitet és három közkedvelt fajtát állítottam elő ivaros keresztezés útján. Ezek a rozé bornak való alkony (amurg), a Közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyult Herkules és az aromás fehérborfajta, a bodzavirág-illatú Nauszikaa. 

– Erdélyben van  só útja,  borvíz útja, tovább nem  sorolom – hol van  a bor útja? 

– A bor útja létezik, mi létesítettük Erdélyben. A bor útja valójában egy vendégfogadó-hálózat, mely a borturizmust szolgálja. Hogy hol található?  A legtöbb a régi via magna mentén van, de nem csak ott.

– Gyakran  neveznek  borköltőnek: kitől, mikor  és miért  kaptad ezt a megtisztelő címet?

– A borköltő címet valószínűleg a közölt borverseimért kaptam és az irodalmi szöveggel tartott borbemutatókért. 

– Visszaemlékezéseidet  Cseke Péterrel  és Fülöp Istvánnal közösen szerkesztett kötetben írtad meg, Volt egyszer egy iskola címmel. Miről szól a könyv?

– Ez a csombordi kertészeti iskola története. '53-ban létesült.  A tanintézetet Mezei Sándor igazgató és az általa szervezett, aranycsapatnak nevezett tanári kar fémjelezte.

– Térjünk át  irodalmi munkásságodra. Verssel vagy prózával kezdted? 

– Verssel. Sokat olvastam Áprilytól, az enyedi tájról, később össze is barátkoztunk. Jó barátságban voltam Jékely Zsolival, a fiával. Ő Szent György napján született, s az ő tiszteletére egyik nap írtam egy négysoros verset: „Ki Szent György napján született/ Sárkányölőnek álmodta magát/ A költő mindent tud már/ Elviselte a glóriára kötött zabolát”.  Elküldtem Létay Lajosnak, aki közölte az Utunkban. Felhívattak az Utunkhoz, ahol Kiss Jenő fogadott, ő volt a versszerkesztő. Vittem néhány verset magammal. „Fiatalember, magának meg kell tanulnia a poétikát. Nem mindegy, hogy a jambust a trocheussal keveri.” Később írtam időmértékes klasszikus verseket is.

– A vers után jött a színműírás. Mi adta az ötletet?

– Volt Magyarbecében – itt van Magyarlapád mellett – egy tanító, akit kirúgtak a színiakadémiáról, mert állítólag bement a lányok hálójába. Komzsik Istvánnak hívták. Többször eljött Csombordra, beszélgettünk, s egyszer azt mondta: – Te Gyuri, gyere írjunk ketten egy színdarabot. Akkor írtam le, hogy milyen tolvajlások mennek végbe a kollektív gazdaságokban. Ez volt A fül. Ő is tett hozzá, én is, s beküldtem a Szatmári Északi Színházhoz, Kovács Ferenc dramaturghoz. Nem lett semmi belőle. Újraírtam, s beadtam Hunyadi Andrásnak Marosvásárhelyre. Ők elfogadták, de a bemutatót Székelyudvarhelyre tervezték (ez '67-ben volt), mert féltek a bukástól. Hatalmas sikere volt, több mint 150 előadást ért meg. Később írtam az Édes méreg című darabot, amely a bor felfedezéséről szól, egy perzsa legenda alapján. Ez tulajdonképpen a Ceauşescu-korszak parodizálása volt, de a cenzorok, a hivatal nem vette észre, átengedték. 1970-ben, amikor lementem a bemutatóra Sepsiszentgyörgyre – akkor Dukász Anna volt az igazgató –, az első sorban egy szekusezredest láttam öltönyben. Szünetben felszaladok a színfalak mögé, s mondom: mi lesz itt, fiúk, né ki van itt!  „Nyugodj meg, Gyuri bátyám – csitítottak –, ez csak egy színházbolond, aki nem tud otthon ülni.”

– Tudom, hogy szíved melegével őrzöd a Csombordi pincekönyvet, ez volt az ide látogató írók, művészek vendégkönyve. Kérlek, olvass fel néhány bejegyzést a megsárgult lapokról.

– Székely János ezt írta a könyvbe: „Hasas hordók, bordó borok./ Egyik fanyar, másik édes./ Biz itt elélnék vidáman/ Én is nemcsak Diogenes”. Bajor Andor bejegyzése: „Óh, ha élhetnék Csombordon,/ Itt ülnék én a Nagy Hordón,/ S szegény boldogtalan elmém/ Jó borokkal kiművelném”. Alája Fodor Sándor, aki szintén jelen volt, odabiggyesztette: „Tudja fene, én is”. Létay Lajos itt is remekelt: „Csombordon, hol annyi bor van,/Farkassal, Bajorral voltam,/ Kányádival, Fodorúrral./ Biza tele lettünk burral”.

– Díjak, elismerések, kitüntetések?

– Megkaptam a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, díjazott a Magyar Borakadémia, továbbá a Magyar Kulturális Szövetség. Több helységnek vagyok a díszpolgára.

– Elnyerted a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát. Teher ez vagy inkább igényességkényszer?

– Az anyanyelv a legnagyobb kincsünk, nemzeti létünk megőrzője, utolsó menedékünk kisebbségi sorsunkban. Őrizzük meg tisztaságát! Ez főparancs!

– Június 20-án leszel 90 éves. Mivel ajándékozod meg magad és családod? 

– Születésnapomon megízlelek néhány jó bort a családom körében. Van már három dédunokám, szerencsére nem vagyok egyedül, 88 éves feleségem, múzsám és irodalomkritikusom is mellettem van... 

***

Amikor felkerestem nagyenyedi lakásán az ünnepeltet, hogy kismagnós beszélgetést rögzítsek, egy 2004-es évjáratú Nauszikaa borospalackból töltött, koccintottunk, s  megkért, hogy többé sohase magázzam. Megígértem. 

Isten éltessen, Gyurka bátyám!