Szerelem a gyerekszobában

Piszkafának csúfolt, az évzáróra való felkészülés óráiban, táncos páromként jól megcsípkedett, egyszer pedig egy bokszert rejtett a tornazsákomba. Közben teljesen váratlanul – az osztály számára érthetetlen módon – tanulni kezdett, egymás után kapta a jó jegyeket. Tanítónőnk gyakran mondogatta, Tamás, Tamás, neked valami nagyon nagy ajándékot ígérhettek otthon a szüleid. Évek múlva jöttem csak rá, hogy én voltam a motiváció, és hogy szerelem volt ez a javából, agresszív, uralni vágyó, gyermekkori. Kamaszkori és felnőtt vonzalmakról gyakran beszélünk, a legkisebb „párok” azonban ritkán kerülnek a figyelem középpontjába. Bálint-napi összeállításunkban egykori és mai gyerekeket kérdeztünk arról, milyen volt az első alkalommal megtapasztalt, mindennél erősebbnek hitt érzelem.

Ibolya, 38 éves: – Első osztályban padtársak voltunk. Sosem civakodtunk, még a radírját is mindig kölcsönadta, ha nem találtam az enyémet. Súgott, ha felelés közben elakadtam, a matekfelmérőknél is segített. Ezt én teljesen természetesnek vettem, és csak akkor jöttem rá, mennyire szeretem, amikor elültettek mellőle. Igazából egyszer sem játszottunk együtt, a szünetekben ugyanis eléggé elkülönültek egymástól a lányok és a fiúk. Mégis évekig vártam a közeledésére, közben féltem is a pillanattól, amikor megszólít. Aztán ötödikben kettéválasztották az osztályt, és, bár a naplómban oldalakat töltöttem meg a nevével, véglegesen megszakadt a kapcsolat. 

István, 39 éves: Kék köpenyes óvodásként tetszett meg nagyon egy kislány. Mindig a párja akartam lenni, ha bábszínházba vagy moziba vittek. Mindegyre próbáltam megcsókolni, de ő olyankor leszegte a fejét, így a szája helyett az orrát találtam el. Aztán az anyukája szólt az óvó néninek, hogy nem hagyom békén a lányát. Fekete pontot kaptam, és sarokba állítottak. Többet nem is mertem közeledni, sőt, egészen megutáltam a „szerelmemet.”

Emőke, 60 éves: A zeneiskolában lettem először szerelmes, de sosem mertem az érzelmeimről beszélni a választottamnak. Ha valahogy egymás mellé kerültünk, mindig a barátnőmet kiáltottam. Nem is tudta meg az a fiú, hogy nekem ő volt az első nagy Ő. Később aztán én is megtetszettem valakinek, de nekem egyáltalán nem jött be az a gyerek. Szerelmes levelet is írt nekem, amit aztán én megmutattam a tanítónőnknek. A hódolóm tenyerest kapott a vallomásért, és attól kezdve látni sem akart.

Brigitta, 5 éves: Nekem az unokatesóm a példaképem. Szép szőke haja van, tud furulyázni, ráadásul rendkívül kedves, udvarias, nem olyan, mint a legtöbb fiú az oviban. Egyszer játszóházban is voltunk együtt, ő maradt velem, amíg anyukám vásárolt. Ha nagy leszek, hozzá szeretnék feleségül menni.     

Dávid, 8 éves: Volt egy lány a szomszédban, akivel gyakran lógtunk együtt. Bírtam, hogy tud focizni, sőt, még focis kártyái is voltak. A szüleim is jól kijöttek az övéivel, így többször kirándultunk közösen. Egyszer náluk játszottunk éppen, és én meg akartam simogatni a tengerimalacát. Kivette nekem a ketrecből, de ahogy a tenyerembe fogtam, a malacka megharapott. Ijedtemben kiejtettem a kezemből. A többit nem részletezem... Mindenesetre több mint egy év telt el azóta, és a barátnőm azóta sem beszél velem.

Isti, 7 éves: Én elég szerelmes típus vagyok, most is egyszerre több lány tetszik az osztályból. Ők is kedvelnek engem, mert szépen bánok velük, sosem üvöltözöm rájuk, és a játékaikban is szívesen részt veszek. Nem is tudom, melyiküket szerettem meg a leghamarabb. De az biztos, hogy a szülinapjaimra legalább annyi lányt hívok meg, mint fiút, vagy lehet, hogy még többet is.